Lesz kutya-gazdi szépségverseny, interaktív kutyanevelési és más bemutatók, óriásméretű kutyás ki mit tud társasjáték, örökbe fogadott állatok közös fotózása és kutyahűségeskü, miniszínház és kvízjáték a felelős állattartásról, örökbefogadási tanácsadás – írja a hirado.hu.
A résztvevők találkozhatnak Körtével, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság keresőkutyájával, Mandyvel a HEDDTech robbanószer-kereső négylábújával, valamint sok-sok szakemberrel – írták.
A rendezvény kiemelt témája lesz idén a viselkedészavarok és a helyes szocializáció kérdése, amely nemcsak a gazdikat és magukat az állatokat, azok jólétét, hanem a környezetüket is érinti.
|
Megjelent a 2018. évi pályázati döntés az állatmenhelyek, valamint az ebrendészeti telepek korszerűsítését célzó pályázatokra vonatkozóan Összesen több mint 43 millió forintra pályázhattak a állatmenhelyek, valamint az ebrendészeti telepek 2018-ban. Az Agárminisztérium elődje, a Földművelésügyi Minisztérium 2018-ban az állatvédelem terültén végzett hasznos tevékenységük megvalósítását elősegítő pályázatot hirdetett meg állatmenhelyek valamint ebrendészeti telepek számára. Az állatmenhelyeket működtető civil szervezetek 28,2 millió forintra, az ebrendészeti telepeket működtető civil szervezetek és települési önkormányzatok 15,0 millió forintra pályázhattak. A 2018. évi pályázatok döntéséről született kiírás elérhető a kormány.hu oldalán. Forrás: AM Sajtóiroda |


