Az Opten MTI-hez eljuttatott szerdai közleménye szerint, míg 2015-ben közel 900 borkészítő vállalkozás működött Magyarországon, addig idén már csak 835. Közölték:
Kiemelték, hogy az árbevétel növekedésében jelentős szerepe van az uniós támogatásoknak is, az elmúlt három évben összesen több mint 25 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyertek el a szőlőborkészítéssel foglalkozó vállalkozások. A Vidékfejlesztési programban (Vp) termékfejlesztésre és ültetvénytelepítésre lehetett pályázatot benyújtani. Idén a Mezőgazdasági termékek értéknövelése című kiírás keretében további 10 milliárd forintra pályázhatnak a magyarországi borkészítők.
Kitértek arra is, hogy az idei szélsőséges időjárási viszonyok miatt rekord korán kezdődött a szüret, amely bizonyos szőlőfajták esetén rossz termésátlagokat eredményezhet, ugyanakkor egyes fajtáknak kifejezetten jót tett a nyár végi sok napsütéses óra. Az Opten elemzése szerint az idei bortermés minőségéről és annak hatásairól a magyar borászatok teljesítményére azonban még korai lenne következtetéseket levonni.


