A többnapos program során a pónifogatok két kategóriájának versenyzői, valamint az egyes, kettes és négyes fogatok, illetve egy fiatal fogatló mutatkoztak be.
Szerdán az állatorvosi szemle után 205 ló bizonyult alkalmasnak, hogy a verseny nyitónapján, csütörtökön a díjhajtással elkezdje a versenyt, mely pénteken folytatódott. Az első versenyszámban, a díjhajtáson CAIO4* kategóriában 15 négyes fogat, CAI2* kategóriában 2 négyes fogat, 35 kettes fogat, 2 egyes fogat, 7 póni kettes fogat és 4 póni egyes fogat indult. Nemzeti kategóriában mezőhegyesi négyes fogat indult Papp János hajtóval, illetve szintén egy nemzeti parafogat teljesítette a pályát Vajda Pálné hajtóval. A fiatal fogatlovak minősítőversenyében egyedül a hétéves Nonius-14 Vezér indult, Papp János hajtásában. A nemzetközi kétcsillagos kettes és a négycsillagos négyes fogat kategóriában is 46,45 pont volt a nyerő, az előbbiben Osztertág Kristóf, az utóbbiban Móró Lajos végzett az első helyen.
Szombaton rendkívül látványos, izgalmas, jó hangulatú maratonhajtás zajlott a májusi napsütésben. 63 fogat teljesítette a pályát. A díjhajtásban első helyen állók közül egyedül Meskóné Orosz Mária nyerte ezt a számot is, minden kategóriában új elsőt hirdettek a maratonon.
Öröm, hogy közel 3000 néző kísérte figyelemmel a fogatok maratonhajtását a mezőhegyesi lovaspályán.
Vasárnap az akadályhajtás versenyszámmal zárult a program. Sajnos a folyamatos esőzés megnehezítette a versenyzők dolgát az amúgy is nehéz akadályhajtópályán, habár a talaj jól bírta a jelentős csapadékot. Mindössze ketten – a román színekben versenyző Rákóczi Gergő, illetve a magyar Dobrovitz József – tudták alapidőn belül, verőhiba nélkül meghajtani a Fintha Gábor által épített pályát.
A kitartó nézők a szeszélyes időjárás közepette is szép számban megjelentek, és az eső ellenére egész nap szurkoltak a hajtóknak az akadályhajtás során is.
Az összetett versenyben a nemzetközi kettes és négyes fogat kategóriában a tavalyi mezőhegyesi győztesek kiváló teljesítményükkel megvédték címüket, az előbbit Rákóczi Gergő, az utóbbit Dobrovitz József nyerte idén is. Magyarország himnusza szólt a csapatverseny eredményhirdetése után is, hiszen a Dobrovitz József, ifj. Dobrovitz József, Móró Lajos trió győzött.
A versenyen tiszteletét tette több korábbi világbajnok és világbajnoki érmes. Nagy érdeklődéssel kísérték sporttársaik – több esetben tanítványaik – teljesítményét szombaton.
Újra nóniusz négyes fogat a pályán
A nemzeti A kategóriában induló Papp Jánosnak köszönhetően ismét láthattunk nóniusz négyes fogatot a versenypályán. Ehhez három évtizednek kellett eltelnie, utoljára ugyanis 1989-ben Krizsán Sándor versenyzett mezőhegyesi nóniusz négyes fogattal.
A Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. nóniusz négyes fogatában a Nonius XVI-5 Ajándék, Nonius XIII-9 Adél, Nonius IV-15 Toszka, Nonius-20 Zemplén, Nonius-10 Zsinat nevű lovak mutatkoztak be. A külföldi szakemberek egyöntetű véleménye alapján a fogat készen áll nemzetközi kategóriában való versenyzésre is. Épülő fiatal fogatával Papp János szeretne méltó utódja lenni a korábbi sikeres mezőhegyesi négyesfogat-hajtóknak.
Példaképei, elődjei Szentmihályi Ferenc, aki négyes nóniusz kancafogatával 1964-ben Aachenben nemzetközi versenyt nyert az állami fogatok kategóriájában (lovai: Jelmez, Hegyes, Goromba és Garázda); illetve Krizsán Sándor, aki 1985-ben országos négyesfogathajtó-bajnok lett nóniusz kancafogatával, Démonnal, Donorral, Hellával és Gittával, korának legeredményesebb mezőhegyesi lovasversenyzője volt.
Kiállítási DíjesőHódmezővásárhelyen, a XXVI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon is elismerte munkánkat a zsűri, rangos díjakkal térhettünk haza: • Nóniusz mének II. hely: Nonius XXV-188 Janus • Nóniusz kancák I. hely: Nonius-16 Zsindely • Nóniusz kancák I. hely: Nonius XIV-20 Zemplén • Nóniusz kancák III. hely: Nonius XIV-13 Berta • Gidrán mének I. hely, mének nagydíj-győztese: Gidran XXVII-43 Kartel • Gidrán mének II. hely: Gidran XXIX-21 Kelevész • Gidrán kancák II. hely: Gidran XXVI-9 Sopánkodó A Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. megkapta a Magyar Állattenyésztők Szövetsége Nagydíját is az állattenyésztői munka elismeréseként. |
Ló- és szaporítóanyag-értékesítéssel kapcsolatosan keressék bizalommal Bardóczky Veronika lótenyésztési osztályvezetőt a +36 30 781 8208 telefonszámon vagy a bardoczky.veronika@mezohegyesbirtok.hu e-mail-címen. |
(x)