Back to top

Nő az élő sertés felvásárlási ára, mégis csökken az állomány

Június 1-jén 2,84 millió sertés volt Magyarországon, ami az egy évvel azelőttinél közel húszezerrel, a tavaly decemberinél pedig csaknem 32 ezerrel kevesebb – áll a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által közzétett állatállomány-adatokban.

Az afrikai sertéspestis (ASP) miatt Magyarországon nem kellett sertésállományt elpusztítani, de elképzelhető, hogy a betegségtől tartva sokan felhagytak a hizlalással – mondta a Világgazdaságnak Menczel Lászlóné, a Vágóállat- és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT) titkára. Szerinte

befolyásolhatja a sertésszámot a 2014 óta folyó PRRS-mentesítési program is, amelynek keretében le kell cserélni az állományokat.

(A PRRS a sertésállományok reprodukciós zavarokkal és légzőszervi tünetekkel járó szindrómája.) A program végeztével jobb lesz a magyar sertésállomány minősége és piaci megítélése is – mondta Menczel Lászlóné.

Jövedelmi szempontból viszont éppen ellentétes folyamatnak kellene lejátszódnia, hiszen az élő sertés felvásárlási ára az utóbbi hónapokban jelentősen megemelkedett. Ez az ASP hatása, hiszen a betegségtől sújtott Romániába több mint kétszer annyi élő sertést szállítottak Magyarországról, mint amennyit a tavalyi hasonló időszakban. Szintén emeli a sertés iránti keresletet, és így az árat is, hogy az ASP miatt sertésállományának jelentős részét elpusztítani kénytelen Kína nagy vásárlóként jelent meg a piacon, az oda irányuló hússzállítmányok pedig Európában űrt okoztak.

Eközben az élősertés-import csökkent, ami már előrevetítette a sertésállomány apadását is. Magyarországra ugyanis zömében hizlalásra szánt malacokat hoznak be, ennek visszaesése pedig azt jelenti, hogy

az ASP miatt mérséklődött a tenyésztési kedv.

Ezt jelzi a kocaállomány visszaesése is, amely arányaiban lényegesen nagyobb ütemű volt a teljes sertésállományénál: a tavaly június 1-jén számolt 178,6 ezres kocaállomány egy évvel később már csak 169,2 ezres volt. Ez pedig alacsonyabb a két évvel ezelőtti 175,6 ezresnél is, amikor pedig az idén júniusinál is kevesebb, 2,81 milliós volt a teljes sertésszám.

Forrás: 
Világgazdaság

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Miniszteri egyetértés az állatjólét finanszírozásáról

A 16 szövetségi tartomány agrárminiszterei augusztus végén tartott tanácskozásukon elvi megállapodást kötöttek arról, hogy a német gazdák részesüljenek megfelelő pénzügyi támogatásban az állattartás feltételeinek javítását segítő átépítések elvégzéséhez, és meg kell teremteni az ahhoz szükséges finanszírozás intézményrendszerét.

Hogyan csökkenthető az anti­bio­tikum-rezisztencia?

A WHO határozottan javasolja a gyógyászatilag fontos antibiotikumok használatának csökkentését az élelmiszertermelésre tenyésztett állatok esetében, beleértve az ilyen antibiotikumoknak az állatok növekedésének gyorsítására és diagnózis nélküli betegségmegelőzésre való teljes tiltását.

Húsfeldolgozó-üzemekre csapott le a német rendőrség

Németország több szövetségi tartományában is illegális munkavállalók után nyomoz a rendőrség. A húsfeldolgozó-üzemekben alkalmazott, többségükben kelet-európai dolgozókat zsúfoltan szállásolták el, ami a koronavírus-járvány terjedése miatt is aggályos.

Génszerkesztés a hatékonyabb élelmiszertermelésért

Amerikai és brit kutatók a világon elsőként hoztak létre olyan génszerkesztett hím állatokat, amelyek spermájának felhasználásával a betegségeknek jobban ellenálló és magasabb húsminőséget biztosító állatok születhetnének, ami hatékonyabbá tehetné az élelmiszertermelést.

Stabilan emelkednek a fogyasztói árak is

Fennmaradt a mezőgazdasági termékek árának emelkedő trendje – derül ki a KSH első féléves adataiból. Az agrár-, az élelmiszeripari és a fogyasztói árak közül az utóbbiak emelkedtek a legnagyobb mértékben.

Megszülettek az ország első „lombikborjai”, Campus Cili, Campus Csongor és Campus Csanád

Országosan egyedülálló tudományos sikert értek el a Szent István Egyetem Kaposvári Campus Embrió-átültető Központjának munkatársai. A létesítményben – az országban elsőként – sikerült élő szarvasmarhából petesejtleszívással, laboratóriumi körülmények között végrehajtott termékenyítéssel „lombikborjakat” létrehozni.

Korszerű takarmánykeverő épült Baranyában

Több mint egymilliárd forintos beruházással új takarmánykeverő üzemet létesített a növénytermesztéssel, takarmánygyártással és állattenyésztéssel foglalkozó Palotabozsoki Zrt. a Baranya megyei Véménden.

Növénytermesztési központ épült Somogycsicsón

Ünnepélyesen adták át a gépszínt, irodaházat és egyéb kiszolgáló épületeket a Claessens cégcsoport érdekeltségébe tartozó Csicsó Pig Kft. Somogycsicsói sertéstelepén. Az eseményen Nagy István agrárminiszter hangsúlyozta, hogy nehéz gazdasági helyzetben a beruházás, a tervszerű fejlesztés jelenthet megoldást.

Társállatok, mint tollas, vagy szőrös pszichológusok

Egy társállat jelenléte oldja a stresszt, csökkenti a vérnyomást, és sok más pozitív hatással van gazdája lelki állapotára. Sokszor az embereknek csak arra van szükségük, hogy meghallgassák a problémáikat, és erre is kiválóak az állatok, tudnak hallgatni, sőt nem is tudnak közbeszólni, türelmesek, nem sietnek sehová. Hobbiállat, díszállat, társállat: mi a különbség?

A Szilvásváradi pisztránggal bővült a földrajzi árujelzővel védett magyar termékek köre

Az Európai Bizottság első alkalommal részesített oltalomban egy magyar édesvízi hal elnevezést. A Szilvásváradi pisztráng oltalom alatt álló földrajzi jelzésként történő bejegyzését tanúsító oklevelet Janusz Wojciechowski mezőgazdaságért felelős biztos adta át Nagy István agrárminiszternek a Mezőgazdasági és Halászati Tanács szeptember 21-i brüsszeli ülése előtt.