Back to top

Nő az élő sertés felvásárlási ára, mégis csökken az állomány

Június 1-jén 2,84 millió sertés volt Magyarországon, ami az egy évvel azelőttinél közel húszezerrel, a tavaly decemberinél pedig csaknem 32 ezerrel kevesebb – áll a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által közzétett állatállomány-adatokban.

Az afrikai sertéspestis (ASP) miatt Magyarországon nem kellett sertésállományt elpusztítani, de elképzelhető, hogy a betegségtől tartva sokan felhagytak a hizlalással – mondta a Világgazdaságnak Menczel Lászlóné, a Vágóállat- és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT) titkára. Szerinte

befolyásolhatja a sertésszámot a 2014 óta folyó PRRS-mentesítési program is, amelynek keretében le kell cserélni az állományokat.

(A PRRS a sertésállományok reprodukciós zavarokkal és légzőszervi tünetekkel járó szindrómája.) A program végeztével jobb lesz a magyar sertésállomány minősége és piaci megítélése is – mondta Menczel Lászlóné.

Jövedelmi szempontból viszont éppen ellentétes folyamatnak kellene lejátszódnia, hiszen az élő sertés felvásárlási ára az utóbbi hónapokban jelentősen megemelkedett. Ez az ASP hatása, hiszen a betegségtől sújtott Romániába több mint kétszer annyi élő sertést szállítottak Magyarországról, mint amennyit a tavalyi hasonló időszakban. Szintén emeli a sertés iránti keresletet, és így az árat is, hogy az ASP miatt sertésállományának jelentős részét elpusztítani kénytelen Kína nagy vásárlóként jelent meg a piacon, az oda irányuló hússzállítmányok pedig Európában űrt okoztak.

Eközben az élősertés-import csökkent, ami már előrevetítette a sertésállomány apadását is. Magyarországra ugyanis zömében hizlalásra szánt malacokat hoznak be, ennek visszaesése pedig azt jelenti, hogy

az ASP miatt mérséklődött a tenyésztési kedv.

Ezt jelzi a kocaállomány visszaesése is, amely arányaiban lényegesen nagyobb ütemű volt a teljes sertésállományénál: a tavaly június 1-jén számolt 178,6 ezres kocaállomány egy évvel később már csak 169,2 ezres volt. Ez pedig alacsonyabb a két évvel ezelőtti 175,6 ezresnél is, amikor pedig az idén júniusinál is kevesebb, 2,81 milliós volt a teljes sertésszám.

Forrás: 
Világgazdaság

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Kína húsimportja csökkent a tavalyi évhez képest

Kína májusban 789 000 tonna húst importált, 3,3%-kal kevesebbet, mint egy évvel korábban - derült ki a vámhatóság hétfőn közzétett adataiból, miután a sertéshús hazai árának zuhanása csökkentette az import iránti keresletet.

Itt a kánikula! - Óvjuk a borjakat a kiszáradástól

A nyár berobbanásával a hőstressz egyre jobban érzékelteti hatását a szarvasmarha állományokban, a tehenek hűtése komoly odafigyelést igényel. A hőmérséklet emelkedésével azonban nem csak a tejelő, illetve szárazon álló állatok igénylik az extra gondoskodást, a borajkat is óvni kell a melegtől, mert a tomboló nyári forróságban hajlamosabbak a kiszáradásra.

Július 14-én újra megnyílik az állattartó telepek fejlesztését támogató felhívás

Az Agrárminisztérium újranyitja az „Állattartó telepek fejlesztésének támogatása”című pályázati kiírást – közölte Nagy István tárcavezető. Az újranyitást a 2020 őszén pályázható felhívás óriási sikere indokolja, így ismét lehetőség lesz az állattartók számára nagyobb léptékű beruházások megvalósítására. A támogatási kérelmek benyújtására 2021. július 14-től lesz ismét lehetőség.

Bőkezű juhtenyésztés

Az ágazatról viszonylag kevés jó szót lehet hallani manapság. Általában véve csökken a faj egyedszáma, aminek az okaként mindig azt fogalmazzák meg, hogy nálunk nem éri meg juhval foglalkozni. Pedig sokkal többet exportálhatnánk, mint amennyit ma kiviszünk az országból, és mostanában az ára is elfogadhatónak tűnik.

Petőfiszállás: a mi falunk, a mi jövőnk

Hogyan birkóztak meg a járvánnyal a Duna-Tisza közi települések és vállalkozások? Milyen fejlesztésekben reménykednek és milyen új kihívásoknak igyekeznek megfelelni? E kérdésekre keresett választ Petőfiszállásra és Kiskunfélegyházára látogató tudósítónk.

Ha a teheneket megkérdezzük, ők a robotot választják – Fejőrobotok Rétalap-Balogtagon

A Kisalföldi Mezőgazdasági Zrt. az ország egyik legjelentősebb szarvasmarhatartással foglalkozó vállalkozása. Három telephelyen több, mint 2600 szarvasmarhát tartanak. 2017-től a Biokontroll Hungária Kft-vel együttműködve ökológiailag ellenőrzött biotejet állítanak elő. Az általuk megtermelt 27 millió kg nyers tej országosan kiemelkedő teljesítmény.

Nagyüzemi tejtermelés: az állományok világszerte nőnek

A világ tíz legnagyobb tejüzemében immár egymillió tehenet fejnek le. A tejtermelés globális főszereplői közé az Egyesült Államok, Kína, Oroszország és Szaúd-Arábia tartozik. A Nemzetközi Farm-összehasonlító Hálózat (IFCN) adatai szerint 116 millió tejgazdaság több mint 260 millió tehenet fej le világszerte.

Az USA ellenlépést mérlegel a húsipari óriást ért hackertámadás miatt

Május utolsó, június első napjaiban hackertámadás miatt kénytelen volt több amerikai és ausztráliai gyárában leállítani a termelést a világ legnagyobb húsipari cége, a JBS. Az USA oroszországi támadókat sejt a háttérben, és mérlegeli a lehetséges megtorló intézkedéseket, számolt be róla a Spiegel. (Időközben az FBI megnevezte, hogy tényleg egy orosz hackercsapat, a REvil volt az elkövető.)

A nagyközönség számára is látogatható lesz Európa egyik legnagyobb állattenyésztési kiállítása

A francia Sommet de l'Élevage, Európa egyik legnagyobb állattenyésztési kiállításának, szervezői megerősítették, hogy idén októberben élő bemutatót tartanak, a franciaországi Covid-19 oltási program befejeztével. A 2021-es kiállítást jelenleg október 5-8-ra tervezik Clermont-Ferrand-ban.

Négy szuperélelmiszer, amelyek gyulladáscsökkentő hatásúak

Az bogyósoktól egészen a fűszerekig, számos olyan élelmiszer van, melyek gyulladáscsökkentő hatásuk miatt kiemelt helyet érdemelnek a hűtőben idén nyáron.