0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Állatkomfort: vízhűtéses matrac szarvasmarháknak

A fülledt nyári meleg az állatokat is megviseli. Nem tudnak normálisan pihenni, csökken az étvágyuk és vele együtt a teljesítményük is. A szarvasmarháknál a hőstressz elsősorban a tejelő állománynál jelent problémát az alacsony tejtermelés miatt, de érinti a hízóbika tenyészeteket is, hiszen ilyenkor a takarmányfelvétel is visszaesik.

Egy közepes méretű tehéntelep esetén a csökkent tejtermelés akár több millió forintos árbevétel-csökkenést is eredményezhet. A Bioret Agri cég az intenzív tejtermelő gazdaságok számára fejlesztette ki az AquaClim néven bemutatott vízhűtéses matracot. A matracban kialakított járatokban folyamatosan keringetett víz elősegíti a tehenek folyamatos hűtését a nagyobb hőstresszt jelentő időszakokban, és az egyes tehenek testalkatához idomuló kényelmes fekvőhelyet biztosít. A termék Thermodynamic változatával mindezek mellett még némi hőenergia is visszanyerhető az állatok testhőjéből – a gyártó által „zootermia” névvel jelölt folyamat révén – csökkentve a telep teljes energiaigényét, és ezáltal kétszeres hasznot hozva az állattartóknak.

Forrás: www.bioret-agri.com