Back to top

Macskatenyésztésünk továbbra is virágzik

November 3. hétvégéjén rendezték meg az immár határainkon túl is igen nagy népszerűségnek örvendő, hagyományosnak tekinthető Lurdy Ház béli macskakiállítást Budapesten, a Magyar Macskamánia Egyesület szervezésében. A sok szép állat mellett a különféle takarmány-előállítók, kellékgyártók is bemutatták egyre gazdagodó kínálatukat.

Például a fiatal macskák fajtaspecifikus száraztakarmányait is különösen nagy választékban kínálták az érdeklődőknek.

A közelgő karácsonynak és a virágzó hazai macskatartásnak is volt köszönhető, hogy sokan érkeztek a rendezvényre vásárlási szándékkal is, és mivel

a Kárpát-medence legjobb tenyészeteinek tulajdonosaival is találkozhattak, akik szívesen adtak felvilágosítást fajtájuk igényeiről,

így könnyebb volt a választás. Jellemző ma már, hogy csak nagyon kevés eladó kölyköt lehet látni a kiállításon, s a vásárlók felelősségteljes döntésével is magyarázható, hogy sokan tenyészetlátogatást beszélnek meg, s csak ezt követően hozzák meg a végső döntést: honnan, milyen fajtájú kölyköt szerezzenek be.

Fotó: Nényei Borbála
Különösen nagy öröm volt látni, hogy egyre több kiállító hozza el állománya legszebb példányait, melyek valóban nemzetközileg is magas szintet képviselnek, s az igazi ritkaságok sem maradtak el. Szép számmal akadtak gyönyörű maine coonok és brit rövidszőrűek.

Úgy tűnik, a divat most leginkább a rövidszőrű fajták előretörésének kedvez.

Nehéz dolguk volt a bíróknak, hiszen szebbnél szebb állatokat kellett értékelniük, különösen a brit cirmosok okoztak nagy fejtörést számukra. De azok a látogatók sem csalódtak, akik a hazánkban csak igen kis számban előforduló macskafajtákkal szerettek volna megismerkedni: többek között láthattunk cornish rexeket is. Ezt mindössze 9 éve tenyésztik igen kis egyedszámban hazánkban, s mivel a kölykök legtöbbje külföldre kerül, nem valószínű, hogy Magyarországon a közeljövőben lényegesen több ilyen furcsa fizimiskájú bársonytalpú fog élni.

Forrás: 
Magyar Mezőgazdaság

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Húsvéti nyusziból nem lesz pecsenye

Béres Péter családjával a Pest megyei Pusztazámoron él. Bence fiúk kérésére 4-5 éve vásárolták meg az első nyuszit, aki nem házi kedvencként, hanem tenyészállatként volt tartva, mert a családban mindenki szereti a nyúlhúst.

A kacsatojástól a hizlalásig

A tojásrakások megkezdése szempontjából a kacsa az egyik legkorábban tojó víziszárnyasunk, amennyiben természetes körülmények között tartjuk. Azonban ez csak általánosságban mondható, mivel egyes fajták esetében ez eltérő lehet. Aki a fajtaválasztáson túl van, fel kell mérnie a lehetőségeket, hol, milyen tojás vagy állat vásárlására van mód.

Mennyit kereshet egy gazdálkodó? Erősen a valós összeg fölé tippeltek a laikusok

Hollandiában tették fel a kérdést egy online felmérésben 13 ezer élelmiszervásárlónak, hogy szerintük adott élelmiszerek árából mennyi marad a termesztőknél. Az eredmény egyértelmű: lényegesen túlbecsülték a gazdák bevételét, átlagosan a valós összeg másfélszeresét feltételezték – számol be róla az agrarheute.com portál.

A kecsketartás csak távolról romantikus - Egy kezdő állattartó kalandjai

Városiként költöztünk pár éve falura, az első pillanattól kezdve az önellátás szándékával, állatokat tartva, növényeket nevelve. A kezdők vakmerőségével ugrottunk fejest, és noha bicskánk eddig még nem tört bele az önként vállalt létformába, pár tanulságos pofont már kiosztott nekünk az élet.

Az angus szarvasmarhákban találta meg számítását a fiatal gazda

Új, havi rendszerességgel megjelenő cikksorozatot indítunk útjára a Magyar Mezőgazdaság hetilap hasábjain: ebben olyan gazdaságokról írunk, melyeket fiatal, ambiciózus gazdálkodók vezetnek. A sorozat első cikkében az angus szarvasmarhákat is tenyésztő, azok húsát saját vágópontjukon feldolgozó kisoroszi Molnár Családi Gazdasággal foglalkozunk. Ízelítőnk következik.

eShepherd az intelligens jeladó

Az ausztrál fejlesztésű jeladó virtuális kerítésként is szolgál, és lehetővé teszi az állatok szinte állandó megfigyelését.

Takarékbank: kissé javuló várakozások, de jelentős bizonytalanság jellemzi az agráriumot

Kissé javultak az agrárium szereplőinek várakozásai a második negyedév végére az első negyedévhez képest, de továbbra bizonytalanság jellemzi az ágazatot, főként a koronavírus-járvány miatt beszűkült exportlehetőségek, és a tavaszi aszály miatt - közölte Hollósi Dávid a Takarékbank agrár üzletágának szűk körű elemzői sajtó-háttérbeszélgetésén hétfőn, Budapesten.

Átmeneti támogatást igényelhetnek a sertéstartók

2020. június 29. és július 12. között adhatják be támogatási kérelmeiket a sertéstartók a miniszteri rendelet alapján kiírt átmeneti támogatásra.

Kiterjesztett valóság az istállóban

A tehenek tevékenységét megfigyelő rendszerek (AMS) már most is hasznos egyedi és állományadatokat szolgáltatnak, de a kiterjesztett valóság rendszerek fejlődése és elterjedése hamarosan képes lehet szinte életre kelteni ezeket az adatokat.

Tavaly 3,2 millió tonna volt az energetikai célú biomassza-felhasználás

Tavaly 3,2 millió tonnát tett ki a hazai energetikai célú biomassza-felhasználás, amelyből az import 123,4 ezer tonna volt - derült ki a NAIK Agrárgazdasági Kutatóintézet honlapján közzétett jelentésből.