Back to top

Érzékelhetően emelkedtek az agrárárak

Az első negyedévben nagyobb mértékben nőttek a mezőgazdasági termelői­ árak, mint a ráfordítások – derül ki a KSH adataiból. Az elemző szerint az emelkedés a következő hónapokban mérséklődik, majd árcsökkenés jön.

A mezőgazdasági termelői árak első negyedéves változásai azt mutatják, hogy a mezőgazdaság az egyik leginkább válságálló ágazat – mondta a Világgazdaságnak Fórián Zoltán, az Erste Agrár Kompetencia Központ vezető agrárszakértője. A koronavírus a korlátozások révén Magyarországon márciusban kezdett hatni, eközben javult a mezőgazdaság árpozíciója, hiszen a mezőgazdasági termelői árak 6,2, a ráfordítások árszínvonala 0,4 százalékkal emelkedett. Az utóbbinál az olcsó olaj a mélybe nyomta a műtrágyaárakat.

Az Erste előrejelzése szerint

a mezőgazdasági árindex a következő hónapokban mérséklődő emelkedést mutat, majd átvált csökkenésbe.

A gabonaárak 7,6 százalékkal voltak alacsonyabbak az egy évvel korábbiaknál, ez leginkább a búzaárak 12 százalékos esésének következménye. A világpiaci búzaárak egy rövid felfutás után ismét esnek, és bár a magyar piacon még jól tartják magukat, várható, hogy az aratás után árcsökkenés következik. A prognózis szerint a kukoricánál ez az ármérséklődés hamarabb következik be. Leginkább a gyümölcsök ára ugrott meg az első negyedévben – 35 százalékkal –, ezt további erős drágulás követte, ami mögött a tavalyi gyenge almatermés, a határzárak miatt kialakult szállítási akadályok, a kereslet megugrása és az ezekkel összefüggő kínálatszűkülés áll.

„Mivel a tavaszi fagyok súlyos károkat okoztak a magyarországi gyümölcsösökben, a hazai kínálat idén is szűkös lesz, ezért továbbra is magas gyümölcsárakra kell számítani” – hangsúlyozta Fórián Zoltán. Ezzel párhuzamosan a zöldségárak az első negyedévben 8,3 százalékkal csökkentek.

A szakértő szerint az állati termékek piacai kifejezetten zűrzavarosak voltak az utóbbi hónapokban.

A sertés ára az afrikai sertéspestis következtében az első negyedévben 50 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál, de a koronavírus miatt azóta beszakadt, és piaci információk szerint az év végi csúcs óta legalább harmadával lett alacsonyabb.

További híreket "koronavírus" témakörben, ide kattintva olvashat tematikus oldalunkon.

Forrás: 
Világgazdaság

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Nőtt az export, alig mozdult az import

A magyar bor a koronavírus-járvány megtépázta külpiacokon az év első három hónapjában minden várakozást felülmúló módon teljesített. Az exportnövekmény minden képzeletet felülmúló, hiszen értékben 35, mennyiségben pedig 54 százalékkal bővült. A teljes agrárexport is növekedett ugyan, miközben a nemzetgazdasági kivitel visszaesett, de a 6 százalékos átlagos agrár­gazdasági bővülési ütemen belül a borkivitel hatszoros dinamikával bővült.

Az angus marhákban megtalálta a számítását

Havi rendszerességgel megjelenő cikksorozatot indítunk a Magyar Mezőgazdaságban. Olyan családi gazdaságokat mutatunk be, amelyeket a generációváltás eredményeként fiatal, ambiciózus gazdálkodók vezetnek. Az első részben az angus szarvasmarhákat is tenyésztő, azok húsát saját vágópontjukon feldolgozó kisoroszi Molnár Családi Gazdaságról, illetve annak ügyvezetőjéről, Molnár Bencéről olvashatnak.

A legeltetés művészete

A legeltetés a gyepek kezelésének legelterjedtebb módja, és természetvédelmi szempontból is kiemelkedően fontos. Ugyanakkor az állatok legelési szokásai nemcsak fajonként, hanem gyakran fajtánként is eltérőek lehetnek. Az ezzel kapcsolatos tudnivalók alapjait Burinda Tamás, a Hortobágyi Nonprofit Kft. gazdálkodási osztályvezetője összegezte lapunknak.

Továbbra is zárva Németország legnagyobb húsfeldolgozója, egyre zsúfoltabbak az állattartó telepek

Válságtanácsot szorgalmaz a szövetségi állatorvosi kamara, mivel továbbra sem folyik termelés a Tönnies koronavírus-gócponttá vált üzemében, így napi több tízezer darabbal csökkent Németország vágóhídi kapacitása. Sürgősen megoldást kell találni az állattartó gazdaságok és az állatok érdekében – hívják fel a figyelmet.

Genetikusok célkeresztjében a magyar mudik bundája

A magyar kutyafajták közé tartozó mudik örök kíváncsi, rendkívül tanulékony ebek. Megragadó egyéniségük mellett bundájuk változatos színe és mintázata is különlegessé teszi őket, méghozzá nemcsak a kutyatartók, de a genetikusok számára is.

Átmeneti támogatást igényelhetnek a juh- és kecsketenyésztők

Tájékoztató a koronavírus-járvány miatt nehéz gazdasági helyzetbe került juh- és kecsketenyésztők részére nyújtandó átmeneti támogatás igénybevételének általános feltételeiről. A támogatási kérelmeket 2020. július 13. és július 27. között lehet beadni.

Csömödéri Állami Erdei Vasút: Ábel hétvégén útnak indul

A ZALAERDŐ Zrt. erdei vasúthálózata 109 kilométeres hosszúságban szeli át a göcseji dombokat, 32 kilométeren – Lenti és Kistolmács között – kirándulókat is szállít.

Az élelmiszergazdaságról és közbeszerzésekről tárgyalt a Gazdaságvédelmi Operatív Törzs

Az élelmiszergazdaság erősítése és a közbeszerzési eljárások egyszerűsítése, gyorsítása volt a központi téma a Gazdaságvédelmi Operatív Törzs (GOT) csütörtöki ülésén - közölte Varga Mihály pénzügyminiszter az ülést követő budapesti sajtótájékoztatón.

Egyre több helyen kínálnak magyar görögdinnyét

Ha nyár, akkor dinnye. Az idén azonban lassan köszönt ránk a nyári meleg, és a hűvös, csapdékos idő miatt a dinnyeszezon is később indul. A folytatás remélhetően jobb lesz, és úgy tűnik, importnyomásra is kevésbé kell számítaniuk a termelőknek. Horváth Vivientől, a Magyar Dinnyetermelők Egyesülete titkáráról kértünk helyzetjelentést.

Egy kenyéren vagyunk – a búzaösszeöntés az összefogást jelképezi

A Szarvasi Szárazmalom udvarán tartották csütörtökön a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program sajtótájékoztatóját. Július 31-én a Kárpát-medencei magyar gazdák által felajánlott búza összeöntésének Szarvas lesz a helyszíne, és ebben a lóvontatású szárazmalomban őrlik meg egy részét. A lisztadományokat – az eddigiekhez hasonlóan – rászorulók között osztják majd szét.