0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. május 8.

Kórokozók paradicsoma – növényvédelmi előrejelzés 27. hét

Az elmúlt időszakban jelentős változás állt be az időjárásban, a korábbi tartós aszály elmúlt, ami kihatással van a növényegészségügyi helyzetre is. A folyamatos nedvességborítás és a magas hőmérséklet számos gombás betegségnek, de egyebek között a baktérium okozta tűzelhalásnak is kedvez. A rovarok közül az almafa-vértetűt kell kiemelni, valamint az amerikai szőlőkabócát, amelynél a lárvák fejlettsége hamarosan indokolttá teszi a védekezések elindítását.

Az almástermésű fákon a lisztharmat mellé veszélyességben felsorakozott a varasodás és az ervíniás tűzelhalás. A lisztharmat tavasz óta erőteljesen fertőz, a varasodás és a tűzelhalás számára pedig

a csapadékosabb időszakkal teremtődtek meg a járványos fertőzés feltételei.

A rövid inkubációs intervallum miatt, melyet a folyamatos nedvességborítás és az optimális nappali és éjszakai hőmérséklet teremtett meg, több fertőzési hullám elindulására lehet számítani. A kártevők közül az almamoly immár április óta folyamatosan repül, már a második nemzedék lepkéi rakják tojásaikat, illetve az elhúzódó repülés miatt jelen vannak a különböző fejlődési állapotú hernyók is a termésben. Az alma mellett immár a dió termése is fertőzött, a körülmények ott is kedvezőek az almamoly számára.

Az almafa-vértetű a dús lombozat védelmében folyamatosan terjeszkedik a vesszőkön és a hajtásokon. A szívogatás nyomán a fiatal vesszőkön sejtburjánzás indul el, amit a viaszbevonat most még eltakar. A lombkorona belsejébe nagyon nehéz bejuttatni a permetlevet, így szinte hatástalan a védekezés.

A baktériumos tűzelhalás és az esetleges jégkárok miatt fontos a réztartalmú készítmények beiktatása a permetezési fordulókba, illetve a fertőzött hajtások azonnali eltávolításával csökkenthetjük a tűzelhalás további terjedését.

Az éppen most érő cseresznye és meggy

a sok eső hatására felrepedt, a sérült terméseken pillanatokon belül megjelent a gyümölcsfertőző monília és más, rothadást előidéző kórokozó.

Két szüret között rövid várakozási idejű készítmény bevetésével csökkenthetjük a károkat. A cseresznyelégy immár erőteljesebben rajzik, így a késői érésű fajták fertőzöttségének erősödése várható.

Az érőfélben levő bogyós gyümölcsű növényeken és a cseresznyén, meggyen már megjelent a foltosszárnyú muslica is. A kártevő képes az egészséges termést is megfertőzni, mert szájszervével felsérti a bőrszövetet, és abba rakja petéit. Ettől az időszaktól egészen őszig folyamatosan veszélyezteti a termést. A tökéletes védekezés szinte lehetetlen, a csalogatóanyaggal feltöltött csapdák viszont képesek gyéríteni a muslica populációt.

A zöldségnövényeken felszaporodóban vannak a molytetvek vagy liszteskék, jelenlétüket elsősorban a felröppenő liszteskefelhő, illetve a levélfonákon látható népesség jelzi. Sárga lapos csapdázással és felszívódó készítmények bevetésével gyéríthetjük őket.

Használjunk nedvesítő készítményeket!

Az amerikai szőlőkabóca lárvafejlettsége hamarosan indokolttá teszi a védekezések elindítását. A déli tájegységekben már a lárvák egy része elérte az L3-as stádiumot, másutt ez a napokban várható. Ez az optimális védekezési időpont a kártevő ellen.

Részletes növényvédelmi előrejelzésért látogassák a www.magyarnovenyorvos.hu honlapot.

Forrás: Kertészet és Szőlészet