Back to top

Szellemi Tulajdon Hivatala: nemzetgazdasági érdek a magyar borok oltalmazása

Jelentős gazdasági károkat okoznak az Európába beáramló és a világban megtalálható hamis borok, ezért nemzetgazdasági érdek, hogy a hazai termesztők a különböző oltalmakkal meg tudják védeni a minőségi magyar borokat, ebben nyújt segítséget szolgáltatásaival a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) - közölte a hivatal elnöke sajtótájékoztatón, Budapesten.

Pomázi Gyula és Sebestyén Csilla
Pomázi Gyula szerint a minőség mellett fontos, hogy a magyar borokat, borászati technológiákat piaci oltalmak is védjék. Az SZTNH tíz olyan oltalmi formát biztosít a hazai borászatok számára, amely valamilyen formában meg tudja védeni az adott terméket, illetve az ahhoz kapcsolódó szellemi tulajdont. Hatáskörük kiterjed a növényfajta oltalomtól kezdve egészen a különböző szőlészeti-borászati technológiákhoz, berendezésekhez kapcsolódó használati mintákra, szabadalmi bejelentésekre, valamint védjegyoltalmakra, földrajzi árujelzők mentén megvalósuló oltalmazásokra is - mondta.

Évente 150-180, borászatokkal összefüggő védjegykérelem érkezik a hivatalhoz, egyebek mellett az üvegre, a címkére, a névre, a logóra - tette hozzá.

Pomázi Gyula elmondta: a borászatoknak is lehetőségük van arra, hogy az iparjogvédelmi pályázatból igényeljenek forrást, támogatást. Ezáltal díjmentesen vehetők igénybe azon, a hivatal által kínált oltalmazási szolgáltatások, amelyek biztosítják mind a hazai, mind a nemzetközi piacra lépés lehetőségét.

Az összes magyar bortermelő vidéken 32 magyar eredetmegjelölést és hat nagy földrajzi árujelző rendszert tartanak számon, ezek értékére mindenképpen vigyázni kell - emelte ki a SZTNH elnöke.

Kitért arra is, hogy Európában minden ötödik bor hamis, évente 800 milliárd forintnak megfelelő kárt okoz a hamis borok értékesítése az Európai Unió (EU) borágazatának, ez a veszteség a teljes uniós borágazat bevételének az 5 százalékát teszi ki. Az unió tagállamaiban foglalkoznak ezzel a problémával, különösen a nagy borfogyasztó országokban, Franciaországban, Németországban, Olaszországban. Főleg Ázsiából, illetve az arab területekről érkeznek az EU-ba hamis termékek különböző közvetítő országokon - például Albánián, Marokkón, Hongkongon, Szingapúron vagy Ukrajnán - keresztül.

Sebestyén Csilla nemzetközi borakadémikus szerint a borásztársadalom feladata, hogy Magyarország borvidékeit feltegyék a világ bortérképére,

ami csak a minőséggel érhető el. Emellett fontos, hogy a fiatalokat kulturált borfogyasztásra neveljék, megmutassák nekik a minőségi borokban rejlő értéket.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Szigorú intézkedések a paradicsomvírus megfékezésére

A paradicsom barna termésráncosodását okozó vírus (ToBRFV) unióba való behurcolásának és terjedésének akadályozása érdekében új, szigorúbb intézkedéseket vezetett be az EU augusztus közepén. A már hatályos végrehajtási rendelet a paprika- és paradicsompalánták, valamint a vetőmagok unión belüli szállításának és harmadik országokból való behozatalának feltételeit is megszigorította.

Égnek a híres Napa-völgyi szőlőültetvények Kaliforniában

Erőteljes szél táplálja a tüzeket Kalifornia északnyugati részén, és tűz borítja a híres Napa-völgyi szőlőket, ahol emberek ezreinek kellett elhagyniuk otthonaikat az éjszaka közepén.

A fehérborok már a pincékben forrnak

A borvidékekről a szürettel kapcsolatban fennakadásról, zavarról nem érkezett hír. A tavalyihoz képest minden borvidéken később kezdődött a betakarítás. Mennyiség tekintetében a szárazság némileg érezteti hatását, a korai illetve a fagy által érintett fajták esetében 15-20 százalék terméskiesést jegyeznek.

Koronavírus: Peking aggódik a fagyasztott élelmiszerek miatt

Noha a hivatalos adatok alapján Kína kifelé tart a koronavírus-járványból, nyugalomra nincs ok a távol-keleti országban: az elmúlt napokban ugyanis több alkalommal is kimutatták a vírust külföldről importált fagyasztott élelmiszerek csomagolásán.

Sikeres AXIÁL-kötvényaukció a Budapesti Értéktőzsdén

A Magyar Nemzeti Bank által elindított Növekedési Kötvényprogram keretében (NKP) a magyar mezőgazdaság egyik meghatározó szereplője, az AXIÁL Kft. kötvénykibocsátást hajtott végre. Az aukcióra 2020. szeptember 21-én került sor a Budapesti Értéktőzsde Aukciós Kereskedelmi Rendszerén keresztül.

A koronavírus átalakította a vásárlási szokásokat is, egyre tudatosabbak a vásárlók

Kevesebb időt töltenek az élelmiszerboltokban a vásárlók, és céltudatosabban vásárolnak. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) körképe azt mutatja, hogy ugyan valamelyest visszaalakultak a járvány megjelenése előtt megszokott vásárlási szokások, de bizonyos változások megmaradtak.

Bajban az európai burgonyapiac

Előrejelzések szerint az európai burgonyatermés nagyobb lesz, mint az elmúlt évben, de nincs egyensúly a kereslet és a kínálat között. Még a tavalyi készletek egy része is a raktárakban van.

8 millió forint értékben rendelünk házhoz pizzát, hamburgert és alkoholt

Átlagban csaknem napi négy rendelést adott le április-májusban a leggyakrabban NetPincérező, a legnagyobb összeget költő ételrendelő pedig milliós nagyságrendben vásárolt a kijárási korlátozások időszakában. Népszerű lett a reggeli rendelés, este pedig az alkohol házhoz szállítás. A pizza még mindig az elsőszámú hazai kedvenc, de rövid időre áprilisban a hamburger vette át a vezetést.

Nem jönne jól a megállapodás nélküli kilépés az Egyesült Királyságnak

Gálik Zoltán, a Corvinus Egyetem docense szerint nem jönne jól az Egyesült Királyságnak, ha nem sikerülne megállapodást kötnie az Európai Unióval, mert akkor "sokk érné" a gazdaságot.

Jó minőségű, közepes mennyiségű szőlőre számítanak Szekszárdon

Jó minőségű, de közepes vagy annál kisebb mennyiségű szőlőre számítanak a szekszárdi borvidéken, ahol a szüret felénél tartanak a termelők.