Back to top

Él és virul az iskolakert-mozgalom

A leányfalui Móricz Zsigmond Általános Iskola és Tündérkert Óvoda közös udvarán számolt be az Iskolakert-fejlesztési Programról Nagy István agrárminiszter. Ez a két intézmény is sikerrel pályázott a programra, és ennek köszönhetően támogatást kapott eszközök beszerzéséhez, illetve szakmai segítséget a kert kialakításához.

A miniszter megköszönte a programban részt vevők munkáját, lelkesedését
Fotó: Rimóczi Irén
A megvalósítás pedig igazi közösségi munka volt, az iskola és óvoda dolgozóin, tanulóin kívül bekapcsolódtak a szülők és helyi szervezetek is. A kertben felállítottak egy komposztáló berendezést is, hogy a gyerekek megismerjék a komposztálás folyamatát, a komposzttal pedig a talajt javítják majd.

Az urbanizáció felgyorsulásával egyre több ember, gyerek kerül messze a természettől, kertészkedéstől.

Az iskolakert program célja, hogy a gyerekek közelről láthassák a növényeket, élményszerűen tanuljanak róluk, gondozhassák őket, ezzel ugyanis erősíthető bennük a tudatos, felelős magatartás,

amellyel a szüleik hozzáállását is kedvezően befolyásolhatják, mondta a miniszter. A koronavírus-járvány tapasztalatai pedig a kertészkedésnek nemcsak az önellátásban betöltött fontos szerepére, hanem mentálhigiénés előnyeire is rávilágítottak. A bezártságból, kortársaktól való elszigetelődésből eredő feszültséget oldja a kertészkedés.

Komposztáló is helyet kapott a kert szegletében
Fotó: Rimóczi Irén
Az Agrárminisztérium 2018 őszén karolta fel az iskolakert-mozgalmat, amelyet lelkes pedagógusok tartottak életben hazánkban. Úgy vélték ugyanis, hogy az iskolakert gondozása közben a gyerekekben jobban rögzülnek az órákon tanult elméleti ismeretek, és alapvető természettudományos tapasztalatokra tesznek szert. Komoly kihívás azonban az iskolakertet létrehozni, működtetni, hiszen a műveléshez szükséges eszközökön kívül ki kell dolgozni a pedagógiai irányelveket és segédanyagokat. Ezt segítendő az AM az Iskolakertek Alapítvánnyal való egyeztetések után kialakított egy pályázati rendszert.

A kert kialakításakor a hasznos rovarokra is gondoltak
Fotó: Rimóczi Irén
Az Országos Iskolakert-fejlesztési Programot tavaly közösen hirdette meg az Agrárminisztérium, az Iskolakertekért Alapítvány, a Váci Egyházmegyei Karitász és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara. Az elsőként indított Iskolakerti Alapozó Program rendkívül népszerű volt, nyolcszoros volt a túljelentkezés, a 334 pályázóval. A közoktatási intézmények pályázhattak új iskolakertek létrehozására, a meglévők fejlesztésére, valamint mentor intézmények kialakítására, felkészítésére. A program idén ősszel folytatódott, így újabb 17 iskola kaphatott támogatást. A programot kidolgozó szervezetek köre pedig időközben a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvánnyal bővült, a miniszter megköszönte munkájukat.

A program sikerét jelzi az is, hogy idén már kétszer annyi kert jöhetett létre, mint tavaly.

Az országos Iskolakert-fejlesztési Program forrását 2021. január 31-ig megnövelték, amiből 100 kertet támogat az Agrárminisztérium, mintegy 74 millió forinttal.

A programot ki is bővítették, és az iskolákon kívül óvodák is pályázhattak, kezdő és mentor intézmények egyaránt.

McMenemy Márk segített az óvodásoknak vetni
Fotó: Rimóczi Irén

Az a cél, hogy az iskolakert-hálózat helyi pilléreiként kijelölt mentorkertek mindenki számára elérhetők legyenek, fogadják az érdeklődőket, és a kötelező fenntartás öt éve alatt minden évben rendezzenek iskolakerti szakmai műhelyt, hangsúlyozta Nagy István. A program idén is többszörös túljelentkezéssel zárult.

Nagy István két iskolással egy rózsatövet is ültetett
Fotó: Rimóczi Irén

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Zöld Hetek

Amikor az ember és az erdő kapcsolatára gondolok, mindig Áprily Lajos verssora jut az eszembe: „Engem az erdő véd s szeret, utaimon erdők kisértek”, mert tökéletesen megfogalmazza, hogyan kellene nekünk, embereknek az erdőhöz viszonyulnunk. Akik az erdők közelében élnek vagy foglalkozásukból adódóan az erdőhöz kötődnek, azoknak egyszerűbb.

Kövesd a borostyánt a Nagyerdő szívében!

Debrecen „zöld tüdejében” vezet a NYÍRERDŐ Zrt. Nagyerdei Erdészeti Erdei Iskolájának Borostyán tanösvénye. A tanösvénytúrákon és egyéb erdei iskolai foglalkozásokon résztvevők a környezeti és a fenntarthatóságra nevelés módszereivel élményszerűen ismerkedhetnek meg a varázslatos Nagyerdő élővilágával.

Selmec a művészetekben

Manapság az utódkarok hallgatói kétféleképpen kötődnek Selmechez. A diákhagyományok örököseiként azok őrzése, gyakorlása hozzátartozik mindennapjaikhoz, emellett gyakorta ellátogatnak az ősi bányavárosba, hogy felkeressék jellegzetes tárgyi emlékeit, élvezhessék sajátos hangulatát. De Selmec ott van a művészetekben is, s több alkotásnak vannak diákhagyományokat érintő vonatkozásai.

Országgyűlés elé terjesztik az új nemzeti környezetvédelmi programot

Jövő év elején az Országgyűlés elé terjesztik az új nemzeti környezetvédelmi programot a jelenleg érvényben lévő program beszámolójával együtt - mondta az agrárminiszter az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottsága előtti éves meghallgatásán, ahol a környezet- és természetvédelem területén az elmúlt egy évben elért eredményekről, továbbá a jövőre vonatkozó tervekről és célokról is beszélt.

A hűtési technológiákról tart szakmai programot a NAK

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Élelmiszeripari Igazgatósága a „TANULJUNK EGYÜTT!” című programsorozat keretében ingyenes szakmai eseményt rendez, amelyen az iparág szereplői megismerhetik, hogyan javítható a termékek minősége a vákuumtechnika segítségével.

Az alma régi-új kártevője

A vértetű régebben az almafa egyik legsúlyosabb kártevője volt, később sokat veszített jelentőségéből, de napjainkban újra érzékelhetően elszaporodott. Az utóbbi évtizedek szakszerűtlen növényvédőszer-használata (predátorokat irtó rovarölő szerek, egyoldalú műtrágyahasználat stb.).

A mezőgazdasági bizottság előtt az agrárminiszter

Aszály, fagy, belvíz, ASP, madárinfluenza, COVID-19, pánik – ezekkel a kihívásokkal kellett a magyar gazdáknak megküzdeni 2020-ban, ők pedig eredményesen helytálltak, az agráriumról pedig ezen körülmények között bebizonyosodott, hogy stratégiai ágazat. Így foglalható össze mindaz, amit Nagy István agrárminiszter az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága előtti éves meghallgatása során mondott.

Erős hátteret nyújt a Syngenta a Valagro további fejlesztéseihez

A környezet és az emberi egészség védelme érdekében mind nagyobb figyelem fordul a biológiai megoldások felé a mezőgazdaságban, ez piac várhatóan öt év alatt megduplázódik. A nagy növényvédőszer-gyártó cégek is tevékenyek ezen a téren. A Syngenta a 40 éves gyakorlattal rendelkező, a biostimulátorok és speciális tápanyagok piacán vezető olasz Valagrót vásárolja meg, jelentették be október elején.

A hazai méhészet egyik „nagy öregje” - 50 éve a szakmában

Az OMME pápai szervezete egyik „nagy öregjének” tapasztalatait szeretném megosztani az olvasókkal. Egy életen át tartó tanulás, alkalmazkodás a körülményekhez és a hasznos technológia átvétele ezen írás apropója.

9,9 milliárd forint többletforrás a NAK tájékoztatási szolgáltatásához

A kormány az eddigieken felül 9,9 milliárd forint forrást biztosít a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara számára a falugazdász-hálózat működtetéséhez és ahhoz a tudásmegosztáshoz, amely szükséges az uniós pályázati források eredményes felhasználásához – jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.