Back to top

Egy nevezetes firma: Dzseki bácsi

Nevével már a balekoktatás kezdetén megismerkedik a leendő balek. Dzseki bácsi bohém jellemét bemutató történetek közszájon forognak, és nincs olyan bányász, kohász vagy erdész, aki ne mosolyodna el neve hallatán. Sokan csak becenevén ismerik, és nem is tudják, hogy Böszörményi Nagy Károly névre hallgatott e közismert, és egyben a soproni egyetemi élet eddigi legkülönlegesebb alakja.

Ultra supra veteranissimus
Dzseki bácsi 1900. szeptember 29-én született Fehérgyarmaton, és váltig hirdette, hogy fogantatása a 19. és 20. század fordulóján történt.

Legendás kiszólásai közül az ideillő így szól: „Nálam már csak az évszázad öregebb!”

Szüleivel a század első éveiben – jobb megélhetést remélve – kivándoroltak az Amerikai Egyesült Államokba, ahonnan 1914-ben hazajöttek erdélyi rokonaik meglátogatására, de az időközben kitört világháború miatt már nem tudtak visszautazni.

Édesapja tengerészt akart nevelni belőle, ezért a fiumei M. Kir. Tengerészeti Akadémiára vitte, de alacsony termete miatt nem vették fel.

Talán jobb is, mert élete végéig tartó víziszonya miatt nem is lett volna jó tengerész. Erre hivatkozva Dzseki bácsi vizet ritkán ivott, inkább alkoholos italok, főként vörösbor fogyasztásával fedezte mindennapi folyadékszükségletét.

Intézményi rekorder

Némi hányattatás után 1922-ben beiratkozott a soproni Bányamérnöki és Erdőmérnöki Főiskola bányászati szakára. Életfilozófiájául fogadta Jean Racine francia drámaíró A pereskedők című művében megfogalmazott szavait: „…ki lassan jár tovább ér, kell enni, inni is, kár a nagy vágtatásért”. Ennek tudható be, hogy a vizsgák letételével sohasem sietett, azokra mindig aprólékosan felkészült, ugyanis csak a jeles érdemjeggyel elégedett meg.

Állítólag amerikai nagynénje azt ígérte neki, hogy mindaddig fizeti a tanulmányi költségeit, amíg csak jelesekre vizsgázik.

Ezért fordulhatott elő, hogy például ásványtanból 11 évvel, geológiából 15 évvel, bányaműveléstanból 17 évvel, érc-előkészítéstanból 26 évvel később vizsgázott le, mint ahogy az adott tárgyat elkezdte hallgatni. Egyébként nem is akarta lezárni tanulmányait, mígnem 1949-ben új rendeletet hoztak, melyben figyelmeztették a hallgatókat, hogy aki három éven belül nem fejezi be a II. világháború előtt megkezdett tanulmányait, annak semmisnek tekintik eddig elért eredményeit, így kénytelen volt abszolválni. Végbizonyítványát 1951. április 9-én állították ki, azaz diplomáját az intézmény fennállása során, rekord módon, három évtized alatt szerezte meg!

Csak ritkán látták gondterheltnek, egy ilyen alkalommal született szállóigévé vált mondása: „Fazok fejemben országos gondok kóbászai főnek.”

Beteljesedő végakarat
Hosszúra nyúlt diákoskodása közben, 1940-ben a Földtan–Teleptan Tanszéken demonstrátor lett, és ott dolgozott egészen nyugdíjba vonulásáig. 1951-ben, diplomája átvétele után tanársegédi, 1957-ben adjunktusi kinevezést kapott. Őslénytant és geológiát oktatott a híres Vendel Miklós professzor vezette tanszéken, ahol hatalmas gyűjteményt szedett össze, amit viszont az utód tanszékvezető – Dzseki bácsi megjegyzését itt nem szó szerint idézve – jól elherdált. A Bányamérnöki kar Miskolcra való költöztetésével ő sem értett egyet, ugyan rövid időre velük ment, de nem bírta az ottlétet és visszatért szeretett városába. Hiányzott törzshelye, a Rókalyuk nevű kiskocsma, az örök diáklét színtere, Sopron. 1960-ban – állását vesztve – nyugdíjba vonult.

Annak idején együtt tanult Gelei Sándorral, aki 1926-ban kohómérnöki oklevelet szerzett, majd 1946-ban a Kohógéptani Tanszék vezetője és professzora lett.

Egyszer a következő párbeszéd zajlott közöttük:

– Szervusz, Dzseki! Hová mész?

– Megyek vizsgázni. Hát Te Sanyi?

– Megyek vizsgáztatni.

Tanszéki alkalmazottként fehér köpenyben ment a professzorokhoz vizsgázni, akik között idővel már tanítványai is akadtak. Egy ilyen vizsga előtti nap telefonon szólt át leendő vizsgáztatójának: „Készülj balek, holnap megyek hozzád vizsgázni.”

Bekötött fejjel

Igen szerette a gondtalan legényéletet, de amikor felfigyelt arra, hogy az este levetett, és a szokása szerint a szoba sarkába dobott harisnyája mint a csizma megállt, akkor elgondolkodott a nősülésen. Erre 1951-ben került sor, az akkor már tíz éve özvegy Rozáliát, azaz „Nagymamát” vette el feleségül.

Neki ugyanis még leány korában megígérte, hogy akkor veszi majd csak nőül, ha már nagymama lesz.

Gyászszakest a Központi Bányászati Múzeum udvarán
Húsz évig éltek együtt, a két évtized melegsége kárpótlás volt számára az addigi rideg agglegény életért. Hitvesét számos, sajátos bókkal halmozta el, mint például: „Rozáliám, szívem kéményében kotor a szerelem!” Nős ember létére havonta egyszer, felesége engedélyével kimaradhatott. Egy ilyen kimaradás után halkan lopózott be a szobába, miközben a falióra megkondult, jelezvén, hogy éjjel 1 óra van. Neje felébredve rögtön ráripakodott: „Azt ígérted, hogy 10 órára hazajössz, az óra pedig egyet ütött!” De Dzseki bácsi részéről sem maradt el a replika: „Igen szívem, mert a nullát nem üti.”

Rendhagyó kívánság

1977 februárjában volt főnöke, a híres geológus, Vendel Miklós professzor temetésén megfogalmazta utolsó kívánságát. A sír melletti szertartást egy fának támaszkodva, bozontos, busa fejét lehajtva figyelte. Egyik egykori hallgatója odament hozzá, azt gondolván, talán rosszul van. Érdeklődésére ezt felelte: „Bús vagyok bulek, az öreget ma temetjük, lehet, hogy hamarosan engem.

De azt elvárom, hogy amikor a koporsómat leengeditek, a sírom négy sarkát pintes üvegből kékfrankossal áztassatok.”

Végakarata beteljesedett. Amikor 1985. március 5-én a soproni Szent Mihály-temetőben leeresztették koporsóját a sírba, behantolása közben négy Firma megkóstolt egy-egy liter vörösbort, majd azt ráöntötték a koporsóra.

Epilógus

1980 szeptemberében, a többi valétaelnök társammal együtt, meghívót kaptam a soproni Szélmalom vendéglőbe Dzseki bácsi 80. születésnapjának a megünneplésére, amelyen a bányásztársadalom színe-java megjelent. Be kell vallanom, hogy meglepődtem a meghívó láttán. Egyrészt azért, mert az addig hallott anekdoták alapján nem is feltételeztem, hogy Dzseki bácsi hús-vér ember, vagy ha kételkedve ezt el is fogadtam, akkor különös személyét a régmúltba helyeztem.

De tévedtem, ő ott volt közöttünk, s miközben életútját ismertették, humoros beszólásaival érzékeltette, hogy semmit sem változott.

80. születésnapján ez a molinó fogadta a Szélmalom vendéglőben
Különös ember volt. Személye is, élete is, sorsa is. Ő volt a megtestesült vidámság és jó kedély, ő az örök diák példája, nem véletlen, hogy anekdoták hősévé, majd legendává vált. Életmódja a selmeci akadémisták alakjait, viselt dolgait idézte fel, nagy, bozontos feje, hatalmas szemöldöke, székelyes hanghordozása, amit pillanatok alatt poncihter tájszólásra tudott váltani, különlegessé tették. Meséit, tréfáit, anekdotáit, aranyköpéseit sorra idézik most is a hallgatóság köreiben. Dzseki bácsi emléke örök!

Bartha Dénes

(A sorozat befejező részében Selmec művészetekre gyakorolt hatását mutatja be a szerző.)

Forrás: 
A Mi Erdőnk
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a A Mi Erdőnk 2020/3 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Kövesd a borostyánt a Nagyerdő szívében!

Debrecen „zöld tüdejében” vezet a NYÍRERDŐ Zrt. Nagyerdei Erdészeti Erdei Iskolájának Borostyán tanösvénye. A tanösvénytúrákon és egyéb erdei iskolai foglalkozásokon résztvevők a környezeti és a fenntarthatóságra nevelés módszereivel élményszerűen ismerkedhetnek meg a varázslatos Nagyerdő élővilágával.

Selmec a művészetekben

Manapság az utódkarok hallgatói kétféleképpen kötődnek Selmechez. A diákhagyományok örököseiként azok őrzése, gyakorlása hozzátartozik mindennapjaikhoz, emellett gyakorta ellátogatnak az ősi bányavárosba, hogy felkeressék jellegzetes tárgyi emlékeit, élvezhessék sajátos hangulatát. De Selmec ott van a művészetekben is, s több alkotásnak vannak diákhagyományokat érintő vonatkozásai.

Háborítatlan vizek lakója

Vándorló eleink minden valószínűség szerint a Kárpát-medencében találkoztak először nagyobb számban vidrával. Legalábbis erre enged következtetni, hogy ugyanazzal a névvel illetjük ezt a vizes élőhelyekhez szorosan kötődő ragadozó állatot, mint a környező szláv népek. A faj a 19. században még igen elterjedt volt az egész medencében.

Az erdő gazdája

33 esztendő, egy hosszú emberöltő – ennyi időt dolgozott dr. Jámbor László a soproni Tanulmányi Erdőgazdaságnál, ebből 21 évet vezérigazgatóként. Idén nyugdíjba vonult, ám megtartotta társadalmi megbízatásait, az Országos Magyar Vadászkamara elnöki és az Országos Magyar Vadászati Védegylet alelnöki tisztét.

Kaptassunk még magasabbra

A Soproni Parkerdő intenzíven látogatott városkörnyéki területét nyugati irányba elhagyva kiemelkednek a Soproni-hegység 500 méternél magasabb bércei. Közúton három irányból közelíthetjük meg a nyugati határterület: a Récényi úton, a Brennbergi-völgyben vagy Ágfalva felől.

Virág Vivien: Reggeli rutin

Virág Vivien erdőmérnök az EGERERDŐ Zrt.-nél dolgozik. Már gyerekként magával ragadta az erdő mesebeli szépsége és lakóinak sokasága. Édesapjával rengeteg időt töltött az erdőn, és ez nemcsak a hivatását, hanem a hobbiját is meghatározta.

#ForestBiodiversity

Lépjünk túl a közhelyeken és hallgassuk meg az erdészeket, értsük meg a tevékenységüket, tanuljunk a tapasztalataikból! Dióhéjban ez az új, #ForestBiodiversity elnevezésű figyelemfelkeltő kampány üzenete, amelyet hat, az európai erdészeti ágazatot képviselő egyesület indított Brüsszelben.

Egy különleges ritkaság az erdőben

Aki nem járatos a gombák világában, biztosan hozzá sem nyúl a bizarr külsejű májgombához. Akik kóstolták, különleges finomságnak tartják.

A természet szolgálatában - Ötven éves a Bakonyerdő Zrt.

Hazánk legjelentősebb faiparral rendelkező erdőgazdasága kiterjedt erdeivel, történelmi emlékhelyekkel, lenyűgöző vadállományával méltán kedvelt turisztikai célpont. A Bakonyerdő Zrt. 50 éves fennállásának alkalmából ünnepélyes megemlékezést tartottak az erdőgazdaság huszárokelőpusztai vendégházában.

Nincs vége a szerelemnek a Pilisi Parkerdőben!

Jelentős érdeklődés övezte idén is a Pilisi Parkerdő vezetett szarvasbőgés túráit. A résztvevők nemcsak hallhatták a gímbikák alkonyattól felerősödő bőgését, agancscsattogását, a szerencsésebbek láthatták is a nemes vadat. Bár az őszi erdő egyedülálló hangjelenségének, a szarvasbőgésnek lejárt az ideje, a nászidőszaknak még sincs vége a Parkerdőben.