0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 15.

Európai Parlament: 16 milliárd euróval több a pénzügyi keretbe

Tíz hét intenzív tárgyalás után a hét közepén a Parlament tárgyalódelegációja kompromisszumot kötött a Tanács elnökségével a 2021 és 2027 közötti pénzügyi keretről. A megállapodást most mindkét intézménynek jóvá kell hagynia.

A politikai megállapodásban a Parlament 16 milliárd euróval többet harcolt ki annál, mint amennyiről az uniós állam- és kormányfők júliusi csúcstalálkozójukon megállapodtak.

15 milliárd eurót a polgárokat a koronavírus-járvány ellen védő, a következő generáció számára lehetőségeket teremtő, és az európai értékeket védő kiemelt programokra költenek majd el.

A maradék egymilliárd euró a jövőbeli esetleges igényeket és válságok kezelését szolgáló, rugalmasan felhasználható összeget emeli.

Az újabb források elsősorban versenyjogi bírságokból származnak majd, összhangban azzal a régóta hangoztatott parlamenti kéréssel, hogy az Európai Unió által beszedett pénzek maradjanak az uniós költségvetésben. A bírságok évente átlagosan két milliárd eurót tesznek ki.

A kompromisszumos megállapodásnak köszönhetően az Európai Parlament reálértéken megháromszorozza az uniós egészségügyi programra jutó forrást (1,7-ről 5,4 millárd euróra), az Erasmus+ számára egy egész évnyi forrással (2,2 milliárd euróval) többet juttat, és biztosítja, hogy a kutatásra szánt összegek folyamatosan emelkedjenek (összesen 4 milliárd euróval több forrás).

Új saját bevételek

A következő hét évre menetrendet javasoltak az európai költségvetés új saját forrásainak bevezetésére. A menetrend a jogilag kötelező érvényű intézményközi megállapodás része. A  2021-től bevezetendő, műanyagokra kivetett adóból származó bevétel mellett 2023-tól az európai kibocsátáskereskedelmi rendszeren és egy új digitális díjon, és 2026-tól a pénzügyi tranzakciós adón alapuló bevétel, valamint a vállalati szektortól származó pénzügyi hozzájárulás vagy új egységes társaságiadó-alap szerepel.

Alaposabb parlamenti ellenőrzés

A Parlament a „Next Generation EU” (Következő nemzedék EU) nevet viselő helyreállítási alap kifizetéseivel kapcsolatban elérte, hogy a három intézmény (a Parlament, a Tanács és a Bizottság) rendszeres találkozókon mérje fel az Uniós szerződés 122. cikke alapján tett kifizetések felhasználását.

A pénzeket átlátható módon kell elkölteni, és a Tanáccsal együtt a Parlament is ellenőrizni fogja az előzetesen elfogadott terveknek való megfelelést.

Átfogó ügyek

A költségvetés és a „Következő nemzedék EU” program teljes összegének legalább 30 százalékát az éghajlatváltozással kapcsolatos célokra, az éves kiadásoknak 2024-től 7,5 százalékát, 2026-tól pedig 10 százalékát biodiverzitási célokra kell fordítani. Ennek ellenőrzésére hatékonyabb éghajlat- és biodiverzitás-megfigyelő módszertant kell majd alkalmazni.

A prioritás lesz ezentúl a nemek közötti egyenlőség biztosítása, amelyet a programok nemekre gyakorolt hatásának előzetes felmérésével és nyomon követésével valósítanak meg.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu/europarl.europa.eu