Back to top

Kreatív tüntetők járványhelyzet idején

Bár a Zöld Hét (Grüne Woche) a digitális térbe költözött az idei évre, a vele összehangolt demonstrációkat azért megtartják – igaz, pandémiakonform módon. Január 16-án tízezer színes lábnyom-, illetve csizmaalakú üzenetet akasztottak ki a szervezők a berlini kancellári hivatal elé, így követelve az agrárpolitikai fordulatot. Az agrárminiszter több tárgyilagosságot kért a tüntetőktől.

Németország és a világ számára egyaránt nagyon fontos agrárpolitikai esemény a minden év januárjában megrendezett berlini Zöld Hét (Grüne Woche), és az is bevett gyakorlattá vált, hogy az agrárpolitikai döntéshozókat megszólítani szándékozó szervezetek némelyike tüntetést időzít ilyenkorra, amikor Berlinen van a világ szeme. Az idén minden más, azonban így is a világ agrárpolitikai középpontjává válik néhány napra Berlin, ráadásul

Impozáns látvány a tízezer színes üzenet
Fotó: Nick Jaussi/www.wir-haben-es-satt.de

Németországban különleges év az idei, hiszen szövetségi választás is lesz, illetve hat tartományban a tartományi választások is ebben az évben zajlanak.

Ebből az apropóból „Váltsuk le az agráripart” mottóval kezdeményezett tüntetést a mintegy hatvan civil szervezetet képviselő „Wir haben es satt” (kb. „Torkig vagyunk”) mozgalom.

A tüntetés különlegessége – a mozgalom sajtóközleményének szóhasználatával – a pandémiakonform kivitelezés, vagyis, hogy csak

viszonylag kevesen vonultak fel személyesen és traktorokkal, körülbelül tízezren pedig lábnyom- vagy csizmaalakúra vágott papírokra rajzolták/írták az üzeneteiket, és azt küldték el postán

a szervezőknek. Meglehetősen hatásos látvány a kancellári hivatal elé ruhaszárító kötelekre kifüggesztett tízezer üzenet.

Tízezer szimpatizáns hangját közvetítették, minimális személyes jelenléttel
Fotó: Nick Jaussi/www.wir-haben-es-satt.de
Egyebek között olyan új agrárpolitikát követelnek a mozgalom által képviselt civil szervezetek, amely megállítja a parasztgazdaságok rohamos csökkenését, támogatja az állattartás átalakítását, ösztönzi a növényvédőszer-hatóanyagok kivonását, továbbá egyértelműen elutasítja a géntechnológiát és az EU-Mercosur megállapodást.

Szerintük a jelenleg kormányon lévő CDU agrárpolitikája a kicsi családi gazdaságoknak, az állatoknak és a környezetnek egyaránt árt,

és ideje, hogy a végzetes következményekkel járó ipari léptékű mezőgazdaság helyett valódi gazdasági perspektívájuk legyen a kisgazdaságoknak, a környezet- és állatvédelemnek.

Julia Klöckner agrárminiszter – aki a járványügyi korlátozások miatt az idén nem tudta személyesen átvenni a demonstrálók követeléseit és tárgyalni velük – több tárgyilagosságot, a tények figyelembevételét kérte a tüntetőktől, erről már az agrarheute.com tudósítója számolt be. Ahogy az online szaklap cikke írja,

Azért voltak traktorok is
Fotó: Nick Jaussi/www.wir-haben-es-satt.de

az agrárminiszter felrótta a demonstrálóknak, hogy minden évben ugyanazokat a szabványköveteléseket fogalmazzák meg,

és ugyanolyan környezetkárosítónak láttatják a konvencionális mezőgazdaságot, figyelmen kívül hagyva, hogy mennyit fejlődik az ágazat. Ez a fekete-fehér, vagy-vagy megközelítés nem vezet közelebb a célhoz, idézte a minisztert az agrarheute.com.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Májinka András: Menekülés

„Gyermekkorom óta életem része volt a természet szeretete, a növények, állatok, tájak megismerése. Szüleimmel sokat kirándultunk, ez azóta is az egyik kedvenc elfoglaltságom. Tősgyökeres alföldiként mindig is vonzottak a hegyvidéki tájak."

Célegyenesben a világkiállítás

Közel két éve beszélgettünk legutóbb dr. Kovács Zoltánnal a 2021-es „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás kormánybiztosi kinevezésének apropóján. Azóta is folyamatosak a munkálatok: a Hungexpo teljes területe megújul, ahogyan a rendezvény kiemelt vidéki helyszíneinek gyűjteményei is, a szakmai konferenciák és programok kidolgozása pedig jelenleg is zajlik.

Madárodúk és -etetők

A hideg beköszöntével nem szabad megfeledkeznünk a természet apró csodáiról, hazánk énekesmadarairól. Ilyenkor számos példányuk behúzódik a településekre, ott keres élelmet. Ennek apropóján indította útjára madárodú és madáretető kihelyezési akcióprogramját az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás október közepén, Kittenberger Kálmán nagymarosi házában.

Zöld sziget a Gellért-hegyen

Az idén országos díjat kapott Gellért-hegyi kertjére Molnár István Mihály, cikkünk szerzője. Fajtákról és növényvédelemről osztja meg tapasztalatait.

Tűzszünet vagy békekötés? Közös platformon a németországi áruházláncok és gazdák

Se szeri se száma nem volt mostanában Németországban az áruházláncok elleni gazdatüntetéseknek, mi is beszámoltunk néhány esetről, amikor éjszaka traktorokkal torlaszolták el a logisztikai központok bejáratát valamilyen aktuális sérelem miatt a környékbeli termelők. Ha minden jól megy, akkor ennek most vége szakadhat, és új fejezet nyílhat az agrárium, illetve a kereskedelmi láncok kapcsolatában.

Ugrólovak sérülésmentesen

A World of Showjumpingon jelent meg egy érdekes cikk dr. Jan-Hein Swagemakers tanácsaival, aki 2009-től a német díjugratócsapat állatorvosa, FEI-állatorvos, saját klinikával is rendelkezik, emellett ló-kiropraktőr is. Arról beszélt, hogyan lehet elkerülni egy kis odafigyeléssel az amúgy nagyon gyakori, tipikusan az ugrólovakat veszélyeztető sérüléseket.

Országosan védett lápot is érintett a fonyódi nádastűz

A Fonyód határában lévő berekben hétvégén leégett 127 hektárnyi nádas, amelynek 70-80 százaléka országosan is védett lápos - közölte Rozner György, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóságához tartozó terület tájegységvezetője hétfőn az MTI megkeresésére.

Jelentősen bővül az ökológiai gazdálkodás területe Magyarországon

Világviszonylatban is jelentősnek számít az ökológiai gazdálkodásba vont terület nagyságának bővülése Magyarországon - közölte az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) hétfőn az MTI-vel.

Hazai fejlesztés határozhatja meg a kártevőirtás jövőjét

A mezőgazdaság területén, a hatékonyság növeléséhez ma már elengedhetetlen a digitális megoldások használata, ami igaz a kártevőkezelésre is. A Start it @K&H inkubátorprogramban „nevelkedő” SMAPP LAB, a világon másodikként fejlesztett ki egy teljesen digitalizált csapdarendszert, ami lehetővé teszi a molyok életciklusára vonatkozó adatok feldolgozását, elemzését és megosztását.

Magyarország lemaradt a drónok üzleti célú hasznosításában

Nemzetközi színtéren a pilóta nélküli repülőgépek üzleti és ipari alkalmazásában számos országban és szinte minden iparágban komoly fejlődés ment végbe az elmúlt évtizedben. A magyar drónökoszisztéma mindeközben visszafogott mértékben fejlődött, ami komoly lemaradást okozott – áll a PwC Magyarország elemzésében.