0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. július 22.

A mézelő méhek táplálása

Mint nyugdíj mellett dolgozó állati táplálkozással foglalkozó szakember, aki már rengeteg állatfajjal dolgozott, némileg máshogy közelítem meg a mézelő méhek táplálását, mint a rovartanban képzett szakemberek. Hosszú éveken keresztül lehetőségem volt sokféle alapanyaggal dolgozni, amelyek többféle faj specifikus igényeit megfelelően kielégítik.

A mézelő méhek táplálásának legnagyobb kihívása a több és jobb információ szüksége arról, hogy a mézelő méheknek milyen tápanyagokra van szükségük, illetve az, hogy képesek legyünk virágporméretűre kicsinyíteni az alapanyagok keverékét, amit a méhek szívesen elfogyasztanak, megemésztenek és felhasználnak szervezetük megfelelő működéséhez.

Sok alapanyag tartalmazhatja a megfelelő tápanyagokat, de általában nem a szükséges mennyiségben, így többféléből kell biztosítani az összes tápanyagot a megfelelő mennyiségben a mézelő méhek számára.

A mézelő méheknek, mint minden más állatnak, vízre, fehérjére, zsírokra, szénhidrátokra, vitaminokra és ásványi anyagokra van szüksége. A vizet tiszta forrásból kell nyerniük. A méhek, úgy tűnik, szeretik az úszómedencéket, a tavakat és néha a „nem higiénikus” vízforrásokat. Azon tűnődöm, hogy ennek van-e köze a víz ízéhez. Olyan ez, mintha palackozott vizet hasonlítanánk egy ízesített vízhez. Melyiket innánk inkább?

A fehérjének elsősorban a virágporból kell származnia, amelyet le kell bontani aminosavakra – a fehérje építőköveire – a méhek emésztőenzimjeinek. Amikor ez megtörtént, a méhek (és minden más faj) újra összerakja ezeket az aminosavakat olyan speciális fehérjékké és enzimekké, amelyek a szervezetük működéséhez szükségesek.

A különböző virágokból származó virágpor fehérjetartalma 4% és 60% között váltakozik, míg a mézelő méh fehérjeigénye nyáron 18-22% közötti.

Ezért van az, hogy a méheknek a virágport különböző növényekről kell begyűjteniük.

A zsírok (helyes megnevezéssel lipidek) a virágporból származnak, kisebb mennyiségben a nektárból, amelyet zsírsavakra kell lebontani, a lipidek/zsírok építőköveire. Míg néhány rövid szénláncú zsírsav felhasználható energiaforrásként, a hosszú szénláncú zsírsavak a méhek sejtfalába épülnek be a sejtszerkezet és a sejtműködés fenntartásának biztosítására. A nagyon hosszú szénlánccal rendelkező zsírsavakat a méhek feromonok és reproduktív hormonok előállítására használják.

A szénhidrátokat, melyek többféle cukorból és keményítőből származhatnak, elsősorban energiaként használják fel a repülés és a kaptár belsejében végzett tevékenységek során, illetve méz és méhkenyér előállítására.

Néhány szénhidrátot annak az erjesztő baktériumnak az ellátására használnak, amely az elraktározott virágport méhkenyérré alakítja át későbbi élelemfelhasználásra.

A nektár az egyszerű cukor (glükóz és fruktóz) elsődleges forrása, a különböző növényekből származó cukor mennyisége 5% és 75% között váltakozhat. A méhek a magasabb cukortartalommal rendelkező (édesebb) virágokat kedvelik jobban. A méhek csak korlátozott mértékben képesek a nyers magvakban megtalálható nyers keményítőt megemészteni, de úgy tűnik, a hőkezelt keményítőt jobban fel tudják dolgozni. A nyers keményítőt valószínűleg a bélbaktériumok emésztik meg, nem a mézelő méh maga, és a túl sok nyers keményítő az étrendben híg székletet és hasmenést okoz sok faj esetében.

Noha a vitaminok és ásványi anyagok szerepét még nem bizonyították egyértelműen a tudományos kutatások során, úgy gondolom, nyugodtan állíthatjuk, hogy a vitaminok és az ásványi anyagok ugyanolyan alapvető biokémiai szerepet töltenek be a méheknél, mint más fajoknál.

Az egyetlen fő kivétel a D-vitamin és ennek szerepe a gerincesek csontvázában.

A gerincesek (a gerincoszloppal rendelkező állatok) ásványi anyagokat, főleg kalciumot, foszfort és magnéziumot használnak fehérjemátrixba ágyazva a kemény belső csontváz létrehozására. Ezeknél az állatoknál a D-vitamin jelentős szerepet játszik a kalcium vázrendszerbe épülésében. A rovarok azonban kemény külső vázzal rendelkeznek a belső váz helyett. Ezt kitinváznak nevezzük, amely kitinből épül fel. A kitin cukoralapú összetevő, amely valamennyire hasonlít a cellulózhoz, a növények támasztó szövetéhez. A D-vitaminnak nincs semmilyen ismert szerepe ebben a folyamatban, de néhány virágporban kis mennyiségű D-vitamin található néha.

Az új kutatási technikákra és a sokkal érzékenyebb laboratóriumi műszerekre alapozva joggal feltételezhetjük, hogy lehetnek olyan biológiai szerepei a D-vitaminnak a mézelő méhekben, amelyek még nincsenek felderítve.

Ugyanez vonatkozik az A- és a K-vitaminra is.

Nagyon valószínű, hogy az E-vitaminnak ugyanolyan biokémiai funkciói vannak a mézelő méheknél, mint más fajoknál, ami az antioxidáns tulajdonság. A zsírsavakról már volt szó fentebb, és az E-vitamin elsődleges szerepe az, hogy a hosszú szénláncú zsírsavak oxidációjának (avasodás) mértékét csökkentse. A zsírsavak oxidációja a sejtfalakban a fő meghatározó tényező az öregedés folyamatában (minden fajnál). Az E-vitamin, mint antioxidáns, az immunitásban (a betegségeknek való ellenállás képessége) is szerepet játszik.

A laboratóriumi eszközök legújabb fejlesztéseinek lehetővé kell tenniük a mézelő méhek E-vitamin szükségletének jobb meghatározását.

Ha a méhek fehérjepótlékához hozzáadott E-vitamin segítheti a gyűjtő méhek öregedési folyamatának lelassítását, még ha csak néhány nappal is, ez a méhállomány növekedését eredményezhetné.

Azt, hogy a mézelő méhek képesek-e feldolgozni a stabilabb kémiai szerkezetű változatot, amelyet gyakran használnak a haszonállatok etetése során, vagy a kevésbé stabil szerkezetű (és drágább) változatra van szükségük, amely a növényekben található vegyes összetételű tokoferol, még nem mutatták ki egyértelműen. További kutatás témája az E-vitaminnal kapcsolatban a C-vitamin (aszkorbinsav) elsődleges biológiai szerepe az E-vitamin regenerálására, hogy annak antioxidáns tulajdonságának hatékonyságát meghosszabbítsa.

Észszerű feltételezni, hogy a B-vitaminoknak (thiamin, riboflavin, niacin, pantoténsav, folsav, biotin, B12-vitamin, kolin) hasonló biokémiai funkciójuk van a mézelő méheknél, mint más fajoknál. Kevés tudományos publikáció jelent meg a specifikus B-vitaminokról ennek alátámasztására.

A nagyobb kérdés az, hogy mennyi szükséges minden egyes B-vitaminfajtából a mézelő méhek életciklusának támogatására, főleg a méhanya reproduktív szerepét tekintve?

A fő ásványi anyagokból (kalcium, foszfor, magnézium) kevesebbre van szükségük a mézelő méheknek, mint a gerinceseknek, a vázrendszerük közötti alapvető különbség miatt. A többi fő ásványi anyagból (nátrium, kálium, klorid) szintén valószínűleg kisebb mennyiségre van szükségük. Ez az oka annak, hogy a haszonállatoknál használt ásványianyag-keverékek nem megfelelőek a mézelő méhek számára.

A nyomelemekből (réz, vas, jód, mangán, szelén és cink) is valószínűleg kisebb mennyiségre van szükségük a mézelő méheknek, mint a haszonállatoknak, főleg az eltérő testméret miatt. Ugyanúgy, mint a vitaminoknál, az ásványi anyagok is a hasonló alapvető biokémiai funkcióknál hasznosulnak, mint a gerinceseknél (kivéve a vázrendszerbe beépülő kalciumot és magnéziumot). A foszfor az energiáért felelős anyagcsere-folyamatokban szükséges minden faj számára.

A cink az anyagcsere-folyamatoknál szükséges minden fajnál az emésztéshez és a reprodukcióhoz.

A megjelent tudományos cikkek nagy része a mézelő méhek tápanyagigényét a kaptárba behordott virágporban megtalálható tápanyagszintekre próbálja alapozni. Ez valószínűleg azon a helytelen elven alapszik, hogy „az vagy, amit megeszel”. Ez nem jó tudományos megközelítés, mivel a virágpor anyagának nagy része nem emészthető, és távozik a széklettel. Helyesebb lenne azt mondani, hogy „az vagy, amit kiválaszt a szervezeted”, de ez a megközelítés sem ad megfelelő bizonyítékot a tápanyagigényekről. Az én megközelítésem szerint a mézelő méhek igényeit testösszetételükre kellene alapozni, majd megpróbálni a tápanyagszinteket ehhez igazítani olyan pontosan, amennyire csak lehetséges. Ez a megközelítés sem hibátlan, de valószínűleg jobb módszer a tápanyagigények meghatározására. A nyári és a téli méhek életciklusának eltérését tekintve, valószínűleg mutatkoznak a méhek tápanyagigényeiben időszaki különbségek.

Dr. Dale Hill írása az American Bee Journalban jelent meg

Fordította: Hajtós Helén

Forrás: Méhészet