0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 18.

Ráfagyott a mosoly a gyümölcstermesztők arcára

A március második felében kezdődött felmelegedés hirtelen beindította a vegetáció fejlődését. Április első hetében viszont változékony, az eddigieknél hűvösebb időre ébredhettünk. Elsején este északnyugat felől egy hidegfront érte el a Kárpát-medencét, majd a hétvégén még több hullámban áramlott fölénk hideg levegő.

A meteorológusok hamar megkongatták a vészharangot: húsvétra jön a lehűlés, hajnalban mínuszokat lehet mérni. Ez pedig a gyümölcstermesztőket aggodalommal töltötte el. Milyen állapotban érték a gyümölcsfákat a húsvéti fagyok? Simon Attila agrárszakértő, a Simon Családi Gazdaság ügyvezető-tulajdonosa elmondása szerint mindent bevetett: szélgép, gázosítás és persze Szent Antalnak is dobott a perselybe.

A Simon Családi Gazdaság 1992-ben kezdte működését, akkor még 20 hektáron.

Ma már több mint 123 hektáron termesztenek gyümölcsöt – alma, cseresznye, szilva, sárgabarack, körte, som, szeder, eper és meggy – a Hatvan melletti Sastelken.

A gazdaság hazánk talán egyik leginnovatívabb „kertje”. A terület 70 százaléka öntözésre berendezett: mikroszórófejes, illetve csepegtető öntözést alkalmaznak folyamatos tápanyagellátással.

A család munkáját saját meteorológiai állomásuk is segíti,

aminek köszönhetően számítógépen követhetik az időjárási helyzetet: nem csak biztonságot nyújt, de költségcsökkentő hatása eléri a 20 százalékot.

Gyümölcsösük zöldbimbós-fehérbimbós állapot között kapta a mínusz 5,5 fokos fagyot, így a kár nem nevezhető tragikusnak. Ugyanakkor a Siófok-Szolnok-Nyíregyháza vonalon teljes virágzásban érte az ültetvényeket a hideg. Az első fagy már március végén érkezett, de nem okozott komolyabb kárt, húsvétkor viszont már károsodtak az ültetvények.

„A böjt után jött az újabb böjt, a gyümölcsösök károsodása”

– jegyezte meg, ebben a kajszibarackot érte a legnagyobb fagy, szinte teljesen elvitte a termést, de a cseresznye korai fajtái és a körte sem úszta meg.

A szakember elmondta, a védekezésben a PB gáz és a szélgép mínusz 4 fokig jól teljesít. Viszont érdemes odafigyelni, mert a gázos védekezés a 2020-as mínusz 8 fokon már nem bizonyult elegendőnek, s a szélgép is legfeljebb mínusz 6 fokig ad biztonságot.

A sarkvidék felől érkező hideg levegő egyre nagyobb területet hódított meg a Közép-Európában hullámzó frontrendszer mögött, így a hajnali fagyok már nagyobb területen jelentkeznek a kontinensen.

A hideg Svédország irányából érkezett, Németországot telibe találta, akárcsak a cseheket és a lengyeleket. A lengyeleknek annyi a szerencséjük, hogy az ottani gyümölcsösök tíz nappal le vannak maradva fenofázisban. Lengyelországban a meggy és az alma – ahol 30-40 százalékos kárról szónak a hírek – a két fő növény.

„Szerencsére összességében nincsen akkora baj, mint egy évvel ezelőtt volt”- fogalmazta meg véleményét Somin Attila. Lesz termés, de kevesebb és magasabb áron.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu