0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Méhesről-méhesre – Bepillantás egy nászrepülésbe

Steib Márk (30) és István (27) ma már 80 családos méhészettel büszkélkedhet. A mázai testvérpár azonban nem is olyan régen vágott bele a szakmába: Márk először 2015-ben találkozott méhekkel, és ez szerelem lett első látásra.

Hogyan is történt ez a bizonyos első találkozás a méhekkel?

– A családban nincs méhész, viszont van egy jó barátunk, Kiss Géza, aki már régóta méhészettel foglalkozik. 2015 áprilisában megkért, hogy segítsek neki repcepergetésnél.

Már akkor nagyon megtetszett, teljesen magával ragadott a méhek világa, az, hogy milyen összetett, mégis milyen egyszerű kis lények.

Így ebben az évben nagyon szívesen segítettem neki a többi pergetésnél is. Aztán valamikor nyár végén egyszer csak megjelent Géza azzal, hogy hozott egy családot, hova tegyük. Így kezdődött.

Hogyan lett ebből az egy családból 80?

– Hamar beszippantott ez a varázslatos világ. Megkaptam az első családot Gézától, ez még NB-kaptár volt. Géza minden segítséget megadott, ami a méhek gondozásához kellett, a család szépen ki is telelt. Vásároltunk még három családot, és egy rajt befogtunk. Ezek már fél NB rakodók voltak, Géza egy ismerősétől vettük a családokat kaptárral együtt. Itt is sokat beszélgettünk, megtetszett ez a rendszer, azt gondoltuk, hogy számunkra ez lesz az ideális. Azóta is a félkeretes Tamási rakodókat használjuk.

Még ebben az évben a szomszédunkból elköltöztek, és itt előkerült egy Közép-Boczonádi pergető, amit nagyon jó áron meg is vettünk.

Isti, mivel hegesztő, könnyedén át tudta alakítani, hogy megfeleljen az általam használt keretmérethez. Ezután ő is kijött a pergetésnél segíteni, és őt ugyanúgy magával ragadta a méhészet, mint engem. Azóta együtt dolgozunk a méhesben.

Az első évben ez az öt család el is jutott a betelelésig, és sikerült is ugyanennyivel kijönnünk a télből. 2017-ben még vásároltunk 15 családot repce előtt, és sokat szaporítottunk – ekkor még nagyon kezdőként rajbölcsőből. Hamar rájöttünk, hogy nem a legjobb megoldás. Egy évvel később már vásároltunk anyákat, 20 családnál cseréltünk vásároltakra, és elkezdtünk saját célra nevelni. Így jutottunk el pár év alatt, főként szaporítással, a mostani nyolcvan családig.

Milyen célt tűztetek ki magatok elé?

– Már az elején eldöntöttük, hogy mit is szeretnénk elérni, és ez mostanáig nem változott.

Szeretnénk főállású méhészek lenni, első lépésként én, majd amint a lehetőségek engedik, Isti is.

Ehhez jelenleg egy 200 családos méhészetet szeretnénk elérni. Szeretnénk kialakítani két telephelyet, mivel úgy gondoljuk, hogy egy ekkora méretű állomány számára már sok szempontból kedvezőbb így.

Termelésben a méz az elsődleges, de gyűjtünk virágport és propoliszt is. Ha elértük a tervezett állományméretet, akkor pedig fontolgatjuk a családok eladásának lehetőségét is. A rövidtávú terveink közül pedig a folyamatos fejlesztés a legmeghatározóbb, idén szeretnénk elérni a 120 családot, és egy lombfúvó beszerzését is tervezzük.

Hogyan képeztétek magatokat?

– 2016 végén elkezdtünk egy OKJ-s tanfolyamot, melyet következő év augusztusában sikeres vizsgával fejeztünk be. Ezen kívül Kiss Géza barátunk folyamatosan rendelkezésünkre állt telefonon, illetve körülbelül havonta személyesen is szoktunk találkozni. Az ilyenkor folytatott hosszas beszélgetésekből rengeteget tanultunk, és tanulunk a mai napig, amit ezúton is szeretnénk megköszönni neki.

Szekszárdra jártunk méhészeti előadásokat hallgatni, amíg a járvány ezt lehetővé tette.

Ezen kívül természetesen olvassuk a szakirodalmat. A nagypapánknál rábukkantunk a Méhek között egy példányára, valamint Zsidei Barnabás Méhanyanevelés című könyve is nagy szolgálatot tett. A méhészeti szaklapokból és az internetes fórumokról pedig az aktualitásokról értesülünk.

Hogyan fogadták a méhészkedés ötletét az ismerősök?

– A családunk nagyon támogató és segítőkész, a nagyobb munkáknál mindig segít valaki. Például édesapánk a szöktetéseknél szokta kivenni a részét a munkából, de Márk barátnője is szívesen velünk tart, amikor a többletfeladatokba be kell szállni.

Szomszédokkal szerencsére nincs bajunk, mivel nincsenek szomszédaink, a méhek egy erdős területen vannak.

Eleinte a környékbeli méhészek nem igazán örültek nekünk, de nem voltak ellenségesek.

Kialakult már a saját technológiátok?

– 2020 volt az első olyan év, amikor úgy éreztük, hogy megvan az a technológia, ami beválik nekünk. Jól sikerült a tavalyi szezon, igyekszünk a továbbiakban is így méhészkedni – természetesen figyelembe véve az esetleges változásokat. A telephelyünk erdőben van, itt mindig kicsit hűvösebb van, aminek a hátrányát is szoktuk érezni ilyenkor kora tavasszal. Tehát oda kell figyelnünk arra, hogy maximálisan segítsük méheinket, hogy fel tudjanak fejlődni, mire kell.

Tisztuló kirepülés után fehérjés lepényt kapnak, idén ebben van egy csavar, mert először aminosavas lepényt kapnak, ezt követően fehérjéset, majd amikor a hőmérséklet eléri az állandó 12-14 Celsius-fokot, elkezdjük a híg szirupos serkentést.

Ezzel egyidőben pedig a műlépes bővítést, ami a szaporítás miatt kell. Ez a fejlesztés egészen repce elejéig tart, innentől kezdve már nincs rá szükség. Ha ekkor marad bent olyan keret, amiben telelő­élelem van, akkor azt elvesszük, és később a szaporításnak adjuk. Tavaly egy hét telt el a gyümölcs vége és a repcevirágzás kezdete között, ez alatt az egy hét alatt az anyák le is álltak a petézéssel, így le kellett vonnunk a tanulságot.

Repcére vándorolni szoktunk, Kiss Gézától kapjuk a helyet hozzá, akárcsak napraforgóra. Ezt úgy viszonozzuk neki, hogy ő meg hársra jön hozzánk. Fontosnak tartjuk, hogy erős családokkal érkezzünk repcére, amelyek ilyenkor 5 műlépet kapnak, valamint természetesen az anyaráccsal elválasztott mézterek is felkerülnek.

A fészekben és a méztérben is építtetünk, pár nappal a repcevirágzás megkezdődése előtt felhúzunk három fias keretet a méztérbe, így fentre is kapnak két műlépet a fias keretek közé.

Korábban egalizáltuk repcén a családokat, de tavaly nem volt rá szükség, nagyon egységes volt az állomány. Arra szoktunk figyelni, hogy ha az anyák nem váltanak fiókot, akkor fiókot cserélünk.

Az anyanevelést is már repcén elkezdjük. Majd ahogyan az új anyák elkezdenek petézni, úgy szaporítunk folyamatosan egészen hársig. A későbbi szaporításokat már jobban megtámogatjuk plusz fiasítással, hogy telelőképesek legyenek. Mivel otthon szoktunk pergetni, így a hazavándorlás teli kaptárakkal történik. Pergetés után este tesszük vissza a méztereket. Tavaly jól időzítettünk, másnap meg is kezdték az akáchordást. Semmilyen különleges fogással nem készülünk az akácra. A fészek ugyanúgy két fiókon marad, nem korlátozzuk az anyákat. Természetesen a fészekre is szépen hordanak, így onnan is szoktunk mézet elvenni, de sosem pergetünk kopaszra.

Akácon kevesebbet építtetünk, a család erősségétől függően 3-4 keretet.

Ugyanakkor szeretnénk ráállni, hogy csak szűzlépet használjunk a mézterekben, mert azt vettük észre, hogy sokkal szebb az olyan méz, amit szűzlépekből pergetünk.

Akác és hárs között felkerülnek a virágporszedők és a propoliszrácsok. Folyamatosan figyeljük a mérleget, de etetni többnyire nem kell ebben az időben. Korábban ilyenkor még nem kezdtük meg az atkairtást, idén viszont elvégzünk egy sorozat-szublimálást. Hársvirágzás idején még átlag 5 műlépet kiépíttetünk minden családdal, ezen kívül viszont nem nagyon bolygatjuk őket.

Napraforgóra megint csak vándorolni szoktunk. Még a maradék műlépet kiépíttetjük, ez általában 5-6 db családonként, de szaporítani ekkor már nem szoktunk, csak anyát cserélni. A 3-4 éveseket mindenképp kiszelektáljuk, de a fiatalabbak közül is azokat, amelyek nem hozzák az elvárt teljesítményt.

Napraforgó után szinte rögtön megkezdjük a serkentést, majd augusztus közepétől a sűrű szirupos feletetést.

Ekkor már vitaminokat is teszünk a szirupba. Nagyobbrészt cukorszirupon telelnek a méhek, a virágporral szerencsére nem szokott gond lenni.

A telelésre felkészülés szerves részét képezi az atkairtás, ami augusztus közepén egy sorozat-szublimálással kezdődik, majd az atkafertőzöttség függvényében folytatódik, a hatóanyagokat váltogatva. Minden kaptárunk higiénikus aljjal rendelkezik, így könnyen nyomon tudjuk követni az atkahullást. Az egérrácsok szeptember közepén kerülnek fel. Októberben kivesszük a higiénikus aljak tálcáit, és egész télen így is hagyjuk. A fiasítás elindulásáig csak fóliával szoktam takarni, majd hungarocell kerül a menekülőterekbe. Oldalsó takarást nem használunk, mivel 2×10 kereten teleltetünk.

Hogyan foglalnátok össze az elmúlt évek tapasztalatait?

– A legmeghatározóbb tapasztalatok az atkához köthetők: sose lehet hátradőlni.

Amikor azt hiszed, hogy minden rendben van, akkor is kell a kontroll.

2017-ben amitrázos füstöléssel, tartós hordozóval, majd CheckMite-tal védekeztünk, és majdnem elúszott az állomány. Ezt követően sokkal jobban odafigyeltünk az atka elleni védekezésre. 2019-ben pedig elkezdtünk szublimálni. Az is egy fontos tapasztalat, hogy nincs két ugyanolyan év. Hiába csinálunk jól mindent, ha az időjárás rossz – ez rá fogja nyomni bélyegét az eredményekre.

Befejezésül meséljétek el, mi a kedvenc történetetek, ami a méhészethez kötődik?

– A gyulai mézversenyen az akácmézünk bronz minősítést kapott, aminek nagyon örültünk. Ugyanakkor csalódásként éltük meg, hogy a pontozólapot nem lehet kikérni, így nem tudjuk, hogy mi az, amin javítanunk kellene. De a legnagyobb élményünk, ami talán soha többet nem fog bekövetkezni: tavalyelőtt láttuk a méhek párzását. Épp akácot pergettünk, és a közelünkben volt néhány pároztató kaptárunk kirakva, amikor meghallottuk a zúgást.

Először azt hittük, hogy egy raj megy, majd megpillantottuk a cikázó kis méhcsomót.

Nagyjából negyedóráig tartott, volt, hogy alig a föld felett repültek, volt, hogy magasan fent. Fantasztikus volt! A döbbenettől teljesen ledermedtünk, eszünkbe sem jutott videózni, de az emlékezetünkben örökre megmarad. 

Szűcs Andrea

Abaliget

Forrás: Méhészet