Back to top

Merre tartanak a tárgyalások a közös agrárpolitikáról?

Az Európai Unió közös agrárpolitikájáról folyó tárgyalásokon meg kell védeni a tavaly kialakított tanácsi álláspont több, magyar szempontból fontos elemét, így például a kisgazdaságok vetésforgóra és nem termő területekre vonatkozó követelmények alóli mentesítését, az öntözési szabályokra vonatkozó rugalmasságot vagy a termeléshez kötött támogatásokat - mondta Nagy István agrárminiszter a Világgazdaságnak adott interjúban.

A lap hétfői számában úgy vélte, "a legnehezebb feladat egyértelműen az, hogy megtaláljuk, hol húzódik az a kompromisszum, amely egyensúlyt teremt a környezeti, gazdasági és szociális értelemben vett fenntarthatósági célkitűzések között". Az egyik központi kérdés az, hogy az uniós tagállamoknak mekkora forrást kell az új zöldintézkedésre, az úgynevezett agroökológiai alapprogramra fordítaniuk - tette hozzá. Kiemelte, hogy

a tárgyalások során képviselt magyar álláspont következetesen olyan javaslatokat fogalmazott meg, amelyek célja egy végrehajtható, kiszámíthatóan működő, tervezhető, valódi szubszidiaritást - a döntéseket az érdekeltekhez lehető legközelebb álló szinten kell meghozni –, és egyszerűsítést lehetővé tevő közösségi szabályozás elfogadása volt, így csökkentve a gazdálkodók és az államháztartás pénzügyi kockázatait.

A "szakmai tartalom szempontjából magyar részről a jelenlegi támogatási rendszer észszerű továbbfejlesztésében látnánk a reform valódi értelmét" - jelentette ki az agrárminiszter. A magyar álláspont kulcsfontosságú elemei között a bizonyos szintű jövedelembiztonságot nyújtó alaptámogatás mellett olyan célzott támogatási lehetőségek továbbvitele szerepel, mint a fiatal gazdák támogatása vagy az érzékeny ágazatok számára kiemelt jelentőségű termeléshez kötött támogatások.

Nagy István elmondása szerint Magyarország fontos célja az is, hogy "a kis területen, 10 hektár alatt gazdálkodó termelőkre megkülönböztetett figyelem jusson, ideértve a kellő rugalmassággal továbbfejleszthető kistermelői támogatást, a minél egyszerűbb ellenőrzési szabályokat, valamint az életszerű gazdálkodást lehetővé tévő alapelőírásokat. Ilyen például a már említett, a 10 hektár alatti gazdaságok mentesítése a vetésforgóra és nem termő területek kijelölésére vonatkozó követelmények alól."
A vidékfejlesztésben prioritás, hogy az öntözési beruházások támogathatóságára vonatkozó – jelenleg a magyar megítélés szerint indokolatlanul szigorú – szabályok rugalmasabbá váljanak, továbbra is adható legyen a kisüzemek átalánytámogatása, valamint a termelői együttműködések, termelői csoportok esetében ne csak az új együttműködések támogatására legyen lehetőség, hanem a már jól működő meglévőkére is.

A miniszter úgy vélte, hogy a környezet- és klímavédelmi ambíciók túlzott vagy túlságosan nagy léptékű emelése versenyképességi áldozattal járna a világpiaci versenyben, ami végül az uniós mezőgazdasági termelés visszaesését okozhatná.

Az így kieső termékek helyébe ráadásul olyan importtermékek érkeznének, amelyek előállítása nem az EU által előírt szigorú szabályok betartása mellett történt. "Így végső soron sem a termelők, sem pedig a fogyasztók érdekei nem érvényesülnének" - emelte ki.

Nagy István elmondta azt is, hogy számításaik szerint a kormány 2021 őszén tudja benyújtani a brüsszeli bizottságnak a közös agrárpolitikához kötődő magyar stratégiai terv első változatát, és ha az előfeltételek teljesülnek, nem lesz akadálya a 2023. január 1-jei indulásnak.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Különösen veszélyes uniós zárlati károsítók

Az idegenhonos károsítók messzi tájakról érkezhetnek, nincsenek jelen nálunk, de számukra kedvező feltételek esetén meg tudnak telepedni és akár hatalmas károkat is okozhatnak. A hatékony védekezés nem megoldott ellenük, behurcolásukat hatósági intézkedésekkel lehet meggátolni.

Öntözni márpedig szükséges

A kiterjedt öntözéses gazdálkodás rendkívüli szervezettséget kíván – nem véletlen, hogy ez a művelési forma hívta életre az első államokat. Magyarország első öntözési közösségeit olyan területeken alakították meg, ahol már a múlt században is folyt öntözéses gazdálkodás.

Új támogatás nyílik az agráripari technológiai fejlesztések érdekében

A Budapest Bank Budapest Business Live sorozatának online konferenciáját június 8-án tartották, ahol ismertették azokat a támogatásokat, amelyek az agrárium modernizációjának és nemzetközi versenyképességének növelését célozzák. Kiemelendő a Mezőgazdaság digitális átállásához kapcsolódó precíziós fejlesztések támogatása, ami új lehetőséget ad a legmodernebb agráripari technológiák fejlesztésére.

Kihirdették az év szaktanácsadóját

Az idei NAK Szántóföldi Napokon kihirdették „Az Év Szaktanácsadója” díj nyerteseit. A pályázatot másodszor hirdette meg az Agrárminisztérium és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, elismerve a szaktanácsadók munkáját, akik kiemelkedően szolgálják a mezőgazdasági termelők érdekeit. A díjakat Feldman Zsolt, Győrffy Balázs és Jakab István adták át.

Lerakták a Szabolcsi Alma Centrum alapkövét Újfehértón

Jövő márciusban készülhet el Szabolcs-Szatmár-Bereg megye legnagyobb mezőgazdasági beruházása Újfehértón, a Szabolcsi Alma Centrum. Ez a logisztikai és tudásközpont reményt ad a híres termőtáj almatermesztőinek, hangzott el az ünnepélyes alapkőletételen.

Tovább erősödött a magyar agrárium társadalmi elismertsége

A koronavírus-járvány idején tovább erősödött a magyar agrárium társadalmi elismertsége - jelentette ki Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön Szentesen.

Megjelent az élelmiszeripari üzemek fejlesztéseit támogató felhívás

Az Agrárminisztérium a „Megújuló vidék, megújuló agrárium” programja keretében 50 milliárd forint keretösszeggel meghirdette az élelmiszeripari üzemek kisléptékű fejlesztését célzó pályázatot – közölte Nagy István agrárminiszter. A felhívás alapján a támogatási kérelmek benyújtására 2021. július 7-étől lesz lehetőség.

Mezőgazdasági pályázatfigyelő

Mi jelent meg, és mi módosult? Milyen határidőkre érdemes odafigyelni? Pályázati információ egyszerűen, egy helyen.

Új utakon - sorvezető nélkül

A Kalocsa Térségi Öntözési Közösségeket (KÖK) a hatodik és a hetedik sorszámmal ismerte el márciusban az Agrárminisztérium. KÖK Észak és Dél egységben működik, de két gazdasági társaságban, hogy a fenntartásra elérhető pályázati támogatásokat maximálisan ki tudják használni. Ez a legtöbb taggal rendelkező öntözési közösség Magyarországon.

Megnyílt a regisztráció a Településfásítási Program második ütemére

Folytatódik az Agrárminisztérium által indított, rendkívül sikeres Településfásítási Program. A minisztérium az egyértelműen pozitív tapasztalatok alapján további egy milliárd forintot biztosít a 10 ezer fő alatti települések számára, így 2021 őszén, valamint 2022 tavaszán újabb 24 ezer fát ültethetnek el Magyarország legnagyobb belterületi fásítási programjában.