Back to top

Bajban a Nutella gyártója, a török idénymunkások fellázadtak

Az olasz Ferrerót a világ mogyorótermelésének hetven százalékát nyújtó török munkások vádolják.

Török munkásoktól származik annak a mogyorómennyiségnek a legnagyobb része, amelyből a Nutella mogyorókrémek készülnek. A pirkadattól alkonyatig kemény fizikai munkában mogyorót szedők azzal vádolják a Ferrerót, hogy kizsákmányolja és alulfizeti őket - írja az Infostart.

A napi tizenkét órában végzett munka órabére egy euró, azaz hozzávetőlegesen 360 forint esetükben, a fizetségük így alacsonyabb, mint a Törökországban előírt minimálbér 45 órás munkahétre vetítve.

A törökmogyoró, amely nagy becsben tartott árucikk Törökországban, és innen kerül ki a globális export 82 százaléka.

Uralják a piacot

Bahri Koyu, egy 48 éves törökországi idénymunkás azonban arról számot be a Euronewsnak, hogy nagy ára van a krémes finomság asztalainkra kerülésének.

"A tulajdonosok és a termelők sem fizetnek nekünk megfelelő bért, mert a mogyoró kilójáért kapott ár alacsony. Ez az ár sem nekünk, sem a termelőknek nem kedvez. Egyedül a nagyvállalatok járnak jól" - mondta Koyu.

Törökország első számú mogyorófelvásárlója az olasz Ferrero édességgyár, amely a Nutella mellett a Ferrero Rocher csokoládékat és a Kinder csokoládétojásokat is gyártja.

A Ferrero hat üzemmel rendelkezik Törökországban, ahol több mint ezer embert foglalkoztat. 35 éve vásárolja a mogyorót az országból.

2014-ben felvásárolta a török Oltan Groupot, amely helyi piacvezető a mogyoró beszerzésében, feldolgozásában és értékesítésében.

A kamara is felszólalt ellenük

"Monopol helyzetben vannak, szabad kezet kapnak. Látják a körülményeinket, hogy milyen keményen dolgozunk. Idén nem adok el mogyorót nekik" - mondta Aydin Simsek 43 éves helyi termelő, aki szerint mindössze két eurónyi pénzt, nagyjából 720 forintot kap a mogyoró kilójáért.

A Ferrero szóvivője szerint a cég nem rendelkezik törökországi gazdaságokkal, és nem is irányít ilyeneket, a mogyorót a szabad piac szabályai szerint szerzi be.

Omer Demir, az Isztambuli Mezőgazdasági Kamara elnöke szerint viszont a felvásárolt mogyorót tízszeres áron adják tovább, ezért felszólította a török versenyhatóságot, hogy lépjen közbe.

"Máskülönben mindenhol mindent a Ferrero fog kontrollálni, és eljutunk arra a pontra, amikor már nem tudjuk eladni a termékünket senki másnak, csak nekik" - fogalmazott.

Van reményük a termelőknek

A mogyorótermelők úgy érzik, nincs más választásuk, és félnek felszólalni az olasz óriás ellen.

"Attól félnek, hogy ha felszólalnak, nem tudják többé eladni a mogyorójukat" - mondta Sener Bayraktar, az akyazi mezőgazdasági kamara vezetője. Bayraktar azt szeretné, ha a Török Gabonatanács - az árképzést, a tárolást és a kifizetéseket felügyelő állami szabályozó hatóság - emelné a kvótákat, hogy a termelők több mogyorót tudjanak eladni, szélesítve ezzel vevői körüket.

A török kormány kijelentette, hogy kész segíteni.

Forrás: 
Infostart

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Zuhannak a gabonaárak: Ukrajna és Oroszország exportja lehetségesnek tűnik

A gabonaárak a hét elején meredeken csökkentek a tőzsdén arra a hírre, hogy megindult a tárgyalás az ukrán és az orosz búzaexport lehetséges megvalósításairól.

Új élelmiszer: gyógydió

Frissen megjelent rendeletében az Európai Bizottság engedélyezte a Jatropha curcas – magyarul purgódió vagy gyógydió – ehető fajtájából származó magok új élelmiszerként történő forgalomba hozatalát. Az engedélyezést kezdeményező német cég a magokat kandírozva, cukorral tartósítva vagy önmagában snackként, továbbá gabonaszeletek, reggeli gabonapelyhek összetevőjeként kívánja forgalmazni.

Nincs, aki leszedje

A brit salátatermesztőknél a betakarítási szezon kezdete óta idén is sok tonnányi termés veszett kárba a munkaerőhiány miatt. 

Műanyag helyett lemosható csomagolás. Forradalmi megoldás a láthatáron

Vízzel mosható le az a védőréteg, amellyel az élelmiszereket permetezik be, a bevonat csomagolásként működik és növeli az eltarthatóság idejét. Egy amerikai kísérlet a műanyagok kiváltására.

Dinnyebólé mézzel, pezsgővel, nem csak kánikula idején

Meleg van! Mit meleg, forróság! Jól esik hát az árnyékban, a parton, vagy csak otthon a kertben, a nappaliban egy kis jeges italozás, desszertezés. A bólé egyik előnye, hogy italnak és akár desszertnek is tekinthetjük.

Együttműködési megállapodást kötött a Lidl a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökséggel

Együttműködési megállapodást kötött a Lidl Magyarország és a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség a hazai mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek exportjának fellendítése érdekében az EU egységes piacán, valamint a harmadik országokkal folytatott külkereskedelemben - közölték a felek az MTI-vel.

Méhek nélkül nincs jövő

Hosszú távú együttműködést kezdett az Országos Magyar Méhészeti Egyesülettel (OMME) a hazai méhek védelméért és a lakossági edukáció érdekében a magyar élelmiszeripar egyik kiemelkedő szereplője, a Sió-Eckes.

Az egyetlen konzerv, amit mindig érdemes tartani a kamrában

A konzervek hihetetlenül kényelmes választások, ha gyorsan szeretnénk enni valamit, emellett könnyen tárolhatók, hosszú szavatossági idejük van és a legtöbbjük azonnal fogyasztható. Ráadásul a közhiedelemmel ellentétben sokféle konzerv, például a bab és más zöldségek, nagyon táplálók.

Ez most nagyon meggy

„Ez most nagyon meggy” – ezzel a mottóval kívánta az Agrármarketing Centrum a VOLT Fesztiválon felállított standján felhívni a figyelmet a meggyfogyasztásra. A június 23-ai sajtótájékoztatón beszámoltak az idei meggytermésről, valamint hazai termékek vásárlására is felszólították a fogyasztókat, amivel nemcsak a gazdákat, de a hazai élelmiszer-termelést is támogatják.

Az egészséges is legyen finom?

Hogyan gondolkodnak a fogyasztók és mennyire befolyásolják őket a trendek? Mennyire fontos az íze egy kolbásznak?...Kiderült, hogy a fogyasztók közel kétharmada, nagyon figyel arra, hogy ízletes legyen a mentes élelmiszer, ami az asztalára kerül, különben az első csalódás után lemond a kipróbált áruról, és tovább keres, egészen addig, amíg rá nem bukkan a számára legfinomabbra.