0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Növényi élelmiszerek

Az élelmiszeriparra és mezőgazdaságra vonatkozó klímaegyezmény részeként a dán kormány több mint 1,25 milliárd dán korona (mintegy 168 millió euró) támogatást jelentett be a növényi eredetű élelmiszerek gyártásának ösztönzésére.

Ez minden idők legnagyobb uniós támogatása ennek a célterületnek a kutatásával és fejlesztésével kapcsolatban.

A megállapodást a parlament valamennyi jelentős pártja jóváhagyta, és kötelezi a kormányt, hogy nemzeti cselekvési tervet, stratégiát állítson össze a nem állati eredetű élelmiszerekre vonatkozóan, egyértelmű termelési és értékesítési célokkal.

Az Oxfordi Egyetem kutatásai alapján a világ minden bizonnyal nem tudja teljesíteni a kitűzött klímavédelmi célokat, ha nem tud elszakadni a nagyüzemi állattartástól. A húst helyettesítő növényi termékekre való áttérés a haszonállat-tartásnál akár 90 százalékkal környezetkímélőbb megoldás lenne. Az új megállapodás értelmében Dánia úgynevezett növényi élelmiszer alapot hoz létre, amely kilenc év alatt 675 millió dán koronát (90 millió eurót) nyújt a termékfejlesztés és promóció támogatására.

Emellett öt évig összesen mintegy 580 millió dán korona (78 millió euró) támogatást ad azoknak a gazdáknak, akik emberi fogyasztásra szánt fehérjenövényeket termelnek vagy feldolgoznak.

A kormány további 260 millió dán koronával (35 millió euró) támogatja öt éven keresztül a mesterséges húsfélék készítőit.

Forrás: hortidaily.com/Kertészet és Szőlészet