Back to top

Jelentősen csökkent a fagyos napok száma hazánkban

Magyarországon az elmúlt száz évben harmadával csökkent a fagyos napok száma a klímaváltozás miatt. A XX. század elején még mintegy 120 nap volt hazánkban a fagyos napok száma (vagyis, amikor a nappali hőmérséklet 0 Celsius-fok alá csökkent), ez a szám mostanra 80 nap alá csökkent.

Ezeket az adatokat tette közzé az Országos Meteorológia Szolgálat a Másfélfok – Éghajlatváltozás közérthetően oldalon. Az OMSZ szakemberei szerint ennek a trendnek az erősödésére lehet számítani, a pesszimista forgatókönyv szerint évtizedenként 5 nappal csökkenhet a fagyos napok száma éves átlagban. A kialakult állapotért az emberiség által gerjesztett klímaváltozás a felelős, mert a természeti hatások nem igazolják az ilyen mértékű felmelegedést.

A szakemberek arra is felhívták a figyelmet, hogy tél enyhülésének energiafelhasználás szempontjából sem örülhetünk, mivel a nyár melegebb lesz, a váratlan hideg időszakok pedig komoly kockázatot jelentenek a mezőgazdaságnak.

Az enyhülő tél a hidegben telelő kárevőknek van hasznára, emellett számos fertőzés is képes túlélni a fagypont fölötti hőmérsékletben. Energiafelhasználás szempontjából is, bár télen lehet spórolni, viszont a nyári forróság miatt megnövekedhetnek a fűtési igények, ami kompenzálja a téli energiafelhasználást.

„Ugyancsak fontos szempont az enyhébb telek és a csökkenő extrém hidegek mezőgazdaságra gyakorolt hatása, ez végső soron csökkentheti a megtermelt élelmiszerek mennyiségét”, jegyezték meg a szakemberek.

A továbbiakban várhatóan 10-15 nappal csökkenhet a fagyos napok száma, és akár 3 fokkal is nőhet az évi legalacsonyabb minimumhőmérsékletek értéke. A prognózis szerint eleinte az ország középső részében kezdenek csökkenni a fagyos napok, az évi legalacsonyabb hőmérsékleti értékek pedig várhatóan inkább a déli és a keleti régiókban változnak jobban.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Saját fejlesztésű eszközök, képzett szakemberek

Az építőipari és mezőgazdasági munkagép-kiegészítők tervezésével, gyártásával és forgalmazásával foglalkozó FF-Agro Hungary Kft. régi kiállítója a Bábolnai Gazdanapoknak, így szeptemberben elején sem fog hiányozni az ország legnagyobb szabadtéri agrárrendezvényéről.

Rekordösszegű kárkifizetéseket is hozhat az idei viharszezon

Az idei viharszezon felénél, a május-júniusi adatok szerint 39 ezer bejelentés érkezett a biztosítókhoz, a kárösszeg pedig 4,6 milliárd forint, ennek alapján az idei négyhavi kárkifizetések meg is haladhatják a tavalyi, tízéves rekordnak számító összeget - jelezte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).

Érdemes követni a molyok rajzását - Növényorvos a közterületen

A levéltetvekkel még mindig küzdünk, de már megjelentek azok a károsítók is, amelyek mindig gondot okoznak. Most nem pihenhetnek a növényvédősök, kötelező beindítani a permetezőgépeket.

Az agrártárca minden lehetséges eszközzel támogatja a termelőket az aszálykár enyhítésében

Június legvégére a 300 000 hektárt is meghaladta az aszálykár bejelentéssel érintett területek nagysága – közölte Nagy István agrárminiszter közösségi oldalán. A kialakult helyzetben az agrártárca minden lehetséges eszközzel támogatja a termelőket, akiknek többek között az agrárkár-enyhítési rendszer és az aszálybiztosítás jelenthet segítséget.

A legveszélyesebb gombabetegségek

A szőlőt számos károsító megtámadja, a lisztharmat, a peronoszpóra, a szürkerothadás szinte minden évben jelen van és tetemes gazdasági kártétellel fenyeget. Az ellenük való védekezés képezi a szőlő védelmének gerincét, amit más betegségek, kártevők ellen kombináltan kell végrehajtani.

Lehet-e jótékony hatása a varroa atkának?

Erre a kérdésre a méhészek gondolkodás nélkül vágják rá a választ: természetesen nem. Ez a parazita sok problémát okoz, és nemrég megjelent az utolsó kontinensen, ahol korábban még nem okozott gondot: Ausztráliában. Itt azonban a háziméh sem őshonos, és kivadult állományai komoly kompetíciót jelentenek a bennszülött méh-fajoknak.

Új biológiai fegyver az erdei iszalag ellen

Két ígéretes biológiai vé­dekezési módszert is vizs­gálnak Új-Zélandon az erdei iszalag ellen. A védekezést az indokolja, hogy a behurcolt kúszónövény gyorsan dominánssá válik a számára megfelelő élőhelyeken, és akár 20 méteresre is megnövő száraival megfojtja a többi növényt.

Itatással segíthetjük a településeken vadon élő állatokat a kánikulában

A településeken vadon élő állatok itatásának fontosságára hívja fel a figyelmet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).

Az aszály már a mezőgazdasági termelést veszélyezteti

Az észak-olaszországi Pó-folyót övező öt régióban kellett szükségállapotot kihirdetni, miután az elmúlt 70 év legsúlyosabb aszálya sújtja a környéket. Emilia-Romagna, Friuli Venezia Giulia, Lombardia, Piemonte és Veneto tartomány 36,5 millió eurós (31 millió font; 38 millió dollár) vészhelyzeti támogatást kap a vízhiány kezelésére.

Embertelen körülmények között a mezőgazdasági idénymunkások

Olaszország déli régiójában, a mezőgazdasággal foglalkozó Pugliában megtiltották a déli órákban a munkavégzést a földeken. Ezzel is próbálják védeni azokat az idénymunkásokat, akik főként Afrikából érkeznek a gazdaságokba, és embertelen körülmények között dolgoznak.