Ez bizony tényleg felfoghatatlan, de nem azért, mert nem létezik rá magyarázat, hanem azért, mert téves a következtetés.
Az immunrendszer feladata a szervezet védelme, egy olyan komplex szervrendszer, ami mindig kitart mellettünk. Ezért teljesen bizonyosan állítható, hogy semmilyen körülmények között nem fordul problémamentes és egészséges szerveink, szöveteink ellen.
Támadása azt jelenti, hogy a helyszínen valamilyen kórokozó található, amitől a szervezet egészét kívánja megóvni. Ilyenkor elég gyakran valamelyik alattomos vírus fondorlatos ténykedése áll a háttérben.
A folyamatot jól példázza a közelmúltban megismert koronavírus tüskefehérjéinek működési elve is. A szervezetben bolyongó tüskefehérjéknek ugyanis megvan az a képessége, hogy rátapad sejtekre, és erről csak az immunrendszerünk értesül. Ezért amikor heves reakciók közepette úgy tűnik, mintha az érfalat, a tüdőt, vagy bármely más szervet támadja, akkor valójában csak a kórokozók jelenléte ellen küzd.
Akut és krónikus fertőzések
A koronavírusok régóta köztünk éltek. Sokakban ezért megtalálhatók voltak olyan antitestek, amelyek arra engedtek következtetni, hogy az immunrendszerük már régóta ismerte, vagyis találkozott velük és megtette az óvintézkedéseket. A legutóbbi verzióval az volt a gond, hogy nagyon új volt az emberi immunrendszer számára, és az ismeretlen betolakodók esetében olykor talán kissé hevesebben reagál, mint kellene.
Vannak azonban olyan vírusok, amelyek éppen ellenkezőleg, inkább felpaprikázódnak és egyre agresszívebb mutánsokat képeznek generációról generációra. Évekig, sőt évtizedekig élhetnek szinte tünetmentesen, lopakodóüzemmódban – az immunrendszer számára láthatatlanná tevő burokpalástfélében – a szervezetünkben. Remekül alkalmazkodnak, és kifejezetten hasznot húznak abból, hogy egyre zaklatottabb, szennyezettebb a világunk és a szervezetünk is.
A tünetek azért olyan változatosak, mert mindannyiunkban más és más típus él, és akár bármilyen kombinációban is jelen lehetnek. Ezek felelősek a krónikus betegségek egy részéért, a legnagyobb valószínűség szerint azokért is, amelyeket autoimmun címkével illetnek.
Az immunrendszer kapacitása sem végtelen
A védekezőrendszerünk rengeteg dologra kénytelen figyelni nap mint nap. Minden támogatásunkra szüksége van, semmit sem érdemes megtagadni tőle. Az immunrendszerünk arra törekszik, hogy felderítse, lefülelje és kisöpörje a veszélyes elemeket. Ez nagyon fárasztó, sőt gyakran kimerítő feladat. A kimerült szervek, szervrendszerek hajlamosak abnormálisan működni, néha kicsit túlreagálják a dolgokat, máskor esetleg nem küldenek eléggé komoly haderőt. Ebből világosan következik, hogy a túlzások a meggyengülését jelzik, és valójában támogatásra szorul.
Ezek a gyógyszerek elkábítják az immunrendszert, aminek nagyon súlyos következményei lehetnek, mivel közben a kórokozók vígan elvannak, erősödnek, szaporodnak, és könnyebben tudnak foganatosítani egy lecsapást ellenünk. Tehát végsősoron sokkal védtelenebbek leszünk, pedig éppen erősíteni és támogatni kellene az ellenállóképességünket.
Lépések a gyógyulás felé
Létezik olyan megoldás, ami nem csak konzerválja a helyzetet, hanem valódi javulást és akár gyógyulást kínál, legalábbis akkor, ha időben közbe lépünk. Ebben az esetben a legfontosabb feladataink:
Az immunrendszer erősítése illetve szabályozása vitaminokkal, ásványi anyagokkal, táplálékkiegészítőkkel és gyógynövénykészítményekkel, hogy a lehető leghatékonyabban fel tudjon lépni, valamint a kórokozók ellen.
(pl.: C- vitamin, cink, glutation, Panax ginzeng, P. quinquefolius, Withania somnifera, Ophiocordyceps sinensis, Glycyrrhiza glabra, Schisandra chinensis, Uncaria tomentosa, Codonopsis pilosula, Tinospora cordifolia, stb.)
Vírusellenes gyógynövények
A szervezet méregtelenítése, különös tekintettel odafigyelve a nehézfémek szervezetből minél teljesebben való eltávolítására, a májtisztító növények és táplálékok rendszeres – lehetőleg napi szintű – bevitelére.
A mikrobiom regenerálása friss, nyers – esetleg párolt – zöldségekkel (hagymafélék, spárga, gyermekláncfűlevél, algák, csírák, gombák) és gyümölcsökkel (banán).
Az autoimmun betegségnek tűnő állapot csak a diagnózis egy része. Az orvostudomány azonban csak szélesre tárt karokkal tájékoztat arról, hogy még mindig nem ismerik pontosan az autoimmunbetegségek okait. Nem lenne akkor kézenfekvő a tehetetlenség és a találgatások helyett inkább leásni a probléma gyökeréig, hogy mi zajlik ott és valójában mi okozza a reakciókat?


