Back to top

Egy nehéz év után még több kihívás

„A múlt esztendő kemény próbatétel elé állította a német élelmiszeripart: a világjárvány mellett az energiahordozók, a nyersanyagok és a logisztika költségei mind jelentősen megemelkedtek.” A német Szövetségi Élelmiszeripari Egyesülés (BVE) június végén adta ki éves jelentését az ágazat előző évi eredményeiről és aktuális kihívásairól.

Eszerint a világjárvánnyal járó kihívások, az ellátási láncok feszültségei ellenére összességében sikeres évet tudhat maga mögött a szektor. A német élelmiszer-feldolgozóipar csaknem 640 ezer főt foglalkoztat, 6,15 ezer termelő egységben. A szektor 2021-as forgalma elérte a 186,3 milliárd eurót, vagyis 0,5 százalékkal nőtt az előző évihez képest. Az árak emelkedését is figyelembe véve ez valójában a termelési volumen 1,7 százalékos csökkenését jelenti, a 2020. évi 0,8 százalékos csökkenést követően.

A BVE sikeresnek ítéli ugyan az ágazat múlt évi teljesítményét, pedig az „ellentmondásos” jelző talán jobban leírja. A belföldi értékesítés ugyanis 2,7 százalékkal csökkent, 120,5 milliárd euróra, az export értéke viszont 7 százalékkal nőtt, elérte a 65,8 milliárd eurót. Ezzel az export részaránya a teljes forgalomban 2 százalékponttal emelkedett, 35,3 százalékra.

Jó évkezdet

A német élelmiszerexport csaknem háromnegyede, 48,4 milliárd euró értékű áru EU-s partnerországokba irányult. A teljes kivitel 7 százalékos dinamikáját meghaladta az oda irányuló kivitel növekedése: 11,5 százalékkal több árut küldtek, mint egy évvel korábban. Unión kívüli országokba viszont 17,4 milliárd euró értékben szállítottak, ami csaknem 4 százalékkal elmarad a 2020-as értéktől.

Az EU-n belül Hollandia (9,3 milliárd euró), Franciaország (5,8 milliárd euró), Olaszország (5,8 milliárd euró), Lengyelország és Ausztria (4,6-4,6 milliárd euró) a legfőbb importőrei a német élelmiszereknek, az EU-n kívüli európai országok között az Egyesült Királyság (3,7 milliárd euró) és Svájc (2 milliárd euró) állnak az élen, az amerikai kontinensen az Egyesült Államok (1,9 milliárd euró), Ázsiában pedig Kína (1,5 milliárd euró).

Termékcsoportok szerinti megoszlásban az édesipari, a tartós sütőipari termékek és a fagylaltok, jégkrémek (15,3 milliárd euró), a tej és a tejtermékek (14,9 milliárd euró), valamint a húsok-húskészítmények (14,8 milliárd euró) alkották a német élelmiszeripari kivitel több mint háromnegyedét.

„Az ágazat 2022. évi kilátásai – ahogy azt már az év kezdete is mutatja – nem rosszabbak“ – írják a BVE-jelentés interneten közzétett kivonatában. „Gazdák százezrei, élelmiszertermelők és -kereskedők, a kézműves termelők és a vendéglátás évről évre felülmúlják addigi teljesítményüket, hogy meg tudjanak felelni az aktuális kihívásoknak. A BVE készen áll tettrekészséget kölcsönözni nekik, és minden lehetséges módon támogatja az ágazatot“ – áll a jelentés ismertetőjében.

Akadozó export

A német agrár- és élelmiszergazdaság negyedik külgazdasági konferenciája az ágazat előtt álló kihívásokra fókuszált. A június elején, Bonnban tartott konferencián mind az előadásoknak, mind az előadásokat követő vitáknak az orosz-ukrán háború, a kereskedelmi láncok ellátási kötelezettségére vonatkozó törvény költségnövelő hatása, a Vietnammal folytatott kereskedelemben rejlő potenciál, valamint az interkulturális együttműködés mint a külkereskedelmi tevékenység sikerének feltétele álltak a középpontjában.

„Az ellátási láncok megszakadása, a világszerte gyenge termés és a protekcio­nista gazdaságpolitika feltámadása elbizonytalanították az élelmiszeripari vállalatokat“.

Az ágazatot alkotó vállalkozások várakozásait a közelmúltban mérte föl a BVE. A felmérés eredményeire hivatkozott a szervezet titkára, Oliver Kölsch a konferencián tartott előadásában, amikor figyelmeztetőnek nevezte, hogy minden második cég exportja akadozik, és felszólította a politikusokat, hogy tegyenek meg minden tőlük telhetőt az ellátási láncok biztonságáért és a nyitott piacokért, illetve hogy nyissák meg a védett piacokat.

Sarah Lena Jansen, a Nemzetközi Együttműködési Társaság agrárkereskedelemért, agrárfejlesztésért és agrárfinanszírozásért felelős vezetője szerint az ágazat aktuális problémáit és a jövő kihívásait a magánszektor innovációs erejével lehet leküzdeni, és ezt az erőt különböző fejlesztési programokkal kellene tovább erősíteni.

Figyelmeztetés az agrár­kormányzatnak

„Az élelmiszer-értéklánc valamennyi szereplőjének személyes elkötelezettsége tette lehetővé, hogy sikerült biztosítanunk az élelmiszerellátást. Csakhogy az előttünk álló kihívások továbbra sem csökkennek, egyre közelebb kerülünk a törésponthoz” – figyelmeztetett Christoph Minhoff, a BVE főtitkára a jelentés nyilvánosságra hozatalakor.

A koronajárvány és az ukrajnai háború nagymértékben növelte a termelés költségeit. Ennek ellensúlyozására politikai lépésekre volna szükség, még azelőtt, hogy sok fogyasztó számára elérhetetlenné válnak az élelmiszerek.

„Az élelmezési minisztériumnak mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy több nyersanyag álljon rendelkezésünkre, és hogy az iparra nehezedő terhek csökkenjenek. Csak ezáltal lehetne hatékonyan leszorítani a fogyasztói árakat” – hangsúlyozta a BVE főtitkára.

Forrás: 
Magyar Mezőgazdaság
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Magyar Mezőgazdaság 2022/27 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Építkezik a magyar gazdatársadalom

A délvidéki gazdaszervezeteket tömörítő Vajdasági Agráregyesületek Szövetségét (VASZ) 2006-ban alapították. Az azóta eltelt 16 évben nem kevesebb, mint 73 gazdaszervezet és mintegy 8 ezer gazdálkodó ernyőszervezetévé terebélyesedett az érdekvédelmi szervezet. A VASZ-nak sokáig nem volt saját székháza, és 2018-ban felszólították őket, hogy hagyják el addig bérelt „otthonukat”.

A Nutella legyőzte a Facebook-ot

Jelenleg úgy néz ki, hogy a világszerte népszerű édességgel, a Nutellával többet lehet keresni, mint a Facebook-kal.

Emelkednek a sertésárak Németországban

A sertéshús ára 5 € centtel (20,5 Ft-tal) emelkedett, melynek oka, hogy a növekvő kereslet nagyon kis kínálattal találkozik. A szakértők szerint ez valószínűleg nem sokat fog változni a következő hetekben.

Komposztáljunk kávékapszulát

A Nestlé Nespresso kávéüzletága papír alapú, komposztálható kapszulákat dob piacra. Az élelmiszeripari óriás azt reméli, hogy a környezetkímélő megoldással új vásárlókat tud megszólítani.

Üres konténerekkel teli raktárak

A legfrissebb hírek szerint újabb globális szállítási gond kezd kibontakozni a túl sok üres konténer miatt.

Kárpát-medencei nyári körkép: Gyenge nyári termés, aszály, virágporhiány és nem létező mézpiac

Szlovákiában a hárs virágai megégtek, míg Szerbiában fantasztikus virágzást produkált. A legtöbb országban a napraforgó igencsak megsínylette az aszályt, azonban Romániában nem volt ilyen probléma vele. Horvátországban rejtélyes okokból elmaradt a gesztenyevirágzás, míg Szlovéniában a fenyő és az édesharmat mondott csődöt.

Lengyelországban az ökológiai gazdálkodás területének növelése a cél

Henryk Kowalczyk miniszterelnök-helyettes, mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter tájékoztatása szerint, a minisztérium célja az ökológiai gazdálkodás területének és a bioélelmiszer-termelés volumenének növelése. Mint mondta az értékesítési szintjét is fokozni kell, hogy a fogyasztók könnyen hozzáférhessenek a biotermékekhez. Az EU Green Deal készteti Lengyelországot is ezekre a lépésekre.

Többet keres a Youtubeon az angol gazda, mint a teheneivel

Az állattenyésztéssel foglalkozó gazda 2018 óta készít tartalmakat a videómegosztó portálra, és mára többet bevételt hoz ez, mint a gazdasága.

13 étel, amely segít a veséknek eltávolítani a méreganyagokat

Gondoljunk a vesénkre úgy, mint egy szűrőre, amely megszabadítja a szervezetet mindattól, amit nem akarunk, hogy ott maradjon. Ez a két, bab alakú szerv gondoskodik a vér szűréséről, mely során eltávolítja a méreganyagokat és a felesleges folyadékot a szervezetből, miközben kordában tartja a kálium- és a nátriumszintet. Emellett hormonokat is termel, amik segítenek szabályozni a vérnyomás és a csontok erősségét.

GaLaBau 2022

A zöldfelületek és a szabad terek tervezésének, építésének, karbantartásának teljes körét lefedi Európa egyik legrangosabb szakkiállítása, a GaLaBau. A Magyar Kertépítők Országos Szövetsége által, a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezetével, a Magyar Tájépítészek Szövetségével és a Magyar Faápolók Egyesületével közösen szervezett őszi tanulmányúton részt vevő szakemberek a nürnbergi szakkiállítást is megtekintették.