0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Újsághirdetésben kértek segítséget a kormánytól a holland pékek

Egész oldalas újsághirdetésben kértek állami segítséget a holland pékek a megugró energiaköltségek miatt.

A Holland Pék- és Cukrász Szövetség a gáz és áram forgalmi adójának átmeneti felfüggesztését és felső ársapka bevezetését kérte a kormánytól az Algemeen Dagblad napilapban megjelent hirdetésében.

Az 1600 taggal működő szakmai érdekképviseleti szervezet vezetője szerint állami beavatkozás nélkül tömegesen mehetnek csődbe a kisvállalkozások.

Marie-Helene Zengerink elmondta, hogy

egyes pékségek havi energiaszámlája a korábbi 3 ezer euróról (1,211 millió forint) 30 ezer euróra emelkedik, amit képtelenek kigazdálkodni.

A növekvő energiaköltségek az élelmiszer kiskereskedelem más szereplőit is sújtják.

Az évi 450 millió euró forgalmat bonyolító Picnic ételkiszállító már közölte, hogy leállítja a fagyasztott áruk – pizza, fagyasztott ételek és jégkrém- kiszállítását, mert beszállítója jelezte, hogy nem tud száraz jeget biztosítani a megugró árak miatt.

Forrás: MTI