Dr. Erdős László 1925. június 22-én született Cserépváralján, a dél-bükki zsákfaluban. Édesanyja tanítónő, édesapja pedig kántor tanító volt, „nadrágos ember” lévén a falu vezetőinek kijáró tisztelet övezte. A család három gyermeke már idejekorán megismerte az erdő és a természet kivételes szépségét, sőt László az édesapja jóvoltából a vadászatba is beleszeretett.
A középiskolát az egri ciszterci gimnáziumban végezte. Itt jó-jeles eredménnyel tanult, és tagja volt az intézmény fúvós és vonós zenekarának.
Végül édesapja sugallatára az erdész szakmára esett a választás, aki jól ismerte a környező falvak erdőmérnökeit, és úgy vélte, elszegődhetne melléjük.
Sopronban a Szent Imre kollégiumban lakott. Az egyetem első tanéve két héttel hamarabb ért véget, miután ’44 márciusában a németek megszállták az országot. A kormányzat a háborús helyzetre tekintettel a felsőoktatásban résztvevőknek két hónapos nyári munkaszolgálatot írt elő, így került az erdélyi Besztercei Állami Erdőigazgatóság óradnai erdészetéhez, ahol a kitermelt fa mennyiséget kellett felmérnie.
1944. október 15-én a kormányzat megszüntette az első- és másodévesek oktatását, szélnek eresztette a hallgatókat. Erdős László nem utazott szüleihez, hanem hiányzó vizsgáinak rendezésére a kollégiumban maradt Sopronban. Csatlakozott a Csesznyák Elemér vezette Kisegítő Karhatalmi Szolgálathoz, ahol fel nem robbant bombákat őrzött, illetve a határ védelmét szolgáló futóárkokat ásott évfolyamtársaival.
Sopront kétszer is bombatámadás érte, az egyiket éppen a futóárokban, a másikat a vasútállomás alagsorában vészelte át.
A megélhetéshez kőművesnél végzett éjszakai óvóhelybővítési munkát, a fizetségből fedezte a kollégium díját. A munka mellett a szabadidőre is gondot fordított; évfolyamtársaival rendszeresen vadászott az egyetem tanterületein.
„Háborús időkben puskával az erdőben lófrálni nem volt életbiztosítás, azonban mégsem bírtunk a szenvedélyünkkel. Akkoriban a kollégiumi koszt finoman szólva sem volt kielégítő, így rókagyérítés címen kijártunk a területre, és hát egy-két nyúl, fácán is bekerült a hátizsákba” – mesélte Erdős László.
Az egyetem 1945–47 között a megszokott mederben folytatta az oktatást, abban az időszakban letette a hiányzó vizsgáit. Végül ’47-ben valétált, de a háború utóhatásai miatt csak 1949 februárjában vehette át oklevelét.
„Szakmámban jó darabig nem tudtam elhelyezkedni egy kéretlen elszólás miatt. Az egyházi intézmények államosításakor a kollégiumban azt mertem mondani az első éveseknek, hogy nem kötelező megszavazni az államosítást. Ez a kijelentésem végül azt eredményezte, hogy az állami erdészetek tiltólistájára kerültem.”
Hogy munkához jusson, az egyetem egyik bányász professzorához fordult, aki bányák feltáráshoz keresett geodétákat, így 1949 májusában a Tőzegkitermelő Vállalathoz jelentkezett földmérőnek.
Bő félév után a MÁV talpfa osztályához került, ahol kirendelték Ausztriába fűrészelt vagon-építőanyag átvételére. Az ’51-es átszervezéssel a MÁV Pályaépítő és Felújító üzemi vállalat martonvásári építésvezetőségén kitűző mérnöki állást kapott. 1957-ben pedig a MÁV fatelítői üzemi vállalatnál faátvevő mérnök lett. A vállalat főmérnöke nyugdíjba készült, és Erdős Lászlót javasolta utódjának. Ehhez viszont több gyakorlati tudás szükségeltetett, emiatt elküldték a dombóvári üzem működtetési vezetőjének, azonban rövid időn belül az üzemi légkör egészsége rovására ment.
„Váltanom kellett, mégpedig sürgősen. Az Országos Erdészeti Főigazgatóságon adódott egy szabad állás. A fakitermelési munkák technikai fejlesztését kaptam feladatnak, ez időben kezdte el a szakma alkalmazni a STIHL motorfűrészeket, erdei traktorokat, közelítő kötélpályákat, valamint az Erdészeti Tudományos Intézettel közreműködve elindítottuk az erdészek között a fakitermelő munkaversenyt”– emlékszik vissza.
1970. január 1-jével újabb lehetősége adódott az Állami Gazdaságok Központjának erdőmérnöke nyugdíjba vonulásával. Elsőként az üzemfejlesztési főosztály főelőadójaként, majd műszaki gazdasági tanácsadójaként dolgozott.
Elévülhetetlen érdemekA vadgazdálkodásban is számos eredményt elért. Több jegyzete jelent meg a Nimród Vadászújság hasábjain, de az Állami Gazdaság vadgazdálkodásáról is rendszeresen publikált. Több külföldi apróvad-tenyésztési technológia behozatalát és elterjesztését köszönheti neki a hazai vadgazdálkodás. Elévülhetetlen érdemei vannak egyebek mellett a Balaton-Nagyberek környéki fácántenyésztés technológiájának kialakításában. |
Azokban az időkben Magyarország mezőgazdasági területe mintegy 7 millió hektárt tett ki (ebbe nem tartozik bele az erdőterület), ám több helyen veszteséges volt a termelés. Izinger Pál, a Földművelésügyi Minisztérium magas beosztású vezetője, valamint Madas András, az Országos Tervhivatal Vízügyi és Erdészeti Osztály vezetője kapták a feladatot, hogy mérjék fel, mekkora területet kell kivonni a növénytermesztésből, hogy a megmaradt területeken a nyugat-európai hozamokhoz hasonlókat érhessenek el. A felmérések során 1 millió 200 ezer hektár szántóterületet tartottak kivonhatónak a termesztésből. A kutatási eredmények mellett feljegyezték azt is, hogy a kivont szántóföldi területek nyárfával való beültetése mennyivel jövedelmezőbb lenne, mint bármely más növénykultúra termesztése. 1966-ban indult a mezőgazdasági cellulóznyár telepítési program, amelynek keretében a termelőszövetkezetekben és az állami gazdaságokban összesen 80 ezer hektárnyi nyáras létesült.
Számos kitüntetésben részesültDr. Erdős László a ’80-as évek elején a cellulóznyár-termelés és a fakitermelés gépesítése témájában doktorált. Kiemelkedő szellemi és gyakorlati tevékenységével nagyban hozzájárult az erdőgazdálkodás, illetve a természetvédelem fejlesztéséhez, ezért 1994-ben az Országos Erdészeti Egyesület Kaán Károly Emlékérem kitüntetésben részesítette. Emellett az Erdészeti Főigazgatóságtól kétszer kapta meg az Erdészet kiváló dolgozó ja kitüntetést, az Állami Gazdaságok Központja pedig a mezőgazdaság fejlesztéséért a Munka Érdemrend ezüst fokozatával nyugalmazta. Tulajdonosa a Nimród vadászéremnek, és az Agrárminisztériumtól 2015-ben megkapta az Életfa Emlékplakett Arany Fokozata kitüntetést. |
„Vizsgálataim során én a nyárfát az akáccal helyettesítettem, mert az utóbbi még költséghatékonyabb faj. Kevesebb vízre van szüksége, szerény a tápanyagigénye, vagyis a gyenge minőségű talajokon a nyárnál is jobban teljesít. Ráadásul intenzív neveléssel és megfelelő tápanyagpótlással az akác piacképesebb terméket ad. Magyarán az akác sokkal nagyobb hozzáadott értékű termékben testesül meg, mint a nyár. Kértem a minisztériumot, fogadja el ezt a koncepciót, azonban idegenhonos fafaj lévén elutasították a kérelmemet, annak ellenére, hogy a későbbiekben az akác honosított fafaj lett.” Ehhez egyebek mellett arra volt szükség, hogy Erdős László számos külföldi tanulmányút során vizsgálta az intenzív eljárásokat és a biológiai alapokat.
Úgy véli, a klímaváltozás miatt egyre súlyosabb problémákkal kell szembenéznie az erdészeknek. De abban bízik, hogy a klímakérdésekre mihamarabb választ ad majd a szakma.