A bor ősidők óta az emberiség állandó kísérője. Ennek ellenére egy több ezer évvel ezelőtt, vagy akár a 19-20. század fordulóján fogyasztott italnak kevés köze van ahhoz, amit ma a boltok polcain találunk, meséli Krzysztof Sułek, történész és sommelier.
– Ma a száraz ízvilág és a viszonylag magas, 12, 13, 14 százalékos alkoholtartalom uralkodik, de ezek már a 20. század közepének vívmányai.
Ráadásul a legtöbbször nem foglalkoztak a színével, stílusával, tisztaságával. Gyakran fehér szőlőt kevertek vörös szőlővel, viszont az első, az évjáratot és az ital tulajdonságait leíró címkék nyomai már az ókori Egyiptomban is megjelentek -meséli a szakértő.
Rendszerint a borok is borzalmas minőségűek voltak. Rendszeresen adtak hozzá például ólmot, lúgot vagy hamut, hogy egy kicsit tovább tartson. A szállításra speciális amforákat használtak, amelyek tetejét olajjal öntötték le, vagy szélsőséges esetben földdel borítottak be. A föníciaiak és a görögök például gyakran hígították italaikat tengervízzel vagy mézzel és fűszereket adtak hozzá.
Ráadásul a középkor és az újkor nagy részében ezeket az italokat napi szinten és mai szemmel nézve hatalmas mennyiségben fogyasztották.
A bor tömeges üvegpalackba zárásának ötlete a 20. század közepe táján született.
– Ezt megelőzően a borokat ömlesztve árulták, és nem igazán arra szánták őket, hogy szállítsák vagy tárolják. A legtöbbjük soha nem hagyta el azt a régiót, ahol készült, és legfeljebb néhány hónappal az elkészülte után már el is fogyasztották. Évszázadokon át a borok nem „éltek” hat hónapnál tovább – mutat rá a történész.
Kiderült, hogy a mai kor borfogyasztás európai rekorderei a portugálok, évi 50 literrel fejenként. Ha két generációval visszamennénk, akkor ezt a számot meg kellene szoroznunk kettővel. Három generációval hátrébb – hárommal. Becslések szerint a Mediciek idején (a 15. századtól kezdve) az emberek havonta körülbelül 22 liter bort ittak, vagyis évente több mint 250 litert!
A bor régen annyira elterjedt volt, hogy a szakértő szerint a lakosság akár 80 százaléka is dolgozott a termelésén. Gyakran az adózás egy formájaként is kezelték, amelyet a jobbágyok továbbadtak az uraiknak.
Így számos olyan család alakult ki, amelyek jövedelmüket a családi székhelyüket körülvevő szőlőültetvények bortermelésére és értékesítésére alapozták. Ezek közül néhány a mai napig fennmaradt.
