A tartósan fennálló ingerekhez a szervezetnek alkalmazkodnia kell. Ez azt jelenti, hogy olyan lépéseket kell tenni, amivel ellensúlyozni lehet a túl gyakran jelentkező ártó hatást. Tehát ebből a szempontból még mindig a kisebb gond, ha olykor-olykor kirúgunk a hámból, ami ideiglenesen magasabb inzulinszintet eredményez, mintha tartósan lennénk egy normális szinten.
Kevesebbszer mégiscsak jobb?
Minél többször eszünk egy nap, és minél hosszabb időintervallumot töltünk a táplálkozás és az emésztés bűvkörében, annál nagyobb a lehetőségünk az inzulinrezisztencia kialakulására.
Az inzulinrezisztencia egy nagyon érdekes védekezési reakciója a testnek. Különös módon a kialakulásához nem kell rendszeresen kiugróan magas inzulinszinttel rendelkezni, mivel a tartósan fennálló, viszonylag normál mértékű inzulinszint is képes előidézni. És ez az igazi probléma a sok kisebb étkezéssel.
Hány órán keresztül emésztünk?
Ahogy megkezdjük az étkezést, a szervezetünk belefog az inzulin kiválasztásába, mivel az ő dolga eljuttatni és betessékelni a cukrokat a sejtekbe. Viszont amint elvégezte dolgát, „elpárolog”. Ezért normális körülmények között csak rövid ideig (amíg feltétlenül szükséges) tartózkodik a szervezetünkben. Viszont minél többször étkezünk egy nap, annál többször megismétlődik az előbb említett kis közjáték.
Tehát még csak nagy dőzsölésbe sem kell fognunk, bőven elég, ha a nap több mint kétharmad részében, időről időre rászorulunk az inzulin segítségére.
Fontosak a szünetek
Szerencsésebb a három alkalommal történő étkezés, ami legyen jól megtervezett, teljes értékű, csak a legszükségesebb mértékig feldolgozott élelmiszerekből álló. Így elkerülhetők a vércukorszint erőteljes kiugrásai. Két étkezés között pedig használhatja a szervezet a májba raktározott glikogént, sőt szükség esetén a zsírhoz is hozzá tud férni.
Normál esetben – tehát, ha nincs valamilyen súlyos betegségünk – a vércukorszint extrém leesésétől nem kell tartani, mert a szervezet képes glükózt szerezni a raktárkészleteiből.
Gyenge érv a többszöri evés mellett
Az igaz, hogy az evés intenzívebbé teszi az anyagcserét. Az viszont egy téves feltételezés volt, hogy ha többször eszünk, akkor jobban felpörög. Mivel míg egy- egy kisebb étkezés csak kisebb mértékben fokozza, a tartalmasabb étkezések hatására jóval lendületesebbé válik.
Aki nem éhes, ne is egyék
Évtizedeken át sulykolták belénk, hogy a reggeli a nap legfontosabb étkezése, vétek kihagyni, mert megbosszulja magát, és a nap későbbi részében többet fogunk enni. Ha jófajta táplálékokat választunk és betartjuk, hogy abbahagyjuk az evést 18 óra előtt, akkor szinte képtelenség bepótolni egy egész étkezést.
Helytelen rászoktatni magunkat a reggelizésre, ha nem érezzük szükségét. És mindenképpen erre utal az, ha nem vagyunk éhesek. Nyugodtan hosszabbítsuk meg az éjszakai böjtöt – ami ideális esetben 14- 16 órás – és ne erőltessük az evést, amikor nem vagyunk éhesek. Amikor eljön az ideje, testünk ösztönözni fog minket a táplálékfelvételre. A valódi éhséget garantáltan észre fogjuk venni.
A természet „reggelijénél” nincs jobb
Azért is felesleges dolog kora reggel evéssel traktálni a szervezetet, amire egyébként nincs is rendesen felkészülve, mert egy különleges hormonkoktél ébreszti a testet fel és indítja útjára. A reggelinkkel éppen belerondítunk a tervbe, és gyakran csak plusz kalóriát jelent, amit nyugodtan megspórolhatunk.
A nasizás átka
Régebben, amikor ritkábban ettek az emberek, mindössze naponta kétszer- háromszor a hasnyálmirigy több szabadidőt kapott, kevesebb igény mutatkozott az inzulin szolgálataira.
Az evések és a szünetek ideje egyensúlyban volt. Ez pedig védő hatású volt az inzulinrezisztencia kialakulásával szemben.
Manapság – a nassolás korszakában – a főétkezések közé beiktatunk kisétkezéseket, utóvacsit és egyéb nasizós alkalmakat. Ez azért problémás, mert az étkezések számának emelkedésével értelemszerűen megnövekedett az igény az inzulin szolgálatkész jelenléte iránt. Ez az, amit tartós terhelésnek nevezünk. A kevesebb étkezési alkalom ritkább inzulin jelenlétet feltételez, szemben a folyamatosan eszegetéssel. A nassolások szinte kapcsolatot létesítenek a főétkezések között, így a nap folyamán veszélyes mértékig (6- 8 óra) lecsökken az inzulinhiányos időszak. A szervezet nem különösebben kedveli ezt a helyzetet, ezért kénytelen csökkenteni a sejtek inzulinérzékenységét.
Amennyiben naponta kétszer-háromszor alaposan megrágott, teljes értékű étellel töltjük meg a gyomrunkat, az elegendő energiával lát el minket hosszú időre és szükségtelenné teszi az egyéb étkezési alkalmak beiktatását.
A szünetek rendkívül fontosak, mert csökkentik az inzulinjelenlét idejét, ami megelőző hatású az inzulinrezisztencia kialakulásával kapcsolatban. Ezért amikor nem érezzük magunkat éhesnek, nyugodtan kihagyhatunk egy étkezést (reggeli, vacsora), gyakorlatilag kizárt, hogy a következőnél kétszer annyit tudnánk enni.
