A tanácskozáson és az egész napos rendezvényen az állattenyésztőké volt a vezető szerep. Az eseményen részt vett Kecskés Tamás sertéságazati főállatorvos, Sallay Andrea tyúkágazati állatorvos, Kovács László pulykaágazati állatorvos és Papp Zoltán állatorvos is, aki egyben a Nagisz-Tej Kft. ügyvezetője. Az értekezleten részt vett továbbá Marczin Zsolt, az Alföldi Sertés Kft. termelői csoport ügyvezetője.
Mint a felsorolásból kiderült, ezúttal állattenyésztők, közülük is állategészségügyért felelős szakemberek ültek le megbeszélni egymással az időszerű kérdéseket, illetve azokat, amikre választ várnak a főhatóságtól. Kovács Herman vezérigazgató rövid összefoglalója után a Nagisz-cégcsoportról és történetéről, de főként jelenlegi felépítéséről és legújabb beruházásairól tartott részletes ismertetőt Pecze László termelési igazgató.
A vállalat jogelődje, a nádudvari Vörös Csillag Termelőszövetkezet 1950. januárjában alakult, de csak 1958-ban indult olyan fejlődésnek, ami országos hírnevet szerzett a szövetkezetnek. Már 1972-ben horizontális integrációt szerveztek: a KITE-t, a mai KITE Zrt. jogelődjét.
A vertikális integrációt 1976-ban hozták létre, az lett a Hajdúsági Agráripari Egyesülés, a mai Hage Zrt. jogelődje.

Ezek után Pecze László úgy konferálta föl az ismertetőjét, hogy csupa jó hírről tud számot adni, mintegy fél órában. A Nagisz Kft. 1993. július 1-jén alakult meg, és ekkor megkezdődött az új vállalatcsoport rendszerű hierarchiájának kiépítése is. A Nagisz Zrt. 1995. december 31-én jött létre átalakulással, és azóta szinte teljesen változatlan formában működik a menedzsment. A következő mérföldkő a cégcsoport életében az volt, amikor 2017-ben elkezdték a Nagisz csoportszemléletének a kiépítését. Ezt követően, 2020-ban döntöttek az akkori tulajdonosok a vállalat értékesítéséről. Hosszas tárgyalások után, 2020. október 20-án az OTP Bankhoz tartozó Zöld Alap szerzett többségi tulajdont a Nagisz-csoportban.
A cégcsoportra általában az állattenyésztés jellemző. Ezek közül is a sertés, a tejelő szarvasmarha, a pulyka és a tyúk a legfontosabbak. Ezeken kívül foglalkozik még növénytermesztéssel, takarmánygyártással, a „Nádudvari” márkajelzésű élelmiszerek gyártásával, és az építőiparban is érdekeltek.
A növénytermesztésről azt kell tudni, hogy létezik, de ebben a vállalkozásban nem dominál. A termőföld megtartása egyre nehezebb, már a szarvasmarhák tömegtakarmány-ellátásának megszervezése is gondot jelent.
A Nagisz-csoport sertés üzletága öt különböző cégbe szervezve tenyészti és tartja a sertéseket. Ezek a Nagisz Zrt., a Hage Zrt., a Big-Pig Kft., a Suis 28 Kft. és a Hungaromeat Kft. Az ágazat genetikai alapját a Topigs Norsvin hibrid sertés alkotja.
A Nagiszban meghatározó a sertés üzletág, és fontos tudni róla, hogy a hazai vágósertések 5,5 százalékát ők állítják elő. A tenyészkocák száma 2019-ben 11 500 volt, ami 2021-re 9800 darabra csökkent, de a múlt év végén újra elérték a 10 850 darabot. Úgy tervezik, hogy 2023 végére 13 ezer tenyészkocától 350 ezer vágósertést és valamennyi malacot értékesítenek. A folyamatban lévő beruházás miatt nem dolgoznak teljes kapacitással.

Az Alföldi Sertés Termelő csoportot 2003-ban alapította 26 tag. Az elismert termelői csoport címet 2004-ben kapták meg, és 2010 óta már minősített termelői csoportként működnek. Az értékesített tőkesertés darabszáma 2018-ban elérte a 705 ezret. Jelenleg 106 tagja van a csoportnak, a nettó 2022-es árbevétel pedig 41 milliárd forint volt. A cégnek Kovács Herman az elnöke.
Az egyik a Nagisz-Tej Kft., a másik a ZM-Nagisz Kft. Átlagosan 1454 tehenet tartottak tavaly, amiből a Szerepen található ZM-Nagisz Kft.-nél volt 627, a nádudvari Nagisz-Tej Kft.-nél 827. Tavaly 13 476 tonna tejet értékesítettek. Fontos megjegyezni, hogy folyamatban van Nádudvaron egy 1100 tehenes telephely fejőrobotos beruházása, amit ez év végére betelepítenek és termelésbe állítanak.
A pulyka üzletágukra okkal büszkék a nádudvariak. Tehetik ezt azért, mert a pulykatenyésztésben megkerülhetetlenek Európában, ha pedig a teljesítményüket nézzük, azzal világviszonylatban is a hetedikek. A genetikai alapot az Aviagen Big-6 és a Hendrix Genetics Hybrid Converter alkotják. A cégcsoport két cége foglalkozik pulykatenyésztéssel, a Nagisz Zrt. és a Greleger Kft. Utóbbi holland és francia tulajdonosoktól került a nádudvariak birtokába 2019-ben. A Nagisz pulyka üzletága már túl van a nagyszabású beruházásokon: 17 telephelyen összesen 85 istállóban tartanak pulykát. Tavaly két új pulykatelepet nyitottak.
A pulykatenyésztő üzletág 6,4 millió tenyésztojást és 1,9 millió napos pipét értékesített. Ha a madárinfluenza veszélye elmúlik, és a fejlesztéseik teljes kapacitással tudnak üzemelni, várhatóan eléri a 14,5 millió darabot a tenyésztojás-termelésük. Az utóbbi évek hányattatásai közepette járványügyi hullámvölgyek és hullámhegyek egyaránt előfordultak, ennek ellenére tavaly három új tenyészépülettel bővült az üzletág Heves megyében.

A Nagisz-csoport tyúk üzletágának naposcsibe-értékesítése magyar viszonylatban a 3–4. helyet foglalja el. Ennek genetikai alapja az Aviagen Ross 308 hibrid. Egyetlen cég, a Nagisz Zrt. végzi a tyúktenyésztést. Összesen négy telepe van, amelyek egyikében csak növendékeket tartanak, kettőben történik a tenyésztés, egy pedig a keltető. Tyúktojásból 2022-ben 42,2 milliót termelt az üzletág, amiből 32,9 millió napos csibét értékesítettek. A termelés 30 százalékát Romániába exportálják. Amellett adnak el napos csibét Szlovákiába is, de mint az adatokból kiderül, a hazai eladás a döntő.
Pár éve még 2000 hektárnál nagyobb területen gazdálkodtak, de a környező gazdálkodók jobb feltételekkel tudják megszerezni a földeket. A Nagisz-csoportban két cég működik e területen, a Nagisz-Növény Kft. és az Ánt-Ker Kft. Az ágazat célja, hogy előállítsa a csoport szarvasmarha ágazata számára a tömegtakarmány egy részét, úgy, hogy közben takarmányintegrációt is kiépít. A 811 hektár bérelt szántó Nádudvaron, Ártándon és Tetétlenen van. Jelenleg mindent megtesznek azért, hogy a környékbeli gazdálkodókkal akkora integrációt hozzanak létre, ami lehetővé teszi a biztonságos tömegtakarmány-ellátást.
A Nagisz-csoport legújabb beruházási programja összesen 30 milliárd forint értékű. Ebből 20,5 milliárd forint már jóváhagyott és megkezdett beruházás. A beruházásokhoz 14,6 milliárd forintos támogatást nyertek el, mert komolyan vették, hogy az állattenyésztést fejleszteni akarják. A beruházási programjuk egy része 2021–2023-ra esik, ennek keretében bővül új férőhelyekkel a sertés és pulyka ágazat. Már múlt év végére elkészült Nádudvaron egy 1500 kocaférőhelyes sertésszaporító, aminek 3,2 milliárd forint volt a költsége. Ez teszi lehetővé 40 ezer többletmalac értékesítését. Ugyancsak múlt év végén készült el Hajdúszoboszlón a hízó- és malacnevelő, aminek 3,4 milliárd forint volt a beruházási költsége. Békéscsabán idén 750 kocaférőhelyes komplett sertéstelepet építenek, aminek a beruházási költsége 5,7 milliárd forint. Június 30-ára tervezik az átadását. A pulykánál két helyen hajtottak végre úgynevezett férőhelybővítést. Tarnaleleszen múlt év április 30-án készült el a pulykanevelő, Nádudvaron pedig tavaly augusztus 30-án adták át a másik telepet. A két beruházás együttes költsége meghaladta a 2,55 milliárd forintot. Tarnaleleszen 11 ezer tojó és 300 bak számára alakítottak ki férőhelyeket, három 1200 négyzetméteres istállóban. A nádudvari sőreháti pulykatelepen 20 ezer tojó és 3000 bak számára hoztak létre férőhelyeket, itt öt A beruházási program második részében, de szintén 2021–2023 között A takarmánygyártásban a kapacitás 25 ezer tonnás növelése a cél Nádudvaron. Elsősorban fenntartó és termésbiztonságot adó, valamint hatékonyságjavító intézkedéseket tettek ennek érdekében. A beruházások költsége 1,39 milliárd forint. A megvalósítás alatti beruházások közül kiemelkedik a két 552 férőhelyes, fejőrobotos telep kialakítása, amelyekben a termelő istálló mérete 14,5 ezer négyzetméter. Ennek átadását szeptember 30-án tervezik. A tej- és húsüzemben hűtőraktár építését és egyéb fejlesztéseket, a túróüzemben pedig a termelés hatékonyságát javító beruházásokat hajtanak végre. Minderre 30 milliárd forintot fordít a Nagisz-cégcsoport, amihez megfelelő állami támogatást is kaptak. |
Takarmánygyártással a Nagisz Zrt. és a Hage Zrt. foglalkozik a cégcsoportban. Terményszárító telepeik korszerűek, a tárolókapacitásuk eléri a 90 ezer tonnát. Saját állattenyésztési ágazataik közül a sertés ágazatnak közel 62 ezer tonnát, a szarvasmarhának közel 7 ezer tonnát, a pulykának több mint 15 ezer tonnát, a tyúknak több mint 12 ezer tonna tápot adtak el, amivel a tápgyártásuk tavaly meghaladta a 96 ezer tonnát.
Külsősöknek brojlertápból 16 ezer tonnát, libatápból közel 9 ezer tonnát, juhtápból 2 ezer tonnát, dealereknek 9,5 ezer tonnát adtak el, azonkívül van még a kimutatásban több mint 2 ezer tonna egyéb értékesítés is. Jelenlegi összkapacitásuk 135 ezer tonna, amit tovább kívánnak fejleszteni, és nyertek is támogatást költségtakarékosságra, energiatakarékosságra és a hatékonyság javítására.

Az építési üzletágat két cég alkotja, a 100 százalékban saját tulajdonú Nád-Ép Kft. és a Fa-Bet-Ker Kft., ami építőelemek gyártásával foglalkozik. Az üzletág tavalyi árbevétele 7,8 milliárd forint volt és
110 főt foglalkoztatott.