0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. szeptember 21.

Ahol a lovat megeszik

Az országban mintegy negyvenmillió házipatás lakja a sztyeppét, így szinte mindenütt jelen vannak.
A szerző felvételei

Néhány éve abban a szerencsében volt részem, hogy egy különleges expedíció keretében Astanától Almatiig átvághattam a kazah sztyeppén. Bár az út leginkább a vadon élő állatok megfigyelésére, fényképezésére szerveződött, a háziállatok is hamar fókuszba kerültek. Nem is történhetett volna másképp, hiszen az országban mintegy negyvenmillió házipatás lakja a sztyeppét, így szinte mindenütt jelen vannak.

A legfontosabb háziállat kétségkívül a ló.

Persze nem azért, mert az országban mindenki lovagol, vagy a lovassporthoz kellene ennyi ló, hanem egyszerűen azért, mert megeszik.

Sok millió példánya kóborol látszólag gazda nélkül a pusztán, „csikóst” talán ha kettőt láttunk, az egyikük motoron terelgette a ménest. Esküvő vagy nagyobb esemény, rendezvény sem képzelhető el lóhús nélkül, de például a töltött tészta is ebből készül, a hentesek is jobbára ezt árulják (hozzáteszem nem mindig bizalomgerjesztő körülmények között). Helyi vezetőnk gyermekei budapesti egyetemeken tanultak, s azt nehezményezték, hogy nálunk ugyan lehet lóhúst kapni, ám az korántsem olyan jóízű, mint a kazah. Valószínűleg a természetes tartás és a sztyeppén termő sokféle növény fogyasztása ered­ményezi a különbséget.

A kancákat és a csikókat mének vigyázzák
A lovak kint élnek a sztyeppén, akárcsak egykor vad őseik. Legelőterület van bőven, a patakok és tavak pedig ivóvizet biztosítanak számukra. A csődörök éppúgy megharcolnak a kancák kegyeiért, mint a vadlovak, s persze állatorvos felügyelete nélkül születnek a csikók is.

Embert ritkán látnak, ám ha mégis, az – a leírtak miatt – nem sok jót jelent a számukra. Amikor Magyarországra került néhány kazah ló, tulajdonosaik szerint nehezen kezelhetők voltak. Ez valószínűleg abból adódik, hogy élőhelyükön jobbára nem hobbilóként tartják őket. Az igazsághoz azért hozzátartozik, hogy időnként találkoztunk lovasokkal, de sokkal kevesebbel, mint gondoltam.

Nincs helyük a vadállatoknak

Bár az országban hatalmas gabonatáblákat találunk, lévén sokhelyütt remek a termőföld, számomra mégis úgy tűnt, az országban az állattenyésztésé a főszerep. Ennek persze a káros oldalát is tapasztalhattuk.

A vadon élő állatok állománya végletesen lecsökkent, alig találkozni nagyobb patással. Ennek oka látszólag a vadászatban vagy orvvadászatban keresendő, ám leginkább a sok háziállat jelent számukra konkurenciát.

A pelikánokat például azért vadászták, mert jellegzetes csőrüket hajdan a lovak szőrének ápolására használták. [Nem vagyok biztos benne, hogy a múlt idő itt helyes, mert az általunk látott madarak igencsak félénkek voltak. Míg akár a Duna-deltában, akár a Dzsudzs Madárrezervátumban (Szenegál) egészen közel engedtek magukhoz, és csak ímmel-ámmal szálltak fel, addig itt már messziről szárnyra kaptak.]

Jaj a háziállatok ellenségeinek is!

A szabadon tanyázó jószág nagy érték, ezért például a farkasokat puskával, méreggel, csapdával csaknem teljesen kiirtották. Ma már – legalábbis papíron – védelmet élvez, de ezt a gazdák, akik féltik az állataikat, aligha veszik tudomásul.

Érdekességként megemlítem, hogy nagyjából kétszáz éve még hatalmas termetű tigrisek is éltek az országban, 99%-ig biztos, hogy a gepárd is kipusztult, és nagyon megritkult a sivatagi hiúz, vagy másik nevén karakál állománya is. Szerencsére a hópárduc – élőhelyéből, a magas hegységekből adódóan – nem veszélyezteti a háziállatok állományát, így még akár Almaty határában is megél.

A szénaboglyák magasabbak, mint a házak

Egyszer hideg, egyszer meleg

A sztyeppe időjárására jellemző a meleg nyár és a nagyon kemény tél. Ezért az állatokat kétféleképpen készítik fel a télre: élve vagy holtan. Hatalmas, még a kis házaknál is magasabb boglyákba halmozzák fel télire a takarmányt; ez főleg a szarvasmarhákat érinti. Megdöbbentő látvány egy olyan falu, amelynek csaknem minden háza mellett szénahegyek sorakoznak. Természetesen negyvenmillió állat számára kizárt, hogy elegendő takarmányt gyűjtsenek össze, így az állatok leölését a cudar idő elejére időzítik, így nem kell annyi takarmány, és a nemritkán a mínusz 30 fokos hideg miatt hűtőláda sem.

Azok a szarvasmarhák, amelyeket láttunk, nagyon hasonlítanak a magyartarkához. Saga faluban – akárcsak nem is olyan régen a magyar falvakban – este hazamentek a tehenek, s mindegyik tudta, hogy melyik házhoz kell mennie.

S ha már a teheneknél tartok, megemlítem, hogy a kazah tejtermékek, például a vaj vagy sajt sokkal jobb ízű, mint amit nálunk, a szupermarketekben lehet kapni. Ez valószínűleg a szabadtartásra, és ezen belül a sokféle lelegelt növényre vezethető vissza – ahogy a lóhús íze is.

Kazahsztán

Hivatalos neve Kazah Köztársaság. A világ kilencedik legnagyobb országa, ugyanakkor a legnagyobb azok közül, amelyek nem rendelkeznek tengerparttal. Kiterjedése 2 717 300 négyzetkilométer, tehát közel 29-szer nagyobb, mint Magyarország. Népessége 2014-ben 17 948 816 fő volt. Népsűrűsége 6 fő/négyzetkilométer. Területén sztyepp, sivatag, félsivatag, erdő, hegyvidék és persze jó néhány vizes élőhely található.

Juh és teve

A juh is kedvelt eledel. Nagy területen tartják a zsírosfarkú juhot, amely nagyra nő, és a faggyú jelenős része a farban, illetve a farokban összpontosul. Ezért maga a hús is más ízű, mint a hazai birkáé.

Kazahsztánban nagyon tisztelik az időseket, ezért a rangidős személyt éri mindig az a megtiszteltetés, hogy a legfinomabb részekből, például a fejhúsból vagy agyvelőből elsőként vegyen.
Meghatározhatatlan fajtájú juhok a legelőn

Az ország délebbi részein, már nehéz megmondani, milyen juhokat tartanak, itt is van az előbb említett fajta, de inkább valamiféle kevert állományról beszélhetünk.

Tevével is találkoztunk, igaz, csak egy „eleven cégérrel”. Tulajdonosa egy forgalmas út mentén kumiszt árult. A ló- és a tevekumiszt szívesen fogyasztják az országban, de bevallom, én megvagyok nélküle.

Ez a kétpúpú teve egy kumiszárus eleven cégére volt
Az őrkutyák nappal rá se hederítenek az emberre

Kazahsztánban leginkább csak területvédő kutyákat láttam.

Nagytestű, különféle fizimiskájú ebek. Nincsenek megkötve, szabadon járnak-kelnek. Az idegenre – legalábbis nappal – rá se hederítenek, de éjjel nem célszerű elhagyni a házat. Nincsenek pásztorkutyáik sem, hiszen a szabadon tartott háziállatokat nem kell kordában tartani.

Idilli lett volna a kép a kazak kutyatartásról, ha vezetőnk nem árulja el, hogy az országban nagy népszerűségnek örvendenek a kutyaviadalok, amelyeknek az áldozatait, az életük végéig küzdő ebeket részben Mongóliából importálják.

Forrás: Kistermelők Lapja

Szaklap, amelyben a cikk megjelent: