Néhány éve abban a szerencsében volt részem, hogy egy különleges expedíció keretében Astanától Almatiig átvághattam a kazah sztyeppén. Bár az út leginkább a vadon élő állatok megfigyelésére, fényképezésére szerveződött, a háziállatok is hamar fókuszba kerültek. Nem is történhetett volna másképp, hiszen az országban mintegy negyvenmillió házipatás lakja a sztyeppét, így szinte mindenütt jelen vannak.
A legfontosabb háziállat kétségkívül a ló.
Sok millió példánya kóborol látszólag gazda nélkül a pusztán, „csikóst” talán ha kettőt láttunk, az egyikük motoron terelgette a ménest. Esküvő vagy nagyobb esemény, rendezvény sem képzelhető el lóhús nélkül, de például a töltött tészta is ebből készül, a hentesek is jobbára ezt árulják (hozzáteszem nem mindig bizalomgerjesztő körülmények között). Helyi vezetőnk gyermekei budapesti egyetemeken tanultak, s azt nehezményezték, hogy nálunk ugyan lehet lóhúst kapni, ám az korántsem olyan jóízű, mint a kazah. Valószínűleg a természetes tartás és a sztyeppén termő sokféle növény fogyasztása eredményezi a különbséget.
Embert ritkán látnak, ám ha mégis, az – a leírtak miatt – nem sok jót jelent a számukra. Amikor Magyarországra került néhány kazah ló, tulajdonosaik szerint nehezen kezelhetők voltak. Ez valószínűleg abból adódik, hogy élőhelyükön jobbára nem hobbilóként tartják őket. Az igazsághoz azért hozzátartozik, hogy időnként találkoztunk lovasokkal, de sokkal kevesebbel, mint gondoltam.
Nincs helyük a vadállatoknak
Bár az országban hatalmas gabonatáblákat találunk, lévén sokhelyütt remek a termőföld, számomra mégis úgy tűnt, az országban az állattenyésztésé a főszerep. Ennek persze a káros oldalát is tapasztalhattuk.
A pelikánokat például azért vadászták, mert jellegzetes csőrüket hajdan a lovak szőrének ápolására használták. [Nem vagyok biztos benne, hogy a múlt idő itt helyes, mert az általunk látott madarak igencsak félénkek voltak. Míg akár a Duna-deltában, akár a Dzsudzs Madárrezervátumban (Szenegál) egészen közel engedtek magukhoz, és csak ímmel-ámmal szálltak fel, addig itt már messziről szárnyra kaptak.]
Jaj a háziállatok ellenségeinek is!
Érdekességként megemlítem, hogy nagyjából kétszáz éve még hatalmas termetű tigrisek is éltek az országban, 99%-ig biztos, hogy a gepárd is kipusztult, és nagyon megritkult a sivatagi hiúz, vagy másik nevén karakál állománya is. Szerencsére a hópárduc – élőhelyéből, a magas hegységekből adódóan – nem veszélyezteti a háziállatok állományát, így még akár Almaty határában is megél.
Egyszer hideg, egyszer meleg
A sztyeppe időjárására jellemző a meleg nyár és a nagyon kemény tél. Ezért az állatokat kétféleképpen készítik fel a télre: élve vagy holtan. Hatalmas, még a kis házaknál is magasabb boglyákba halmozzák fel télire a takarmányt; ez főleg a szarvasmarhákat érinti. Megdöbbentő látvány egy olyan falu, amelynek csaknem minden háza mellett szénahegyek sorakoznak. Természetesen negyvenmillió állat számára kizárt, hogy elegendő takarmányt gyűjtsenek össze, így az állatok leölését a cudar idő elejére időzítik, így nem kell annyi takarmány, és a nemritkán a mínusz 30 fokos hideg miatt hűtőláda sem.
S ha már a teheneknél tartok, megemlítem, hogy a kazah tejtermékek, például a vaj vagy sajt sokkal jobb ízű, mint amit nálunk, a szupermarketekben lehet kapni. Ez valószínűleg a szabadtartásra, és ezen belül a sokféle lelegelt növényre vezethető vissza – ahogy a lóhús íze is.
KazahsztánHivatalos neve Kazah Köztársaság. A világ kilencedik legnagyobb országa, ugyanakkor a legnagyobb azok közül, amelyek nem rendelkeznek tengerparttal. Kiterjedése 2 717 300 négyzetkilométer, tehát közel 29-szer nagyobb, mint Magyarország. Népessége 2014-ben 17 948 816 fő volt. Népsűrűsége 6 fő/négyzetkilométer. Területén sztyepp, sivatag, félsivatag, erdő, hegyvidék és persze jó néhány vizes élőhely található. |
Juh és teve
A juh is kedvelt eledel. Nagy területen tartják a zsírosfarkú juhot, amely nagyra nő, és a faggyú jelenős része a farban, illetve a farokban összpontosul. Ezért maga a hús is más ízű, mint a hazai birkáé.
Az ország délebbi részein, már nehéz megmondani, milyen juhokat tartanak, itt is van az előbb említett fajta, de inkább valamiféle kevert állományról beszélhetünk.
Tevével is találkoztunk, igaz, csak egy „eleven cégérrel”. Tulajdonosa egy forgalmas út mentén kumiszt árult. A ló- és a tevekumiszt szívesen fogyasztják az országban, de bevallom, én megvagyok nélküle.
Kazahsztánban leginkább csak területvédő kutyákat láttam.
Idilli lett volna a kép a kazak kutyatartásról, ha vezetőnk nem árulja el, hogy az országban nagy népszerűségnek örvendenek a kutyaviadalok, amelyeknek az áldozatait, az életük végéig küzdő ebeket részben Mongóliából importálják.