0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 18.

Dámok násza

A szeptemberi gímbikák szerelmi dala, a bőgés után, októberben megkezdődik a dámok párzási ideje, a barcogás. Ilyenkor öblös hangot hallatva zeng az erdő, a szerelemtől fűtött dámbikák elfoglalják barcogóteknőiket és várják a folyató teheneket.

Zajosodik az avar, rozsdál az erdő, a fák apránként levetik kosztümjüket, ahogy a szél besüvít közéjük. A nyár búcsúcsókja ez, lassú, mély sóhajtás, melytől az erdő összerezdül. Felkapja fejét rá a szarvas, fülel a nyúl, kibúvik kotorékából a róka. Egy új kezdet pillanata, az ismeretlen felismerése. Felajzott szív bőgését hordja a szél. Az ágak kottavonalak, rajtuk hangjegyekként csüng a barcogás. A szerenád öblös basszusa szinte megáll a levegőben, miként a föld is beleremeg. A daliák képtelenek ellenállni ösztönüknek, hiszen a szerelem vak és reménytelenül bolond. Bódult önkívületbe révedve éli meg a dámvad a maga nászát, most hogy a „nagy testvér”, a gím bőgése elhalkult. Eljött az ő idejük – a vénasszonyok nyarában fürdőzve élvezik a vágy csókjait.

A barcogóhelyeken a legények már készülődnek. Szerelmük szó szerint kiforgatja a földet önmagából, mély gödröket, teknőket képeznek, amit ahogy a férfi törvényszerűség diktál, akár vérre menő csatákig védelmeznek.

Barcogás idején a dámbikák elfoglalják barcogóteknőiket

Ilyenkor csont csonttal csattan, törik a gally, porzik a föld. Mikor a teknő kész, jöhet a körítés. Minden bika egyedi kölnit használ, minél töményebb, annál hatásosabb. Vizeletük, ondóváladékuk, szaganyaguk keveréke a legdrágább parfümériában sem kapható, a tehenek el is csábulnak egyiktől-másiktól, eldobva látszati elérhetetlenségüket. Végül elérkezik a várva várt pillanat, a révbe érés momentuma. Egy pillanatra test és lélek eggyé válik, mintha a természet átölelné önmagát. A találkozás öröme ez, az egymásba fonódásé, amikor a kör önmagával összeér. Majd a románcnak vége, és a tehenek a sűrűbe tűnnek a tett színéről.

S ahogy az október lassan tovaandalog, a heves vérmérséklet lecsillapszik, és a dámbikák szétszéledve járják ismeretlen útjukat, ki-ki saját sorsába sietve. Ez a természet rendje, mely törvény megkerülhetetlen. Nekünk, embereknek pedig az volna a dolgunk, hogy gyönyörködjünk e természeti csodákban, ameddig még megtehetjük.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu