
A kezdet kezdete óta része volt a tervnek a kultúrpajta létrehozása, azt szánták központi közösségi térnek.
– Csak a kultúrpajtával együtt lesz teljes a hely, ezt már az induláskor tudtuk. Egy okleveles építész barátnőm, F. Demeter Erika a portánkra tervezte a pajtát, vendégfogadó térnek. Építtetői döntés alapján – a tervezett funkcionális igények kielégítése érdekében – a családi pincékhez legközelebb eső elhanyagolt terület környezetének rendbetételét követően egy bruttó harmincnyolc négyzetméter alapterületű új faszerkezetű fedett kerti építmény, pajta épült 2023. március idusán. Grebenár Péter és csapata készítették el a pajta szerkezetét, ami számomra a mai napig meghatározó pillanat. Az épület helyén százhuszonhét éven át egy vályogból vert falú pince állt, de sajnos el kellett bontanunk, mert a tartógerendája a falra omlott.
Laposa Julcsi életében kulcsszerepet játszik a népzene. Művészi tevékenysége szorosan kapcsolódik a Huszonyai-portához.
A mai rohanó világban különösen fontos az, hogy próbáljuk egy kicsit lelassítani az életünket, legalábbis én erre törekszem, és éljünk meg minőségi perceket együtt, a természetben, pláne Budapest után, hisz mi itt élünk a férjemmel. A népzenének összetartó ereje van, ami századok óta fennáll, ezáltal magyarságunk is él. Ennek továbbadását pedig kötelességünk megtartani. A huszonyai búcsú ünnepét elődeink is mindig nagy becsben tartották. Ez most különösen felértékelődött az elmúlt években, de a legjobban talán akkor, amikor egy Budapestről leköltöző szerzetes elhatározta, hogy összefogja a hegyhez tartozó családokat, és felújíttatja a Szent Anna kápolnát. Erre a hagyományra különös figyelmet fogunk fordítani a jövőben.
A térségben működő Nyitott Porták szervezetnek is tagjai vagyunk. Fantasztikus ez a közösségi erő, amit itt tapasztalatok. Mindenki olyan más, egy szép, színes nagycsalád vagyunk, amire méltán büszkék lehetünk itt, a Zala völgyében.
A Huszonyai-porta és -kultúrpajta nyitóünnepségére több mint kétszázan látogattak el.
– Nem gondoltuk volna, hogy ennyien érdeklődnek irántunk. Sikerült minőségi programot összeállítani színvonalas előadók meghívásával, akik vonzották az embereket. Eljött például Kovács Gyula göcseji erdész, a Tündérkert mozgalom alapítója.
Van még hova fejlődnünk, de idővel mindent megoldunk. Mindenképp a népművészeti programok prioritást élveznek, legyen az hangszer-népdaloktatás, koncertek (természetesen árammentesen, hisz a telkünkön még nincs áram), természetvédelmi előadások, tornaórák – például jóga és pilates –, és természetesen a Huszonyai Búcsú, amit minden évben az Anna-naphoz kötődve tartunk, szombaton. Szeretném, ha a pajta és a porta is élne.
A fejlesztésekről folyamatosan ötletelnek.
– Egy 2 hektáros terület várja, hogy kipucoljuk és új fénykorát élje, amivel jól feladtuk magunknak a leckét. Meg kell tervezni, hogy milyen növények találhatnának új otthonra Huszonyán. A Nyitott Porták hálózatának a tagjaként figyeljük a térséghez kapcsoló egyedi fejlesztési lehetőségeket, LEADER pályázati forrásokat, és ha lesz lehetőség, más forrásból is fejlesztjük környezetünket „szép Zalában”.