Összesen 13 készétel, öt pizza, öt hamburger és három snickers szelet került a Szupermenta asztalára. Hat vendéglátó egységben helyszíni ellenőrzést is történt: négy esetben eljárást indítottak a szakemberek, egy vállalkozás tevékenységét pedig nyár elején ideiglenesen felfüggesztették.
Napjainkban egyre népszerűbbek a húsmentes vagy teljes mértékben növényi alapú ételek, így egyre több kiszállítással is foglalkozó vendéglátóhely kínálatában megtalálhatóak. A Szupermenta legfrissebb tesztjében házhoz szállított vegán készételek kerültek nagyító alá. A kínálat felmérését követően öt vegán hamburgert, öt vegán pizzát és három vegán snickers szeletet rendeltek a szakemberek. A 13 vendéglátó egységből nyolc csak vegán ételeket készít, öt helyen pedig – a vegán mellett – állati eredetű összetevőket tartalmazó ételek is megtalálhatóak az étlapon.
A teszt során a szakemberek felmérő jelleggel megnézték a szállítóboxok tisztaságát. Hét box külső és belső felületéről vettek mintát, melyek laboratóriumi vizsgálata megnyugtató eredménnyel zárult, ugyanis egyik sem utalt szennyezettségre.
A kiszállított ételek dobozáról vett tisztasági törletminták szintén nem mutattak ki mikrobiológiai szennyeződést. Azonban egy ételben Koaguláz pozitív Staphylococcusokat, három esetben Bacillus cereust, míg négy mintában Coliformot találtak a laboratóriumi vizsgálatok folyamán. Az eredmények alapján a felügyelők az érintett vállalkozásoknál helyszíni ellenőrzést tartottak.
A négy eljárás során mintegy 675.000 forint értékben szabtak ki bírságot. A feltárt hibák kijavítása után a nyár elején felfüggesztett vendéglátóhely is folytathatta a tevékenységét.
Alapvető fogyasztói elvárás, hogy egy vegán étel ne tartalmazzon semmilyen állati eredetű összetevőt. Jogilag azonban a vegán jellegre egyelőre nincs egyértelmű és kötelező érvényű meghatározás.
Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy az ételek készítéséhez közvetlenül állati eredetű alapanyagokat használtak fel, azok akár a tárolás, az előkészítés, a főzés vagy a kiszállítás során is szennyeződhettek. A vásárlói tájékoztatás azonban sosem lehet félrevezető, az allergénekről pedig – mint a tej és a tojás – kötelező még a megrendelés előtt informálni a vásárlót, még akkor is, ha az csak nyomokban fordulhat elő az ételben. A fogyasztó ugyanis csak így hozhat tudatos döntést. Ez egy esetben megtörtént, azonban ennek hiányában hat ételt forgalmazó élelmiszervállalkozással szemben hatósági eljárás indult, ami még folyamatban van.
A tesztben résztvevő vegán pizzákon és hamburgereken húsdetektálást is végeztek a szakemberek, így ellenőrizték, hogy tartalmaznak-e állati eredetű DNS-t. E téren nem merült fel probléma.
A kedveltségi vizsgálaton ezúttal is szakértő és laikus kóstolók pontozták az ételeket.
További információk, érdekességek és a részletes vizsgálati eredmények elérhetők a Nébih Szupermenta termékteszt oldalán.