A kijuttatott növényvédő szereknél az élelmezés-egészségügyi és munkaegészségügyi várakozási idők betartása kötelező, nemcsak az egészségünk és a környezet megóvása miatt, hanem az erjedés és a bor minősége szempontjából is. A növényvédő szerek drágák, veszélyeztethetik a környezetet és a fogyasztókat, ha helytelenül használják azokat, és szermaradvány lesz az élelmiszerekben, a talajban.
Növényvédelmi kezelések nélkül a hozamok 20-40%-kal csökkenhetnek, vagy erős fertőzési nyomás esetén teljes terméskieséssel is számolni lehet. Az ökológiai szemlélet terjedésével az utóbbi években sokat változott a termesztéstechnológia, beleértve a természetes anyagok használatát.
A szőlőültetvények környezetkímélő növényvédelme a növény kondíciójának javításán és az ültetvény természetes önszabályozó mechanizmusának előmozdításán alapul.
A megelőzés már a helyszín kiválasztásával kezdődik, és magában foglalja a fajták kiválasztását és a termesztéstechnológiai elemek, eljárások összehangolását is.
Az utolsó növényvédelmi kezelés időpontjának meghatározása mindig vitát vált ki a szőlőtermelők körében, és gyakran túlértékelik a jelentőségét, hiszen elsősorban a biztonságos beérésre és egészséges termésre törekszenek. Ez nem egyszerű feladat, amikor a borászatok sok esetben a must cukorfoka alapján veszik át a szőlőt, vagy éppen a kapacitásuktól függően határozzák meg az átvétel időpontját és mennyiségét, vagy egy esős időszak zavarja meg az érés menetét.

a fertőzésre
Ha figyelembe vesszük a szőlő egyes fejlődési szakaszainak betegség-érzékenységi mutatóit, a klimatikus tényezőket, az ültetvény kezeltségét (kondíció, zöldmunkák, lombkezelés, tápanyag-utánpótlás, gyomosodás), a megelőzésre törekszünk és nem a tűzoltásra, akkor a tapasztalatok szerint az utolsó (záró) kezeléssel a kijuttatott gombaölő szer mennyiségét és ezáltal a vegyszermaradékot is csökkenteni lehet, különösen a bogyóhéj tulajdonságainak figyelembevételével.
A cél a növényvédőszer-felhasználás minimalizálása és vegyi anyagoktól mentes élelmiszer előállítása anélkül, hogy az alapanyag, jelen esetben a szőlőnövény, illetve a termés egészsége veszélybe kerülne. Itt kell figyelembe venni a szőlőbogyó ontogenetikai rezisztenciáját, ami azt jelenti, hogy a bogyók egy bizonyos fejlődési stádium elérése után már nem lesznek fogékonyak a gombafertőzésekre. A lisztharmat esetében a bogyók a cukorfelhalmozás kezdetétől már nem fogékonyak. Kísérletekben igazolható, hogy a BBCH 73-75 (fürtzáródás, zsendülés) stádiumban a bogyó érzékenysége egyértelműen csökken, és csak erős megelőző fertőzést követően lehet újabb fertőzés. A peronoszpóra esetében az eddigi ismereteink szerint, szőlőfajtától függően a zöldborsónagyságtól már nem kerül sor a bogyók közvetlen fertőzésére, mert a kocsánykorona nyílásai bezárulnak, és a peronoszpóra gombafonalai nem tudnak bejutni a bogyóba. Ezután a bogyó a kocsány sérülésein keresztül tud csak fertőződni erős infekció esetén.
Előfordulhat az is, hogy csak a mustban található nagyon csekély mértékben kimutatható szermaradvány, a borban nem. Az élesztők ugyanis megkötik vagy leépítik a vizes oldatban található kémiai anyagokat, ha azok a szőlőbogyó felületén kevesebb mint egy százalék mennyiségben vannak jelen.

Németországi vizsgálatok szerint a szermaradék a határérték alá csökkenthető, ha az utolsó két kezelésnél a fürtzónát kihagyták, és ennek ellenére a fürtök egészségesek maradtak. A lisztharmat esetében az azol-fungicideket, a peronoszpóra ellen pedig folpán hatóanyagot hagyták ki. Azonban azt is megállapították, hogy a fertőzöttség mértéke és gyakorisága nem mutat szignifikáns különbséget a kontroll és a kezelt ültetvényekben. Nagyon erős fertőzési nyomás előfordulásakor pedig egyáltalán nincs különbség.
Az eredmények alapján nem ajánlható egyértelműen az utolsó növényvédelmi kezelés teljes elhagyása, mert a lombozatban képződő hónaljhajtások (különösen korai és erős csonkázás hatására) levelei érzékenyek az újabb fertőzésekre.
Felvetődik egy másik probléma, mégpedig az újonnan megjelenő invazív kártevők és kórokozók kérdése. A klímaváltozás az új kártevők eredeti élőhelyéhez teszi hasonlóvá a mi éghajlatunkat, a szélsőséges időjárás pedig a növények tűrőképességét teszi próbára, és ezek következményeként a kórokozók fellépése erőteljesebb lesz. Sokszor a védekezés nem hatásos vagy egyáltalán nincs. A kabócák elleni védekezés a vegetációs időszakban még érés előtt megoldható ugyan, de a Drosophila suzukii (pettyesszárnyú muslica) elleni védekezés időpontja többnyire arra az időszakra esik, amikor már szüretre készülünk és nem tudjuk kivárni a hosszú élelmezés-egészségügyi várakozási időt. Vagy olyan gyors beavatkozásra van szükség, hogy nincs választási lehetőségünk, mert a termést menteni kell.
A gyakran emlegetett szellős lombozat, a lelevelezés hátráltatja a pettyes szárnyú muslica megtelepedési lehetőségeit, mert 20-25 °C-on, magas páratartalom, nedvesség mellett érzi jól magát. Ha a lombozat ritkításával, a hónaljhajtások visszavágásával csökkentjük a páratartalmat, a lelevelezéssel napfényre hozzuk a fürtöket, gyommentesen tartjuk a sorokat és sorközök, takarónövény alkalmazása esetén azt lehengereljük vagy rövidre nyírjuk, már kedvezőtlenebbé tettük a muslica életlehetőségeit.
E módszereken kívül alkalmazhatunk még repellenseket is, mint például a kaolinliszt vagy a kovaföld, amit a borászatban általánosan szűrésre használnak és hatékonyságuk nem rosszabb, mint a kemikáliáknak.
