Megteremtik maguknak a kikapcsolódás, a hobbi, a szórakozás lehetőségeit is.

Posztobányi Sándor 2000-ben végzett a jánoshalmi mezőgazdasági szakiskolában, majd egy mezőgazdasági vállalkozónál helyezkedett el traktorosként. Tőle kapott egy birkát két báránnyal, így kezdődött számára az állattartás.

Mivel a családfőt nagyon marasztalták a munkahelyén, négy órában megtartotta az állását, de regisztrálták az árutermelő állományt, legelőt, telephelyet szereztek, és jelentős bővítésbe kezdtek.

Mivel Sándor Uszódon dolgozik, a legtöbbet az ott gazdálkodó Holló Mátyástól tanulta a juhokról. Tőle veszi a kosokat, és a mai napig hozzá fordul, ha bármi gondja akad, például az adminisztrációval. Az állatok számára mindent előállítanak. Közel húsz hektárnyi saját, illetve bérelt földön termelnek gabonát és lucernát. A legelőjük művelés nélküli vízügyi terület, aminek köszönhetően ingyenesen használhatják, és nagyon kedvezően állapodtak meg annak az elhagyott sertéstelepnek a használatáról is, ahol jelenleg a juhokat tartják.

Nincs messze a lakhelyüktől, a dűlőkön keresztül csak 2,5 kilométer, de télen, amikor azok járhatatlanná válnak, 12 kilométert kell autózni. Ha pedig elkezdődik az ellés, gyakran kint is kell aludniuk a telepen.

A régen elhagyott téeszépület kis szobája a kályhával, nem sok kényelmet kínál, de előfordult, hogy ott töltötték a szentestét a feleségével, Nikivel. Az eset kétféle tanulsággal szolgált. Egyrészt az elletés időzítésével, másrészt a juhok elhelyezésével kapcsolatban.

Úgy döntöttek, hogy vesznek egy megfelelő méretű ponyvahodályt, hogy ne kelljen télen kijárniuk a telepre. Sándor ugyan nem nagyon hitt benne, de beadták a kis­üzemi pályázatot és el is nyerték. Az 5 millió forintos támogatásból kaszát, rendsodrót vásároltak, 74-ről 190 fölé bővítették az állományt, és a ponyvahodályt is meg tudják venni.

Sándor a bárányokat maga szállítja le a Hunland telephelyére.

Nyugdíjas édesapja, felesége és lányai is segítenek a gazdaságban. „Mindenki ugrik, ha kell, de meg lehet vele ölni a családot.” Mert ki akar szenteste az elhagyott sertéstelepen aludni? Olyan alkalmazottat pedig, akire megfizethető bérért, szállásért, ellátásért bátran rá lehet bízni az állatokat, szinte lehetetlen találni. Nem egyszer szó nélkül tűnnek el az alkalmazottak a tanyáról, így már nem is éri meglepetés, ha hajnalban arra ér ki, hogy neki kell legeltetni. Annyi hasznot pedig nem tud kitermelni, hogy versenyképes fizetést tudjon adni egy juhásznak.

Tavaly télen az aszály miatt 18-20 ezer forintért lehetett venni egy körbála lucernát, de most 8000-ért sem lehet eladni. Ha a takarmány árával együtt nem esik le a bárányé sem, akkor idén jó évük lesz. Az anyajuhtámogatás azonban így is jelentős része a bevételüknek.

Az állatjóléti támogatást egyelőre nem igényelték meg. Kivárják a gazdatársak gyakorlati tapasztalatait. Korábban az agrár-­környezetgazdálkodási (AKG) támogatással is kihagyták az első három évet, hogy lássák, ki hogyan boldogul vele.

Sándor szerint a fajta „leleményes, picike bárányt ellik, amely fürge, életre való. Még rajta a burok, de már keresi az anyját. Ugyanakkor nagyon jó a súlygyarapodása és melegben is szívesebben legel”.

A fajta könnyen ellik és az ikerszülés sem ritka – az állatorvossal kísérleteztek is ezzel. Űzetés előtt csak legeltették a jerkéket, nem kaptak takarmánykiegészítést. Közvetlenül a fedezés előtt azonban mindenből bőséges ellátást kaptak, amire a szervezetük pozitívan reagált: a 60-80 százalék ikreket ellett. Persze, ehhez fiatal, jó kondícióban levő anyákra van szükség, hogy fel is tudják nevelni a bárányokat.

Ha már korlátos az állomány mérete, legalább minden maradjon meg! A vérfrissítés mellett a betegségek megelőzésére is nagyon figyelni kell. Rendszeresen konzultálnak az állatorvossal, azonnal boncolnak és vakcináznak, ha szükséges.