
Az évelő növények növekedésére jellemző, hogy többnyire jól szaporodnak maguktól vegetatív úton is: a növénycsoport egyre nagyobb lesz, ám erőnléte idővel romolhat, kinézete az évek során veszít a korábbi szépségéből. A csoport közepe gyakran kiszárad, egyes részein a növények kiemelkednek a talajból, maga a növénycsoport kisebb leveleket hoz, gyérebben virágzik. Mindez arra vezethető vissza, hogy
Talajuntság is bekövetkezhet, hiszen ha évekig ugyanott van egy növény, és példányainak száma egyre nő, akkor a talajból elég egyoldalúan vonja ki a tápanyagokat. Éppen ezért fontos, hogy az évelőket 3-5 évente szedjük ki, ültessük át őket és a növénycsoportokat is ritkítsuk meg eközben, például tőosztással. Így szaporíthatjuk is a növényt, és a megmaradó kisebb tő jobban fejlődik majd a továbbiakban.

Ha a tövet úgy tudjuk megosztani, hogy minden részén teljes értékű gyökér maradjon, akkor az ősz is tökéletes időszak erre. Amennyiben a szétosztott növénynek még jócskán regenerálnia kell a gyökérzetét, akkor inkább tavasszal bolygassuk. A legtöbbször akkor kerül sor a tőosztásra, amikor a növény már igen nagy, így az esetek többségében bőven elég gyökérrel rendelkeznek a megosztott tövek, és nem kell tavaszig várni vele.
Ősszel viszont a levelek jól jelzik, hogy mennyire volt sikeres a tőosztás, hiszen ha alig lankadnak az átültetés után, az jelzi, hogy sikeres volt a munkánk.
Ássuk körbe a növényt, fordítsuk ki a földből úgy, hogy próbáljuk a lehető legnagyobb földlabdával kiemelni. Ha egyből el tudjuk ültetni, akkor vágjuk akkora darabokra, hogy mindegyik teljes értékű növény maradjon és ültessük el. Ha erre nincs mód azonnal, akkor tegyük egy vödör vízbe, tartsuk árnyékban és csak közvetlenül az ültetés előtt daraboljuk fel a tövet.
Nagyobb gödröt ássunk annál, mint amibe éppen csak belefér a gyökér, mert sokkal jobban fejlődik majd akkor, ha fellazított talajba kerül. Az új helyen a talajt töltsük föl tápanyagokkal, érett komposzttal, friss földdel, hiszen jó esetben itt is évekig él majd a növény.
A mentafélék, annak ellenére, hogy évelők, mindig az első évben érzik magukat legjobban a helyükön, a második évben már csökken a növekedési intenzitásuk, a harmadik évben pedig igencsak látszik, hogy átköltöztetésre és ritkításra várnak.
Ám előnyük, hogy szinte kiirthatatlanok, nem lehet elrontani a tőosztásukat, sőt üzemi szaporítások során a föld alatt vagy fölött kúszó hajtásaikból szednek föl, és ezeket ültetik egy kialakított árokba, majd befedik földdel. A menták hajtása szinte bárhol képes gyökeret ereszteni, ilyen módon nagyon hamar lehet egész nagy területet beültetni vele.

Az ellenpélda talán a lestyán, ami egészen sok ideig a helyén maradhat anélkül, hogy látványosan romlana a növény kondíciója.

Esetükben a tőosztás mellett még megoldás lehet, hogy földet teszünk az elöregedő tövek felkopaszodott részei közé, így tápanyaghoz is jut a növény, a felkupacolt föld alá kerülnek a levéltelen részek, amelyeken gyökereket hajthat, ezzel pedig új erőre kaphat a tő.
Az ürömfélék jellemzően nem romlanak le, ha sokáig egy helyben tartjuk őket, hanem maguktól elköltöznek. Ezek többsége igen invazívan képes terjedni, és ahol a talaj már nem megfelelő számára, ott a következő évben nem hajt ki, helyette 1-2 méterrel arrább tűnik föl.
E növény esetében is látványos, hogy a fiatalabb tövek mennyivel több levelet hoznak, tehát annak szárítása esetén sokkal jobb a kihozatal.
Ilyenkor a friss föld mellett az is szempont, hogy a tőosztás során a gyökerek némiképp sérülnek, ám ennek előnye is van. Olyan ez, mint a gyökérmetszés, a gyökérsérülés újabb gyökerek képződésére serkenti a növényt, melyek sokkal hatékonyabban működnek, mint az idősebbek. Ezért is látványos, amikor egy tőosztott növény ahelyett, hogy a bolygatás miatt megtorpanna, sokkal intenzívebb fejlődést produkál.

Nagy előnye, hogy nem kell ősszel felszedni (sőt nem is szabad, mert nagyon hamar elveszti víztartalmát és megpuhul), hanem egész télen szedhetők a gumók a tövek alól. Esetében is látványos, hogy ha sok évig egy helyen van, akkor úgy besűrűsödnek a tövek, hogy már csak a helyhiány miatt is évről évre egyre kisebb gumókat találunk alatta.

Mindebből látható, hogy ha egy évelő lágy szárú növényünk elkezd hanyatlani, és ezt láthatóan nem kártevő, vagy kórokozó idézi elő, akkor