Az 1909-es Első Nemzetközi Agrogeológiai Konferencia mérföldkő volt a világ talajtani kutatásának, feltérképezésének fejlődésében. Magyarországon az agrogeológiai talajfelvételezés kezdete (1858–1868) Szabó József geológus tevékenységéhez fűződik (az ő elhíresült mondása, hogy „A természet­­tudományokban csak a nézetek változnak, de nem az észleletek…”), de az igen eredményes kezdeti tevékenységnek sokáig nem volt folytatása. Ennek ellenére, amikor már akadémikus és egyetemi professzor volt, támogatásával, a Földtani Intézet akkori igazgatója, Böckh János 1886-os előterjesztése alapján 1891-ben, öt évvel később létrehozták az Intézet talajfelvételező Agrogeológiai Osztályát, Inkey Béla vezetésével.

Hazatérte után Európa második talajtani intézményében (csak a porosz állami talajtani intézetet alapították korábban, 1882-ben) Treitz Péterrel hozzáfogott a módszeres hazai talajfelvételezés megszervezéséhez. „Valamely földnek helyes becslése éppen olyan fontos a magánéletben (pl. birtokvásárlás, osztás, haszonbérbeadás) mint az államra nézve a kataszteri becslésnél” (Inkey, 1891).

A talajtérképezés (amely időközben Horusitzky H., Timkó I., Liffa A., Güll V., László G. és Emszt K. személyével bővült) főként a talajok fizikai tulajdonságainak meghatározására és az alapján való elhatárolására épült. A laboratóriumi vizsgálatok is főként mechanikai elemzésekre vonatkoztak. A munka előrehaladtával azonban az egyes talajféleségek elhatárolásában módosítani, „finomítani” kellett a porosz felvételezési módszeren, mert minél több talajadat gyűlt össze, és minél közelebb kerültek a talajtérképezéssel a hegyvidékekhez, annál kevésbé bizonyult megfelelőnek a porosz iskola módszere.

Az addig végzett munka elismerést; a párizsi kiállításon bemutatott térkép aranyérmet nyert, a talajtan, illetve a talajtérképezés fejlődésében főként az orosz kutatókkal kialakult munkakapcsolat eredményeként következett be változás.

A talajtani iskola kialakulása és fejlődése Oroszországban

A 18. század második felében világviszonylatban is kiemelkedő fejlődési időszaka volt a talajtani kutatásnak Oroszországban.

A talajkutató-talajtérképező munkát a kezdetektől az tette népszerűvé, hogy Dokucsajev az igazságosabb földadózás szolgálatába állította a talajismereteket. Ugyanis Oroszországban nem a magyar vagy a nyugat-európai alapmunkálatokhoz – földminősítéshez, hozamszámításhoz – hasonlóan szervezték a föld adóztatását, hanem külön-külön állapították meg, illetve vetették ki a földadókat az egyes kormányzóságokra – megfelelő előmunkálatok nélkül.

Dokucsajev és munkatársai kutatói, oktatói és szervezői tevékenységük során elkészítették Oroszország átnézetes talaj­ismereti – földminősítést is segítő – térképét, és megírta 14 kötetes nemzetközi hírű monográfiáját (Oroszország „éléskamrája”, feketeföldje, „csernozjomja”, a nizsninovgorodi kormányzóság talajviszonyai).

Dokucsajev a Pedologie1 című orosz talajtani folyóirat főmunkatársa volt, és a szaklap köré csoportosultak kiváló tanítványai is, elsősorban Glinka2 és Szibircev.

Az 1900-as évek elején már a Földtani Intézet könyvtárában is lapozgatni lehetett Oroszország geológiai évkönyveit, az Oroszországban végzett talajtani kutatások eredményeit. A Pedologie-ben közölt cikkekből látható volt, hogy Dokucsajev halála után egykori munkatársai közül Glinka vette át a talajtani kutatás vezetését. Bejárta Európa csaknem minden országát, hogy talajtani ismereteket gyűjtsön, majd a novoalexandriai Gazdasági és Erdészeti Főiskola tanáraként megírta talajtani kézikönyvét és tankönyvét.

A magyar és az orosz talajtani kutatás kapcsolata és fejlődése

A Földtani Intézet Agrogeológiai Osztályának két munkatársa, Treitz P. és Timkó I. 1906-ban – Semsey Andor anyagi támogatásával – Oroszország déli részébe utaztak a talaj tanulmányozására, és meggyőződtek róla, hogy hazánk talajainak „párhuzamai” ott is megtalálhatóak. Útjuk során K.D. Glinka, N. M. Szibircev, G. I. Tanfilev és A. I. Nabokin tolmácsolásában részletesen is megismerkedtek a dokucsajevi iskola tanításaival.

A nemzetközi együttműködés szerepét felismerve kezdeményezték, hogy a Földtani Intézet hívjon össze egy nemzetközi értekezletet, hogy az agrogeológia legnevesebb szakemberei megvitathassák a talajtérképezés, a talajosztályozás, és a talajtípusok elnevezésének kérdéseit.

A nemzetközi kapcsolatok megélénkülésével – különösen az orosz talajtani iskolával létesített munkakapcsolattal – megindult bizonyos „elszakadás” a porosz – uralkodóan síkvidéki – agrogeológiai felvételezés módszerétől, ami a dokucsajevi iskola talajtani kutatási eredményeinek nemzetközi elismerését is elősegítette.

Glinka vendégszerető barátságával Treitz P. és Timkó I. részletesebben is megismerték az orosz talajtani irodalmat. Kelet-Oroszország, Besszarábia, Tauria és Krím kormányzóságokban tanulmányozták a különböző klimatikus talajzónákban kialakult talajtípusokat. Az egyik tanulmányi kiránduláson, az odesszai tanárokkal folytatott konzultációkon merült fel a nemzetközi talajtani (agrogeológiai) konferencia megszervezése.

Az előkészítő munkálatok után 1909-ben, a Földtani Intézet 40 éves fennállása alkalmából rendezett jubileumi ünnepség keretében tartották az Első Nemzetközi Agrogeológiai Konferenciát, Budapesten.

Glinka „Európai és ázsiai Oroszország talajzónái és talajtípusai” című előadását igen nagy érdeklődés kísérte, és az előadást követő konzultációkon, illetve a kapcsolódó tanulmányi kirándulásokon megosztott meggyőző érvei „összhangba” hozták az oroszországi iskola eredményeivel a nyugat-európai – elsősorban a német – talajtani kutatás „irányát”.

A konferencia fő eredménye, hogy minden országban először is átnézetes térképet készítenek az uralkodóan előforduló talajokról, hogy utána egységesen meg lehessen határozni a talajtípusokat.

Glinka Magyarország iránti rokonszenvét bizonyítja, hogy a konferenciát követő évben Bikszád-fürdőt választotta hathetes gyógykúrája helyszínéül. Itt-tartózkodása alatt a Bikszád festői környékének talajait is tanulmányozta3. Legértékesebb munkája, a „Die Typen der Bodenbildung” német nyelven jelent meg Berlinben, 1914-ben.

Dokucsajev volt az orosz talajtani kutatás nemzetközileg ismert korszakalkotó „atyja”, és Glinka volt a dokucsajevi iskola továbbvivője. A magyar kutatókkal létrejött kapcsolatot és a nemzetközi együttműködéseket lelkesen gondozta. Az alkotó munkában megfáradt tudós, már betegen, még Amerikába is elutazott a washingtoni Első Talajtani Kongresszusra, azzal a megbízatással, hogy a második kongresszust meghívja Moszkvába 1930-ra.

Hatalmas ismeretanyag

Hortobágyi tanulmányútjukon „elmerengett” a magyar szikes puszta végtelenségében, mondván, „sokat szenvedett hazája kurgánokkal benépesített végeláthatatlan tájaira emlékeztette, és a magyar csikósok szilaj vágtatását látva könny szökött a szelíd kék szemébe…, haza gondolt, ahol a kozákok vad iramban terelik a végtelen orosz puszták méneseit” (Timkó I. 1928). A magyar kollégákkal való bizalmas együttlét alkalmával mesélt a szovjet rémuralomról és a fehér ellenforradalmi időkről, amikor családjával életveszedelmek között hónapokig bolyongtak a két hadsereg között.

Végül súlyos szívpanaszokkal Novocserkasszkban pihent meg családjával, onnan jutott vissza Szentpétervárra. Hazakerülve újabb csapás várta: öröklakását lefoglalták, bútorait elkobozták, csak értékes könyvtárát sikerült átmentenie hűséges tanítványainak: a szentpétervári Dokucsajev Talajkutató Intézetben helyezték el. Testben-lélekben összetörve is vállalta a szentpétervári főiskola rektorságát, amihez lakást és fogatot is kapott. Azon kevés talajkutató tudós közé tartozott, akik Európa és Ázsia talajait helyszíni tapasztalatok és vizsgálatok alapján ismerték. E hatalmas ismeretanyag birtokában születhettek a talajképződésre, a talajtípusokra vonatkozó megállapításai.

Dr. Dömsödi János

egyetemi docens

(A felhasznált irodalom a szerzőnél megtekinthető)