Korán érkeztem, a gazda és felesége az utolsó apró simításokat végezték a Nógrád vármegyei méhészcsoport fogadása előtt.
De ne szaladjunk ennyire előre! Amikor megérkeztem, Zoltánnal kinéztünk a családi ház melletti kertben elhelyezett méhekhez. Lelkesen mutatta meg a tavasszal beüzemelt méhitatót: egy nagy akácrönk vízszintesen lefektetve (1. kép). A felső részébe készített egy vájatot, amibe zeolitot töltött. A végére mohát telepített. Egy 1000 literes tartályból csepeg az összegyűjtött esővíz a zeolitra. A méhek szabadon választhatnak, hogy a mohán, a zeoliton vagy a rönk más nedves részein szívogatják a vizet. Az ősz miatt már csak gyengén látogatták a méhek az itatót.
Mire körbeértünk, már megérkeztek az első vendégek. CSÁNYI ANTAL és DR. SZABÓ KATALIN érdeklődőként érkeztek Zoltánhoz, a házigazdához. Hamar kiderült számomra, hogy már korábbról ismerik egymást. Rövid üdvözlés után Zoltán bekísérte a nógrádi méhészcsapatot, akik FEKETE JÓZSEF vezetésével érkeztek.
Rövid „zsongás” után a vendéglátó méhész megkezdte az előadását a méhészeknek. Az előadás természetesen az oxálsav méhészetben történő alkalmazásáról szólt. Elsőként egy videót vetített le, amelyben magyar néptáncot járt, ezzel bizonyítva azt, hogy a húsz éven keresztül használt oxálsav nem károsította a tüdejét. Az asztalon szakmai folyóiratok, méhészeti könyvek és méhegészségügyi kiadványok sorakoztak. Mindegyikben be volt jelölve néhány mondat. Az előadó ezekkel az idézetekkel támasztotta alá mondanivalóját. Arra hivatkozott, hogy nem ő találta fel a „spanyolviaszt”. Minden technológia, amelyet alkalmaz, alátámasztható akár egy külföldi méhész gondolataival. Egy asztalon ki voltak készítve a szublimálóeszközök, a kezdetleges rézcsőtől a modern adagolós készülékig. A hallgatóságnak egyértelmű volt, hogy az on-farmos múlttal rendelkező Zoltán már mindegyikkel dolgozott. Kiemelte a szublimáláskor szükséges kazánhőmérsékletet (230 Celsius-fok).
A házigazda atka elleni technológiájában kétféle módon alkalmazza a szerves savat. Tartós hordozóként 2 centiméter széles söralátétlapkát belógatva a 42 × 30 centiméteres fészek keretei közé, ez július elejétől közel két hónapon keresztül van a kaptárakban. Ezt követően szeptemberben egy kis szünetet tart, mert amíg fiasítás van a fészekben, addig el tud bújni az atka. Az utódnevelés csökkentését erősen szellőző kaptárral oldja meg. Elöl, az aljdeszkán 2 centiméter magas kijáró teljes szélességben, a még ekkor felül lévő méztereken 2 centiméter átmérőjű furat. Az aljdeszkán még hátul van egy 6 centiméter szélesen húzódó taposórács. Így jókora szellőzést biztosít a családoknak, ami segít a fiasítás leállásában. Szeptember végén kerülnek alulra a fél NB keretes mézterek, a beérlelt telelőélelemmel. Ezek után a szép népességgel rendelkező családok gyorsan feltermelik a fészek kereteibe a mézet.
Október, november és december elején egy-egy szublimálást végez, majd általában a karácsonykor megenyhülő időben végzi el az igazi zárókezelést. Ezt később már nem lehet, mert az enyhe idő hatására beindul a fiasítás.
A méhész csak beszélt és beszélt, az egyik vendég szakította félbe, hogy szeretnék látni a méheket is. Ki is mentünk a méhekhez, Zoltán több család kaptárját is kibontotta. A vendégméhészek megdicsérték a 11 kereten faltól falig méhekkel takart fészkeket (2. kép).
További rövid beszélgetés után a Nógrád vármegyei méhészek elköszöntek. Folytatták tovább a kirándulásukat. Akik még maradtak, azok egy nagy tál gulyáslevest elfogyasztva beszélgettek, nevetgéltek. Remek hangulatú eszmecsere volt ez a szakmai nap, köszönöm a meghívást!
Szabó Krisztián,
Pápadereske
