Feldman Zsolt
mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár
A talpon maradáshoz nagyobb fokú tudatosságra van szükség, felértékelődtek a megújulási képességek. A hazai kormányzati segítségnyújtás az uniós szabályozási és piaci környezetben is sokrétű, de most egy olyan területen kívánom meglátásaimat megosztani, amely alapvetően a gazdálkodói döntések területe. A piaci helyzet szokatlansága ugyanis indokolttá teszi, hogy segítsünk számba venni, milyen alkalmazkodási stratégiák közül választhatnak mai tudásunk szerint a szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó magyar gazdálkodók.
A 2020-as évek eddig jelentősen próbára tették a mezőgazdasági termelői környezetet, legyen szó az időjárási szélsőségek okozta terméskiesésről, az újabb és újabb kártevők, növénybetegségek felbukkanásáról, a világjárványról, az inputárak emelkedéséről, de legfőképpen a háborús konfliktusok nyomán kialakuló terménypiaci krízisekről.
A hazánkban termelt főbb szántóföldi kultúráknál – búza, kukorica, napraforgó –, a háború miatt átalakult értékesítési csatornák miatt tartósan számíthatunk az ukrán – de búza esetében az orosz – termények értékesítési lehetőségeinket befolyásoló hatására. Mindezt természetesen a logisztikai költségek alakulása, az ukránok uniós piachoz való hozzáférését befolyásoló szabályok módosulása befolyásolhatja, de a lényegen kevéssé változtat.
Új fejezethez érkeztünk, amiben csak akkor lehetünk sikeresek, ha képesek vagyunk termelési és értékesítési folyamataink átértékelésére, a minőségi és technológiai előrelépésre. Közösen keressük a tájékozódási pontokat, mely úton indulhat el ma Magyarországon az a gazdálkodó, aki a szántóföldi növénytermesztésben látja a jövőt.
Meglátásom szerint
1. Lehetséges gazdálkodói döntés a hagyományos szántóföldi termelési szerkezet változatlan folytatása és ugyanabban a piaci kategóriában versenyezni, amelyben az ukrán termékek is indulnak. Ebben az esetben kulcsfontosságú az inputanyagokkal való sokkal tudatosabb gazdálkodás (precíziós gazdálkodásra történő áttérés), és elindulás a termelői közös inputanyag-beszerzés megvalósításának útján.
A technológiai fegyelem legmagasabb szintű betartása ugyancsak nem megkerülhető, hiszen abból számos kézzelfogható előny származik. Érdemes átgondolni azt is, hogy a rosszabb adottságú területeken az alacsonyabb inputköltséggel járó, kevéssé intenzív termesztési technológiák alkalmazása nem lenne-e célravezető.
2. Azok a termelők, akik szintén a hagyományos növénytermesztési kultúrákban gondolkodnak, de szeretnének legalább részben szabadulni az EU-n kívül megtermelt, alacsony áron értékesített kommersz termények versenyéből, jó döntés lehet a prémium irányába fordulni. Ebbe a körbe tartozik, ha a gazdálkodók a piacon állandó kereslettel jellemezhető prémium minőségre fókuszálnak, a magas fehérje- vagy rosttartalmú gabonafélék vagy éppen a takarmány- és ipari feldolgozásra speciálisan nemesített fajták termesztésének irányába fordulnak. A fogyasztói és felhasználói igényekre való tudatos odafigyelés az alapanyag-termelésben, az ezek értékesítéséhez szükséges piaci csatornák feltérképezése lehetőséget adhat az előrelépésre.
