0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. október 7.

Mit eszik Misike 50 év múlva?

Tápköd, hidropónia, recirkuláció, pincegazdaság, mikrozöldek, vertikális kert – ez is mezőgazdaság. Lassan hozzá kell szoknunk az alternatív növénytermesztéshez. Egy budapesti pincefarmon jártunk, ahol még senki sincs harmincéves.
Fotó: bedrock.farm

Egy fővárosi társasház alagsorából látják el a legjobb éttermeket és boltokat vegyszermentes mikrozöldekkel és fűszernövényekkel. A budapesti vertikális kert megvalósítása két fiatal egyetemista, dr. Balázs Bence és Szűcs Endre ötlete volt.

Több évnyi kísérlet előzte meg, mire megvalósították és tökéletesítették a ter­mesztési technológiát, aminek lényege, hogy zárt térben, föld vagy más termesztőközeg nélkül növekedjenek a növények.
Szűcs Endre
Fotó: bedrock.farm

– Nem vagyok képzett mezőgazdasági szakember – Bence igen, ő húsmarhák mellett nőtt fel –, én a műszaki egyetemen végeztem, de mindig érdekelt a mezőgazdaság és a vállalkozásfejlesztés is, és már az egyetemen azon gondolkodtam, hogyan tudnám ezeket a területeket ötvözni. Sokáig nem foglalkoztam azzal, hogy mit eszek, de amikor megszületett az unokaöcsém, akkor elgondolkodtam, hogy mit fog majd Misike enni, mondjuk ötven év múlva, meséli Endre, hogyan is született meg a cégük, a bedrock.farm ötlete.

Az inspirációt Amerikából merítette, Kimbal Musk, a Teslát megalkotó Elon Musk testvérének vállalkozására figyelt fel, aki New Yorkban egy autóparkolóban felállított konténerekben alakított ki vertikális kertet.

Endréék kisebb léptékben kezdték 2018-ban, egy IKEA-s dobozban nőttek az első saláták a kollégiumi szobában és az anyukája nappalijában. Ott alakítgatták, tesztelték a megoldásokat. Piciben kezdődött, évről évre tökéletesedett és bővült a rendszer.
Fotó: bedrock.farm

– Kialakult az üzleti axióma is, ami nálunk a piaci igény lett. A séfeknek friss alapanyagra van szükségük, a növényeknek pedig ideális környezetre a növekedésükhöz. Kis cégként a valós problémákra kell fókuszálni, és rájöttünk, hogy a séfek egyik legnagyobb gondja a friss, aromás zöldek beszerzése, ráadásul minden évszakban, rendszeresen. Erre megoldás a beltéri, kontrollált környezetben való termesztés. Ezekhez az igényekhez igazítottuk a technológiát, magyarázza Endre az alapvetéseket.

Jelenleg kifejezetten mikrozöldekre fókuszálnak, de a rendszer moduláris, alkalmas arra is, hogy salátákat, ehető virágokat vagy gombákat termesszenek.

Rendelésre aratnak

Ez az iparág még gyerekcipőben jár, ezért szinte mindent maguk fejlesztettek, a ter­mesztőtálcától kezdve a medencéken, a recirkulációs rendszeren át a világításig.

A propagációs fázisban az egyes tálcákra azonos mennyiségű vetőmagot helyeznek. A csíráztatáshoz nem termesztőközegre kerülnek a növények, hanem tápköd lengi őket körül, ezután kerülhetnek át a hidropóniás rendszerre, ahol már tápoldat folyik a növény alatt, ami folyamatosan cirkulál a csövekben.

Minden nem újrahasznosítható anyagot kivettek a rendszerből, nincs kőzetgyapot, kókuszrost, a rozsdamentes acél tálcák fém polcrendszeren helyezkednek el.

Bár egy vertikális farmon mindenféle növényt meg lehet termeszteni, egyes esetekben a termesztés költségei az energiaárak miatt irreálisak lehetnek. A mikrozöldek esetében azonban nem túl magas az energiafelhasználás.

Forrás: Kertbarát Magazin

Szaklap, amelyben a cikk megjelent: