
A szív-és érrendszeri megbetegedések hosszú ideje az egyesült államokbeli halálesetek a fő kiváltó okai, nők és férfiak esetében egyaránt. A Centers for Disease Control and Prevention szerint minden ötödik elhalálozás emiatt következik be az országban – írja az eatingwell.com.
Rengeteg információ található arról, hogyan tudjuk megelőzni a bajt, ám ezek sokszor ellentmondanak egymásnak.
A Nutrients szakmai folyóiratban idén január 2-án jelent meg az az átfogó szemle, mely korábbi tanulmányok áttekintésével igyekszik eloszlatni az összezavaró tévhiteket. Szerzői ezáltal választ kívánnak adni arra, milyen lépéseket tehetünk a szív-és érrendszeri megbetegedések rizikójának csökkentéséért.
Mik az eremények?
Több mint 60 ezer korábbi kutatás közül választották ki azt a 124-et, melyet végül összevetettek. Így csaknem 108 ezer személy – férfiak és nők egyaránt – adatait vizsgálták, öt különböző földrészről (Észak- és Dél-Amerika, Európa, Ázsia ás Ausztrália).
A kutatók az étkezési szokásokat helyezték előtérbe, amikor azt nézték, mi okozhatta a szív-és érrendszeri betegségek kialakulását.
Arra jutottak,

Fontos tudni, hogy a makrotápanyagoknak nem csak mennyiségük és arányuk lényeges, hanem minőségük sem elhanyagolandó.
A kapott eredmények alapján a magasabb fehérjebevitel kisebb kockázatot eredményezett, ám állati eredetű fehérjék esetében valamelyest magasabb volt a rizikófaktor. Azoknál, akik növényi eredetű forrásból vitték be a fehérjemennyiséget, nagyobb volt a csökkenés jelentősége.
Ez annak tudható be, hogy ezek a vércukorszint gyors emelkedést eredményezik. A kiugrások pedig dominó effektusként hatnak a szervezetben végbemenő folyamatokra, gyulladásos állapotot kiváltva, mely jelenség a szívbetegségek mellett egyéb krónikus állapotokkal is összefüggésbe hozható. A minőségi, összetett szénhidrátok ugyanakkor jobb hatással lehetnek szívünkre.

Mit is jelent ez számunkra?
A kutatók szerint a makrotápanyagok megfelelő arányban való bevitele is elengedhetetlen a betegségek megelőzése érdekében. Azt ajánlják,
Ezek közé sorolják a teljes kiőrlésű gabonákat, a hüvelyeseket, a gyümölcsöket, a zöldségeket. Az említett szénhidrátforrások ugyanis vitaminokat, ásványi anyagokat, antioxidánsokat és rostokat is tartalmaznak, melyek elengedhetetlenek egészségünk érdekében.
Kerüljük a rossz minőségű szénhidrátokat, úgy mint a cukros élelmiszereket! A túlzott cukorbevitel ugyanis növeli a gyulladásos folyamatok, a szív-és érrendszeri megbetegedések kockázatát.
A kiegyensúlyozott, teljes értékű étkezések mellett fektessünk hangsúlyt fizikai aktivitásunkra, igyekezzünk minimalizálni a stressz-szintünket valamint priorizáljuk a megfelelő mennyiségű és minőségi alvást, hogy a lehető legkisebbre csökkenthessük a betegségek kockázatát.
