Igen ám, csakhogy ez a meglehetősen zord, földcsuszamlásokra hajlamos terület nem éppen a legbiztonságosabb a világ legritkább rovarjának. Itt egyetlen, a botsáskák tápláléknövénye él meg, azonban a Melaleuca howeana cserjéket egy invazív növényfaj fojtogatja. Nem volt más választása az entomológusoknak, minthogy a meredek sziklafalon élő, fellelt populációból összegyűjtsenek néhány egyedet, mielőtt még túl késő lenne.
Azonban 1960-ban hegymászók egy csoportja a szigettől 23 kilométerre lévő vulkanikus tengeri halmon rovarürüléket és bőrdarabokat találtak, ami elárulta, hogy a rovarok titkos menedékre leltek. Ezen a kietlen helyen, alacsony számban fennmaradó populáció annak köszönheti túlélését, hogy a nőstények képesek magukat „klónozni” a parthenogenetikus szaporodás révén.
Nagy dilemma előtt álltak a kutatók: a minimális egyedszámú, érzékeny populáció felbolygatásával lehet, elveszítenek egy rovarfajt, azonban ha nem mentik ki erről a zord élőhelyről őket, idő kérdése, hogy végérvényesen eltűnjenek a Földről. Végül mentőcsapatot küldtek a Lord Howe-szigetre, és a populációból kimentettek négy botsáskát, hogy elkezdhessék szaporítani őket.
A melbourne-i, bristoli és San Diegó-i álltakertek közösen létrehoztak egy fogságban tenyésztett populációt, amelynek egyedszáma ma már több ezerre tehető.
A sikeres gyérítés elengedhetetlen feltétele lenne a kemikália használata, azonban ez komoly veszéllyel fenyeget más, őshonos fajokra nézve, a kutyákkal történő gyérítés lehetne még megoldás, ami ekkora területen (a sziget 14,5 km²) szinte kivitelezhetetlen.
Ez is érdekelheti:
