A teknősöknek a többi hüllőhöz (és a madarakhoz) hasonlóan kloákájuk van: ez az a testnyílás, melybe mind az emésztő, kiválasztó és a szaporodó szervrendszer is csatlakozik. Emellett pedig egy vérerekkel sűrűn átszőtt páros zsákszerű szerv is található benne, a végbélzacskó (cloacal bursae). Ennek szerepéről sokáig megoszlottak a vélemények. Egy Hans Gadow nevű tudós 1901-ben megjelent könyvben írt arról, hogy a teknősök vizet szívnak fel a végbélzacskóba, így képesek a benne oldott oxigént felvenni. C. Barker Jørgenson ebből a könyvből idézve írta meg újra, miszerint a teknősök képesek légcserét végezni a kloákán keresztül.

– írja a Phys.org.

Tényleg képesek lehetnek a hátsó felükön át lélegezni?

A kloákán keresztüli oxigénfelvételt az ausztráliai édesvízi teknősfajoknál esetében sikerült bizonyítani. Ezeknél a fajoknál a végbélzacskó belső felszínén sűrű, ujj-szerű nyúlványok vannak, melyeket papilláknak neveznek. A papillákat sűrűn átszövik az apró vérerek, és gyakorlatilag kopoltyúként működnek.

Az állat ezután az állott vizet kipréseli és frisset szív fel helyette. Ezen képességük segítségével az ausztrál teknősök még a meleg, oxigénben szegényebb vizekben is képesek órákon át alámerülve maradni, ami alatt a végbélzacskó biztosítja számukra a megfelelő oxigénfelvételt.

Távoli rokonok

A ma élő teknősöket két nagy csoportra lehet osztani: a nyakrejtők és a nyakfordítók. Ezek az elnevezések azt sejtetik, ahogy adott csoportok tagjai a nyakukat mozgatják, mikor a páncél menedékébe húzzák vissza a fejüket.

Az összes északi féltekén élő teknős – köztük a magyarországi egyetlen faj, a mocsári teknős is – a nyakrejtők közé tartozik. Ez a két ág a teknősök családfáján nagyjából 200 millió évvel ezelőtt vált el egymástól.