Ennyi idő alatt igen sok változás következik be az evolúció során. Az emlősöktől egy példa: a  méhlepényesek 166 millió évvel ezelőtt váltak el a tojásrakó, kacsacsőrű rokonaiktól. Így nem meglepő talán, hogy az elmúlt 200 millió évben a teknősök eme két ága is igen eltérően fejlődött, melynek eredményei közül némely pont a kloáka környékén mutatkozik meg.

A mai napig nincs ugyanis bizonyíték arra, hogy a nyakrejtő teknősök – mint a mi mocsári teknősünk – képes lenne az oxigéncserére a kloákáján keresztül. Azt is meg kell említeni, hogy egyes fajoknak egyáltalán nincs végbélzacskója: például az észak-amerikai tüskés lágyhéjú teknősnek és a közönséges pézsmateknősnek. Mivel mindkét faj a mi mocsárinkhoz hasonlóan a jég alatt, iszapba fúródva telel télen, így szükségük van valamiféle módszerre, hogy oxigénhez jussanak.

Akkor hogyan csinálják?

Először 1961-ben végzett Hobart Smith hüllőszakértő kísérleteket annak bizonyítására, hogy ez az északi féltekén élő teknősök is a kloákán át „lélegeznek” a téli álom során. Bizonyítékot azonban nem sikerült rá találni. A legfrissebb tanulmány erre vonatkozóan egy 2004-es publikáció Donald C. Jackson élettani szakértő tollából. Ennek során díszes ékszerteknősöket (Chrysemys picta belli) vizsgáltak 10 fokos vízben. Ez a faj Amerikában az egyik leghosszabb téli nyugalmi időszakkal rendelkező teknős. A kutatók kísérletekkel manipulálták az állatok légcsere képességét a bőrükön, szájukon és kloákájukon át, hogy megtudják, melyik testrészük játszik szerepet ebben.