Amióta az eszemet tudom, van saját kutyám. Elgondolkodtam, milyen jelentőséggel bírtak a kutyáim az eddigi életemben, melyik fajta bizonyult helyes választásnak, és melyiket kinek javasolnám, ha tőlem kérnének tanácsot.
Mielőtt kiválasztanánk következő kedvencünket, valószínűleg legtöbben utánaolvasnak a kiszemelt fajtának. És bár valóban igaz az általános fajta standard, ám a kutyák is, mint mi, emberek, egyéniségek, így fajtán belül is találkozhatunk különböző habitusú egyedekkel. Természetesen hatalmas befolyást gyakorol kutyánk természetére a nevelés, a tartási körülmények, a külső ingerek, melyek fejlődése alatt érik.

Mindössze pár éves voltam, amikor a szüleimtől megkaptam első kiskutyámat, egy pekingi palotapincsit, Cukikát, aki nem sokkal később világra hozta Szigfridet, majd később az ő kiskutyája volt Sziszi – be kell vallanom, homályosan emlékszem már rájuk. De mindenképp igaz, hogy kis termetükből és odaadó, játékos természetükből adódóan remek választásnak bizonyultak.
Valamivel később, 7-8 éves koromban lettem egy angol cocker spániel, Dzsesszi büszke tulajdonosa. Szüleim szintén remekül választottak: a fajta játékos, vidám, tűri, ha húzzák-nyúzzák. Rendkívül kedves, odaadó partner a hétköznapokban, ugyanakkor sok törődést, foglalkozást, tanítást igényel. Rengeteg mozgásra van szüksége, imád játszani, játszva tanulni új dolgokat, és egy igazi barát. Jó választás lehet egy óvodás/iskolás gyermek számára.
Általános iskolás éveim közepe táján lett egy berni pásztorom, Búcs, majd három évvel később egy másik – Bogu(mil). Róluk már jócskán van emlékem.

Búcsot inkább nyugodt, lusta, kicsit nemtörődöm vonások jellemezték, míg Bogu kölyöknek nagyon csintalan és eleven (olykor túl eleven) volt, majd felnőve rendkívül okos, hűséges baráttá vált. A fajta általános természetéről azt mondják, igazi „szeretetgombóc”, azért él, hogy szeresse a családját, remek társ, barát, könnyen kezelhető, gyorsan tanul. Mérhetetlenül hűségesek is: amikor tizenévesen Búccsal és Boguval a reptérre jártam sétálni, az utca végén levettem róluk a pórázt, mégsem hagytak ott soha, nem úgy, mint az őket követő makacsabb, önfejűbb kutyáim… A berni pásztort minden korosztálynak nyugodt szívvel ajánlom! Bogum már több mint 12 éve a legjobb barátom, és remélem, még velem marad egy jó ideig.
