– Abból a meggondolásból választottam onnan állatokat, hogy bár az elméleti szaktudásom az egyetemről megvolt, de teljesen kezdők voltunk, és a gyakorlati fogások nem voltak meg. Úgy gondoltam, hogy a takarmányozás oldaláról sem tudjuk még azt biztosítani, amit kellene, hiszen réti szénánk az volt, de lucernaszénánk nem. Abrakot sem tudtunk vásárolni, hiszen az összes pénzünket elköltöttük az állományra meg a helyüknek a kialakítására.
Persze mindjárt az első tél olyan kemény volt, hogy a mínusz 30 fokban csilingeltek a jégcsapok az állatok oldalán, amikor közösen ettek, és tető sem volt a fejük fölött. Szóval nehezen indultunk, de mivel extrém külterjes környezetből hoztuk az állatokat, nagyon ellenállóak voltak és kibírták. Sőt, a cudar körülmények ellenére, már az első fedeztetési idényben a 15 állatból 13 vemhes lett, és a következő évben a másik kettő is – meséli Mozsgai József.
Az eredeti tehenekből tavaly még négy volt az állományban, ebből kettő kikerült, kettőt azonban még megtartottak, pedig már 13 évesek. József szerint ideális esetben a tehenek 9-10 évesen kerülnek ki a tenyésztésből, hogy teret adjanak az új genetikának, ami „nagyon-nagyon erősen változott az elmúlt 13 év alatt”. Az állomány külseje a Franciaországból behozott bikáknak, illetve a francia spermával folyó inszeminálásnak köszönhetően is jelentősen változott.
Szakmabeliek is sokszor összekeverik a könnyű születést és a könnyű ellést. A könnyű születés a borjú tulajdonsága, a könnyű ellés meg az anyáé. Mi arra törekszünk, hogy a teheneink könnyű ellők legyenek. Felkészítjük őket arra, hogyha netán nagyobb a borjú, akkor is meg tudják elleni, és ne szakadjanak meg. Mert nem tudjuk, hova fognak kerülni, ott milyen lesz a takarmányozás, illetve milyen bikát tesznek rá, esetleg olyat, amitől nagy borjú születik.
Precíz vagy precíziós állattartás– Én a precíz állattartásban hiszek, nem a digitális rendszerekben, attól függetlenül, hogy az értékesítésben a digitális csatornákat használom. Abban hiszek, hogy mérni kell mindent, és a termelés minden területéről minél több adatot kell gyűjteni, ezeket az adatokat meg kell őrizni, fel kell dolgozni, és több évre visszamenőleg visszanézhetővé és összehasonlíthatóvá kell tenni. Az állattenyésztésben azért is fontosak ezek az adatok, mert amikor származási vonalakat alakítunk ki, a tenyésztői munkánk eredményességét csak úgy tudjuk megmérni, hogyha az ősök teljesítményét vissza tudjuk nézni, illetve több évre visszamenőleg látjuk a szaporulatot, azt, hogy az ivadékok milyen teljesítményt értek el.
Az szerintem mindegy, hogy az adatokat tollal kockás papírra, vagy valamilyen adatgyűjtő eszközön gyűjti az ember. Az csak a ráfordított idő meg pénz kérdése, hogy mivel tudja az ember megoldani. Nagyobb állománynál, persze, egyszerűbb a szenzoros adatgyűjtés. De én abban hiszek, hogy mindent mérni kell, és a mérési eredményeket precízen fel kell dolgozni és fel is kell használni. Egy-egy mérés, mérlegelés után nekem az a dolgom, hogy a táblázatomba bepötyögöm a mérési eredményeket és megnézem, hogy az utóbbi mérlegeléshez képest mennyit gyarapodtak az állatok, és ennek a gyarapodásnak megfelelően állítom be a következő időszakra a takarmányadagokat. Mi éppen a precíz takarmányozás miatt végzünk havi mérlegelést is.
Ha például a teljesítményvizsgálatnak csak az elején és mintegy 150 nap elteltével a végén mérünk, akkor meglepetések érhetik az embert, pedig valamikor bele lehetett volna nyúlni, javítani a rendszeren, amit elmulasztottunk azzal, hogy nem mértünk. |
