Meleg idő ide vagy oda, a különböző instant levesek sokak konyhájában egész évben megtalálhatók. Nem kell más, csupán pár deciliter forró víz, és máris tányérunkban – vagy bögrénkben – gőzölög az ultrafeldolgozott „gyorsleves”.
Az alábbiakban a Healthshots listája alapján osztunk meg 7 okot, miért ne nyúljunk inkább porlevesért.
Könnyen elhízhatunk tőle
Talán nem árulunk el nagy titkot azzal, hogy az instant levesek tápanyagban szegények, hiszen szinte semennyi vitamint, ásványi anyagot, fehérjét és rostot nem tartalmaznak. Ugyanakkor tésztás verzióik ráadásul tele vannak finomított szénhidráttal, egészségtelen zsírokkal. Így
Tele van vitatott adalékanyaggal
Szinte nincs olyan instant leves, mely ne tartalmazna számos ízfokozót, adalékanyagot.
A nátrium-glutamátot számos vita övezi: míg egyesek ártalmatlan összetevőnek tartják, addig mások egyenesen idegméregnek. Utóbbiak érveiket olyan kutatásokra alapozzák, melyek szerint az említett adalékanyag elhízást, fejfájást, hányingert, sőt akár magas vérnyomást is okozhat hosszú távon.