0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. június 14.

Növények napja az agrárcampuson

Van élet a kukoricán, a búzán és a napraforgón túl is! Ezt bizonyítja az a kiállítás és bemutató, amit május 14–24. között rendeztek a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karán, a Böszörményi úti campuson.

A tízéves múltra visszatekintő esemény az idén sokszínű programkavalkáddal várta a növények szerelmeseit.

gyűjtemény
Száz darabból álló maggyűjtemény.
Fotó: Avar László

Színesítette az eseményt néhány olyan előadás, amelyik mindegyike szorosan kapcsolódik ehhez a témához. Így a herbáriumok varázslatos világát elevenítette fel dr. Kovács Szilvia és dr. Nagy Antal. Ízelítőt kaphattunk általuk a Debreceni Egyetem MÉK Alkalmazott Növénybiológiai Tanszékén őrzött és példátlanul értékes herbárium sorozatából. Kiállítottak olyan, 150-200 éves, muzeális értékű préselt növényeket, gyógynövényeket és mohákat, melyek igencsak megdobogtatták az érdeklődők szívét. Bepillantást kaphattunk egy unikális szerző, Sadler József 1823-ból származó (tehát már több mint 200 éves) „A magyar plánták gyűjteménye” című lapba.

Akinek pedig kedve szottyant, maga is készíthetett herbáriumot.

A pozsgás növények kiállításon, amelynek főszervezője dr. Csajbók József, számos nemzetséget és fajt mutattak be, amikből vásárolni is lehetett. Az extrém száraz körülmények közötti életről ugyanő tartott előadást és látványültetést mutattak be a kaktuszokkal. Szemléletváltozásról szólt Zsiláné André Anikó előadása, amiben az élő és élhető kert kialakítását és a fenntartását ismertette.

sün
Illusztráció forrása: Pixabay

Az urbanizáció kedvezőtlen hatása, a környezetvédelmi nehézségek, a felgyorsult és stresszes életmód miatt egyre inkább felértékelődtek a növények, a kert, akár egy veteményes vagy éppen a díszkert jelentősége.

A klímaváltozás hatásait és következményeit a kertekben Megyeri Szabolcs mutatta be.

Tudománynépszerűsítő előadást tartott dr. Domokos Szabolcsy Éva és dr. Diósi Gerda. Témájuk: fűben, magban fehérje, bemutatójuk végén a készterméket kóstolásra szétosztották. Levélfehérjével (lucerna) és mikroalgával dúsított kenyeret, ostyát vagy gumicukrot lehetett megkóstolni. Végezetül több mint érdekesnek bizonyult dr. Szilágyi Arnold előadása, amely a mérgező, a szúrós, illetve az inváziós növényekről szólt. A tájékoztató az említett növények elterjedéséről, haszonnövényekkel való kapcsolatáról és főként humán-egészségügyi szerepükről szólt.

szárított növény
Illusztráció forrása: Freepik
Forrás: Magyar Mezőgazdaság

Szaklap, amelyben a cikk megjelent:

Magazin ajánló: