Miyawaki egyik módszerének receptje: végy egy kis, akár csak tíz négyzetméteres városi területrészt, majd válassz ki minél több fa- és cserjefajt az ott élő őshonos potenciális vegetációból! A kiválasztott fafajokból annyit ültess, hogy minden négyzetméterére jusson belőle 3 darab, majd készítsd elő a talajt. Az ültetés a lehető legváltozatosabb mintázatban történjen, majd miután megöntözted a cserjéket, facsemetéket, takard le szalmával a talajt, hogy megvédd a kiszáradástól, eközben pedig a szalma bomlásával tápanyagot biztosítasz a fejlődő növényeknek.

A Miyawaki-módszer lényege, hogy a fiatal növények fényért való versengésére építi a sikert: sűrűn ültetve ezek a csemeték minél gyorsabban igyekeznek nőni, hogy a közeli versenytársaikat megelőzzék. Így nem kell évtizedeket várni, csupán pár év elegendő ahhoz, hogy elérjék azt a magasságot és fejlettséget, amitől már erdőkinézete van a projektnek. Mivel városi környezetben a talaj minősége nem kimondottan jó, a telepítés helyén lévő földet érdemes lecserélni az ültetés előtt.

Megkerestük a Budapesti Erdőgazdaság Zrt.-t is, hogy erdész szemmel fejtsék ki véleményüket a Miyawaki-erdőkről. Horváth Iván vezérigazgató-helyettes kérdésünkre elmondta, a sűrűn tartás és a versengés egyáltalán nem természetellenes dolog, távolról sem lehet „növénykínzásnak” nevezni.

Az egyedek genetikai adottsága, a többi faegyedhez viszonyított helyzete meg a szerencse kérdése, hogy melyek maradnak meg sok-sok évtized múlva.

A szakember hozzátette, a városi környezetnek is megvannak a maga hátráltató tényezői: kipufogógázok, éjszakai erős emberek, az aszfalt visszaverte extra meleg, stb., ezért érdemes a fajtaválasztáskor – az őshonosság mellett – az adott fafaj városállóságára is odafigyelni.