Márciustól októberig-novemberig aktív az egyetlen őshonos vadon élő teknősfajunk, a mocsári teknős, mely az áprilisi párzást követően május végén, júniusban rakja le 6-10 tojását. A kis teknősök többsége augusztus-szeptemberben kel ki, és azonnal a víz felé veszi az irányt, ám ha a nőstény túl későn rakta le a tojásokat vagy hűvös a nyár, akkor a kicsik „áttelelnek” a tojásban és csak tavasszal bújnak ki, ezért akár áprilisban, májusban is találkozhatunk velük.

A teknősöket általában kedvelik a turisták, a kígyók viszont nem örvendenek túl nagy népszerűségnek. Félni nem kell tőlük, és semmiképpen se bántsuk őket!

Vízben vagy víz közelében él a színes nyakszirtfoltjáról könnyen felismerhető vízisikló, a párosodási időszaka a helyi éghajlati viszonyoktól függően március végétől május közepéig tart. A nőstények nyár közepétől faodvakba, partoldalakba, nádkupacokba rakják le 8-12 tojásukat.

A kis siklók augusztus második felében vagy szeptemberben kelnek ki. A haragossiklótól sem kell tartani, ám ha sarokba szorítjuk, nevéhez méltóan támad, harapásuk azonban nem veszélyes.

Kígyók tánca

A viperáktól viszont valóban óvakodjunk. Zömök, izmos törzsük és rövid farkuk van, fejük háromszögletű, a halántéktájékon hátrafelé kiszélesedő, pupillájuk függőleges hasítású.

Az első tavaszi napsugarak a keresztesvipera-hímeket is előcsalogatják, a nőstények pedig 1-2 héttel később követik őket, és feromonjaikkal jelzik, hogy készek a nászra. A hímek spermiumai az első napok melegében megérnek, a lovagok levedlenek, majd az új, fényes „páncélban” harcba szállnak a párosodás jogáért, és ezzel megkezdődik a „kígyók tánca”. A vetélytársak ilyenkor egymásnak feszülnek, testüket összefűzik, fejüket magasba emelik és nagyokat löknek egymáson. A viperák jelentős hányada álelevenszülő, azaz az 5-15 tojás a nőstény testében fejlődik ki. A tavaszi párosodás után, nyár közepétől ősz elejéig jönnek világra az alig 15-20 centiméteres kis viperák, és mivel anyjuk az utolsó ivadék világrajövetelét követően magukra hagyja a kicsiket, ők szétszélednek és önálló életet kezdenek.

Áprilisban párosodnak a Duna-Tisza közén és a Hanságban előforduló rákosi viperák, a tojások száma – általában a nőstény korának előrehaladtával emelkedik – 4-16 között változhat. A 12-16 centiméteres utódok hamar levedlenek, amire az első évben havi rendszerességgel sor kerül.

Tényleges mérgezés inkább kézbevételük esetén következik be. Vigyázzunk hát rájuk, és örüljünk nekik is, mert helyük és fontos szerepük van az ökoszisztémában, feltűnésük pedig visszavonhatatlan jele a tavasznak.