hanem arra helyezi a hangsúlyt, mire képes maga a táj, ha a termelési rendszer együttműködik azzal.

Szerző: Sasvári Gabriella

A permakultúra, az agrárerdészet, valamint a regeneratív és holisztikus gazdálkodási megközelítések közös pontja, hogy a talaj–víz–növény–állat-kapcsolatrendszert nem különálló elemekként, hanem összefüggő rendszerként kezelik. A klímaváltozás, az aszályos időszakok gyakoribbá válása, a talajromlás és a növekvő inputköltségek hatására egyre több gazdaság kezd olyan megoldások felé fordulni, amelyek képesek mérsékelni a rendszer sérülékenységét. Fás sávok, gyümölcsfasorok, sövények, szélfogó erdősávok és legelőbe integrált fák jelennek meg olyan helyeken is, ahol korábban ezeket sokszor inkább akadálynak tekintették.

A hazai gyakorlat ugyan még sokszínű és kísérletező fázisban van, de jól látható, hogy a természeti folyamatokkal együttműködő rendszerek iránt nő az érdeklődés.

Fák a szántón

Az agrárerdészet alapelve egyszerű: a mezőgazdasági termelésbe olyan fás elemeket integrálni – fasorokat, erdősávokat, gyümölcsfákat, cserjéket vagy sövényeket –, amelyek nem gyengítik, hanem stabilizálják a rendszert. Árnyékolással, szélvédelemmel, párologtatással, mély gyökérzetükkel és élőhelyteremtő szerepükkel hozzájárulhatnak a mikroklíma javításához és a talajállapot stabilizálásához. Ez a szemlélet nem új keletű a Kárpát-medencében. A mezővédő fasorok, tanyákat övező erdősávok és gyümölcsfás legelők korábban természetes részei voltak a tájnak. Az intenzív, konvencionális nagyüzemi rendszerek azonban sok helyen eltávolították ezeket az elemeket, mert a gépesített művelés logikájába nem illettek bele. A mai klimatikus és gazdasági kihívások mellett azonban egyre többen teszik fel újra a kérdést: valóban feleslegesek voltak-e ezek a rendszerek?

A Nógrád vármegyei Terényben működő MagosVölgy Ökológiai Gazdaságban Dezseny Zoltán és csapata jelenleg is aktív rendszerépítésben gondolkodik. A kéthektáros gazdaságban mintegy 6000 négyzetméteren zajlik intenzív zöldségtermesztés, miközben a kevésbé alkalmas, lejtős és erodált területeken fokozatosan jelennek meg a fás elemek.

A gazdaság zöldségtermesztésre kevésbé alkalmas részein gyümölcsfák, cserjék és őshonos fafajok telepítése zajlik. A cél hosszabb távon egy olyan diverzifikált rendszer kialakítása, amely egyszerre támogatja a biodiverzitást, mérsékli az eróziót és javítja a mikroklímát.

A kihívások azonban jelentősek. A gyenge talajadottságok, az alacsony szervesanyag-tartalom és az aszályos viszonyok miatt sok csemete nem marad meg. A gazdaság jelenleg még nem lát látványos eredményeket, ami fontos realitásérzéket ad a témának: az agrárerdészeti rendszerek kialakítása hosszú távú folyamat, amely türelmet és folyamatos alkalmazkodást igényel.

A klímaadaptáció kapcsán ugyanakkor egyértelmű az álláspontjuk: „Tájléptékben igen jelentős mikroklíma-javító hatása van a nagy lombtömege, árnyékoló hatása, mély gyökérzete miatt folyamatosan párologtató, árnyékoló, szélfogó, eróziógátló hatású fás vegetációnak.”